Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A Villa rondája dobta a playmatet, Csabát meg kiválasztották

Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence

 

 

Tegnap kiválasztás volt.  Az előzetes várakozásoknak megfelelően Csabát, a bizonytalan nemi identitású szépfiút szeretné a többség a mami szoknyájához visszaküldeni.

Balázs igyekezett valamivel feldobni az egyhangú bejelentkezést és kicsit ráijesztett az előző napi majdnem-bunyó résztvevőire. Péter ugye szétvert egy tojást Cristofel fején, mire az csaknem ízekre szaggatta. A szerkesztők szerint azonban ez még belefér a magyar átlagember viselkedési normáiba, ezért hosszas tusakodás után úgy döntöttek, hogy még ez egyszer megbocsátanak a leendő sztároknak. És persze nem hagyják leromlani a napi történéseket azzal, hogy Közép-Európa legbutább emberétől megfosztják a nézőket.  Így a bűnösök megúszták a kizárást, de a büntetés nem maradhatott el. A következő napokban, mivel gyerekként viselkedtek, gyerekként is kell élniük. Nincs pia, lefekvés mese után, a szex szintén tabu.

 

Péter tojásos támadása, aztán majdnem összeverik 

Cristofelt eltiltják a szextől

 

 

Veronika szeme elkerekedik a szigorú verdikt hallatán, túl unalmasak lesznek az éjszakák. Cris szintén hápog. Mit mutassanak így a párbaj előtt? Péter nem izgul annyira, ágyba bújnia nincs kivel, aludni meg szeret, még jól is járt.

A szavazás előtt jó szokás szerint kigyűjtötték az összes játékos balhéit és szép sorban újra megnézhettük a legkeményebb jeleneteket.

 

Ti most tényleg az én ágyamban dugtok???? 

Cristofel balhéi

A Halál angyalának balhéi

Shadi balhéi

 

Végül elkezdték felpakolni a korongokat a kiválasztó táblára. Csaba oszlopa pillanatok alatt úgy nézett ki, mint egy bárányhimlős katicabogár. A végén már rá sem fért a sok jel. A lányok kényeskedtek kicsit, mert ugye mind nagyon imádja Csabit, de hát inkább az menjen, mint ők. Attila volt az egyetlen, aki nem csinált titkot belőle, hogy gyomra forog a riválisától.

 

 

Zárszóként a zöld kendő meglelte gazdáját, akinek most pár napja lesz, hogy kigondolja, van-e olyan, aki még nála is gyengébb és lehet ellene egy halvány esélye a párbajon.

Két jelölt van igazán, akin érdemes lehet elgondolkodnia. Egyszer ott van Shadi, akit a háta mögött csak patkányként emlegetnek néhányan megjelenése és viselkedése miatt.  Aztán pedig Eszter, aki ha lehet, még Csabánál is jellegtelenebb.  Azonfelül, hogy beköltözéskor körbehordozta a nekem saját ügyvédi irodám van táblát, nem sokat látni belőle.

Talán egy virtuóz huszárvágással Attilát kellene kihívnia, mert ezzel a bátor lépéssel rengeteg támogatót szerezhetne magának. Ha pedig véletlenül nyerne, legalábbis bétahimmé lépne elő a folytatásban.

 

Csabát kiszavazták a többiek

 

A nap legfelkavaróbb jelenete a kiválasztás izgalmai ellenére egy szörnyű szerelmi szakítás volt. Shadi, az arab „szépfiú” megunta, hogy napi 3x3 perces udvarlása ellenére Dya nem omlott még a lábához, hogy jó háremhölgyhöz méltóan napi 24 órában imádja őt. Ezért radikális lépésre szánta el magát. Találkozóra hívta a playmatet és közölte vele visszavonhatatlan elhatározását. Miután valami homályos oknál fogva azt hitte van valami közöttük, bejelentette a szakítást.

