Közeledvén a vasárnapi kiválasztás az ellenségek pár pillanatig félretették a bajonetteket és széleskörű kombinációba kezdtek, hogy összehangolják erőiket. Csaba szomorú boci szemekkel vette tudomásul, hogy vele senki sem akar egyeztetni. Ebből viszonylag hamar leszűrte, hogy ismételten ő lett az áldozati bárány.

Természetesen Attila az, aki leginkább a vérére szomjazva igyekszik mindenkit meggyőzni a leggyengébb láncszem haszontalanságáról. Kinga rémülten figyeli az eseményeket, de valami halvány reményt dédelget magában, hogy a vágóhíd bejárata elé állított kedvencének talán lehet még esélye a megmenekülésre. Fecónak sem nagyon tetszik a taktikai alapú szemétkedés, de azt jól látja, hogy ha a társaság bárkire is szavazna, az úgyis Csabát vinné párbajra, ezért sok értelme nincs a moralizálásnak.

 

Csabát feláldozzák a többiek

 

Egy feladat szerint a lányok süteményt sütöttek kedvenc hímüknek. Kis versike is járt a gasztronómiai csúcsmodellek mellé. Gergő határozta meg talán a legjobban az általános véleményt a végtermékekkel kapcsolatban. A Seherezádétól kapott finomságot nemes egyszerűséggel egy kínai papucs talpához hasonlította. Vera ráadásul erős paprikával készítette el remekművét, amit Péternek kellett megkóstolnia.

 

A lányok sem főzni, sem verset írni nem tudnak

 

A nap aktuális botránya sem maradhatott el természetesen. És mint már megszokhattuk ismételten egy olyan távoli dolog indította el az események oda vezető láncolatát, ami elsőre elég ártatlannak tűnt ahhoz, hogy senki ne várjon égszakadást, földindulást.

A lányok árverést tartottak és a megszerezhető ingóság nem volt más, mint a Villa férfi állománya. A szerelemre kiéhezett hölgykoszorú házimunkákkal licitálhatott a vágyott tesztoszteronra. Érdekes módon a legkelendőbb Péter volt, akiért két versenyző sem sajnálta feláldozni értékes keze munkáját. A kiszemelt legnagyobb rémületére Annamari volt az egyik aspiráns, aki már egyszer szerelmet vallott neki a villarandi alkalmával. A szörnyű eseményt azóta sem tudta kiheverni. Hatalmas megkönnyebbülésére végül ő választhatott, így Vera lett a nyertes. 

 

 

A licitek eredményeképpen Veronika és Cristofel illetve Vera Péter mehettek randizni egymással. Az esti falatozással egybekötött enyelgés sok újdonságot nem hozott. Az egyetlen érdemi esemény azonban megmutatta, hogy még talán nem hagyták el véglegesen a Villát a jó szellemek.

Cristofel, akit érzelmei egyre inkább a szférák magasságába emelnek, nem tudott parancsolni a kibuggyanni vágyó vallomásnak. A természet csodálatos igazságérzete folytán azonban szerelmi vallomásának közepén az őket takaró paraván egyszerűen a fejére dőlt. Figyelmeztetve ezzel Veronikát, hogy nem minden arany, ami kubai.

 

Cristofel fejére szakad a paraván, miközben hazudozik

 

A randi végeztével egy darts versenyben döntötték el a párok, hogy kik vonulhatnak el a nyugiszobába egy kis etyepetyére. Péter bűvös kezei megszerezték a győzelmet és ezzel a jogot egy tantra randira. A szerencsések el is vonultak a kis helyiségbe, ahol Vera levetkőzött és bebújt az ágyba.

Attila, aki jobb híján mostanában a nyugiszobában hajtja álomra a fejét kicsit később kapcsolt. Nem bírván a kíváncsiságával berontott, hogy ellenőrizze minden rendben van-e a birodalmában.

A kedves olvasó mit szólna, ha hazatérve az ágyából a szomszéd Józsi és annak hájas felesége tápászkodna fel?

Na hasonló a szituáció. Vera éppen öltözik és az ágyneműt szedi le magáról.  

Ti most az én ágyamban dugtok?! – kérdezi felháborodva a tulajdonos, csak nem ilyen finoman. Az érintettek először röhögnek, mert ők tudják, hogy semmi olyan nem történt. Az intimszférájában megsértett Attila azonban irtózatos botrány rendez és komolyan megfenyegeti a behatolókat. Nincs már röhögés, mert érzik, hogy veszélyes a dolog. Vera próbálja árnyalni a helyzetet. Itt minden közös nem tudtad? – piszkálja az oroszlán bajszát. Igen? Akkor a te ágyneműd sem a tiéd? – jön a válasz. Azzal a tomboló berohan a hálóba és Vera holmiját a hóna alá csapva kivágtázik, majd bevágja a medence vizébe. A tulajdonképpen nagyon vicces jelenet itt van:

 

Ti most tényleg az én ágyamban dugtok????

 

A többiek megállapítják, hogy az összeférhetetlen rászolgált a nevére és diszkréten integetnek a szerkesztőknek, hogy lőjenek be egy elefántnyugtatót, mielőtt tovább eszkalálódik a helyzet.

Péter és Vera annyira felzaklatódott, hogy az éjszaka folyamán úgy döntöttek egymás karjaiban keresnek megnyugvást. Az éjszakai felvételeken sok minden látszik. Azt az olvasó döntse el, hogy megtörtént-e a végső partraszállás.

 

 A randi és az édes befejezés

 

Végezetül egy friss csemegét is kínálunk az érdeklődőknek. A két szilikoncsoda, Kinga és Dya pőre fürdőzése, kellemes felüdülés lehet a megfáradt szemeknek a mai beszámoló nyomon követése után. Érdekes egyébként, hogy a playmatnek mennyire furcsán állnak a mellei. Remélem nem túl sokat fzetett érte.

 

A lányok nagyon tiszták és illatosak lesznek

 

A nézői szavazás értelmében holnaptól a lányok szolgálják majd a fiúkat. Kell szólnom itthon is, hogy mi is a való világban élünk...

 

Videó ajánló:

 VV5 Online közvetítés

 Újra lecsúszott a bugyi (vágatlan verzió 18+) 

 Veronika furulyaművésszé lépett elő, a hangszer Cristofel lett

 Cristofel és Veronika, szex a közös hálóban

Forró szenvedély a WC-ben

Cristofel őrjöng, majdnem elcsattan a pofon

Cristofel letolta gatyáját, Veronika küzd az erényeiért

Vera és Cristofel a zuhany alatt egy szál szivacs társaságában

Vera! Ne csináld már, áll a fa...om!

Cristofel ledobja a gatyáját

(szigorúan 18+)

Mutasd a popsid Dya!

 Seherezádé elolvadt a medencében

Seherezádé: Jaj lecsúszott a melltartóm!

 Dyát a plázacicát a Playboyban meztelenül fotózzák

Perverz masszázs a szűzfiútól - videó

 Veronika cicije kibuggyan

A halál angyala zuhanyozik

Seherezádé levetkőzi gátlásait a jacuzziban

Seherezádé titkos fotói

Veronika megrémül Cristofel meztelenségétől

 A lányok vonaglanak, Kinga a fiúknak sztriptízel

 Veronika a zuhany alatt

 A lányok a zuhany alatt

Vera és Bandi rúdja

 Gergő a zuhany alatt sem szégyenlős

  A plázacica fürdőruhás bevonulása

 Erotikus birkózás a gumimatracon


 

ÖsszeEsküvők non-stop élő közvetítés

1. Élő kamera

2. Élő kamera