Dya egész nap nyűgös volt a vécésnéni-munka miatt, de végre felderülhetett kicsit. Igyekezett résztvevő arcot vágni, amíg hallgatta a szemrehányásokat. Shadi erősen nehezményezte ugyanis, hogy nem reagált megfelelően a közeledésére. A litánia végeztével igazán finoman és intelligensen csak annyit jegyzett meg, hogy neki kicsit más megjelenésű fiúk jönnek be.

 

 Shadi kirúgja Dyát, aki nem röhögi el magát

Egymást is szétmarják a lányok

 

Ezzel még nem értek véget a szerelmi szálak. A brazil szappanopera további folytatásaként Seherezádé és Gergő egy magasabb szintre léptették románcukat. A romantikus lelkületű hölgyek üljenek le egy pillanatra, mert bizony a gerlepár megcsókolta egymást és hivatalosan is házaspárként folytatják a sztorit. A boldog első csókra természetesen nem egy eldugott helyen került sor, hanem a nappaliban az összes lakó szeme láttára.

 

Szenzáció! Gergő végre megcsókolta Seherezádét

Seherezádét kényezteti Gergő az ágyban

 

Véget ért a cselédsors, a lányok felszabadultak. A nap folyamán teljesíteni kellett a pöffeszkedő hímek minden kérését. Idegőrlő időszak volt ez. Többen sírva is fakadtak.  A fiúk közül ki-ki vérmérséklete szerint bánt a szolgájával. Persze most is Cristofel volt az, aki a legundorítóbb feladatokat adta a szerencsétlen Kingának.

 

Cristofel megalázta Kingát

A kukimat is mosd meg!!

Kínlódnak a szolgasorban a Villalányok

Cselédverseny

 

A játék lezárultával az urak ajánlólevelet írtak a cselédlányoknak, amiben kiemelték jó tulajdonságaikat.  Az már meglepetés számba sem ment, hogy a kubai ismételten félreértette a feladatot és mélyen megalázta alárendeltjét.

 

Kinga: Cristofel egy undorító alak

 

 

Videó ajánló:

 VV5 Online közvetítés

 Dyát a plázacicát a Playboyban meztelenül fotózzák

14 test a zuhany alatt

 Újra lecsúszott a bugyi (vágatlan verzió 18+) 

 Veronika furulyaművésszé lépett elő, a hangszer Cristofel lett

 Cristofel és Veronika, szex a közös hálóban

Forró szenvedély a WC-ben

  A plázacica fürdőruhás bevonulása

Cristofel őrjöng, majdnem elcsattan a pofon

Vera és Cristofel a zuhany alatt egy szál szivacs társaságában

Vera! Ne csináld már, áll a fa...om!

Cristofel ledobja a gatyáját

(szigorúan 18+)

Mutasd a popsid Dya!

 Seherezádé elolvadt a medencében

Perverz masszázs a szűzfiútól - videó

 Veronika cicije kibuggyan

A halál angyala zuhanyozik

Seherezádé levetkőzi gátlásait a jacuzziban

Seherezádé titkos fotói

 A lányok a zuhany alatt

Vera és Bandi rúdja

 Gergő a zuhany alatt sem szégyenlős

 Erotikus birkózás a gumimatracon


ÖsszeEsküvők non-stop élő közvetítés

1. Élő kamera

2. Élő kamera

 

 

 

5 Tovább

Megvolt az első szex, Veronika megadta magát

 

 

Gergő úgy érezte, hogy kezd Seherezádé mellett elszürkülni és úgy döntött ideje megmutatnia, ki is az alfahím a házban. Eltűnt kisollója kapcsán olyan hisztit rendezett, ami bármelyik lánynak a becsületére vált volna. Miután kiosztotta az egész társaságot, kiderült, hogy Attila volt a ludas. Ezek után már nem volt pardon. A börtönviszonyok között szocializálódott Gergő amúgy istenesen lekapta a tíz körméről barátját. Az egyszerű esetből olyan balhé kerekedett, hogy zengett az épület. A továbbiakban nem kizárt, hogy az eset megbontja az eddig szilárdnak hitt ötösfogatot. Péter a Villa gonosz Hókuszpókja boldogan dörzsölte a tenyerét a riportszobában. Mint mondta erre várt már a kezdetektől, mert eddig túl erősek voltak a szövetségesek.

 

Gergő is kimutatja a foga fehérjét

 

Este a lányok pizsamapartit rendeztek, amelynek keretein belül megbeszélték ki is a legjobb pasi odabent. A női kupaktanács eredményeképpen az alfahím lett a námbörvan, második helyre Cristofel futott be, akinek már csak pont ez kellett, eddig sem kicsi egójának a megtámasztásához.

 

Pizsamaparti és szex a Villában

 

Talán még van, aki emlékszik, hogy az előző szériában milyen nehézségekbe került a szerkesztőknek mire Gigi és Jerzy végre hajlandó volt a paplan alá bújni.  A jelenlegi csapatnál teljesen nyilvánvaló volt, hogy nem kell majd őket különösebben noszogatni és előbb vagy utóbb lesz jelentkező a hálás szerepre.

 

 

Veronika néhány napja még váltig állította, hogy az égadta világon semmit sem akar a nyálas udvarlójától. Ennek ellenére mégis olyan elválaszthatatlanok lettek, mint Fidel Castro és a legendás szivarja. Nem mentek azért egyszerűen a dolgok, hatalmas veszekedések színezték a románcot. A legutóbbi szenvedélyes kibékülésre például tegnap a WC-ben került sor.

 

Forró szenvedély a WC-ben

 

Cristofel azonban nem éri be holmi egyszerű pettinggel, neki az egész kell, lehetőleg a legjobb kameralátószögből. Túl sokat eddig sem taktikázott, mert az jelentősen meghaladná a szürkeállomány kapacitását. Azt azonban a kezdetektől tudta, hogy nőt kell szereznie magának, majd a zsákmányt a lehető leghamarabb két vállra fektetve biztos helye lesz a játékban. És lőn, bő egy hét alatt célba is ért a kubai macsó. A tiltakozó Veronika szavai egyre halkabbak lettek, a visszautasítás fokozatosan gyengült, míg végül a szintén nem egy atomtudós lány megadta magát a huszáros rohamoknak. Így immár a második férfi tette magáévá a televízióban.  Ezzel a nem hivatásosok között ő tartja a magyar rekordot az RTL- en. Az eddig sem túl büszke édesanyja mostanra már kikapcsolhatta a telefonját és lehúzott redőnyök mögött várja, hogy a riporterek eltávozzanak a kapuja elől.

 

Veronika és Alekosz forró éjszakája

 Veronika és Alekosz forró éjszakája (Kivágott rész)


 

És akkor jöjjön a lényeg, mert a boldog beteljesülés természetesen dokumentálva lett az utókor számára, így bárki meg is tekintheti. A pásztoróra érdekessége, hogy az a hálóban történt, ahol rajtuk kívül még tízen tartózkodtak.

 

 Cristofel és Veronika egymáséi lettek a többiek füle hallatára

 

A nézői szavazás eredményeképpen a két új lakó is játszhat a védettségért, ezért lesz rá lehetőségük, hogy ne essenek ki automatikusan. Talán lesz olyan szerencséjük, mint Csabának, akit egyértelműen a lila kendő mentett meg a szimpátiaszavazáson.

 

Videó ajánló:

 VV5 Online közvetítés

Cristofel letolta gatyáját, Veronika küzd az erényeiért

Vera és Cristofel a zuhany alatt egy szál szivacs társaságában

Vera! Ne csináld már, áll a fa...om!

Cristofel ledobja a gatyáját

(szigorúan 18+)

Mutasd a popsid Dya!

 Seherezádé elolvadt a medencében

Seherezádé: Jaj lecsúszott a melltartóm!

 Dyát a plázacicát a Playboyban meztelenül fotózzák

Perverz masszázs a szűzfiútól - videó

 Veronika cicije kibuggyan

A halál angyala zuhanyozik

Seherezádé levetkőzi gátlásait a jacuzziban

Seherezádé titkos fotói

Veronika megrémül Cristofel meztelenségétől

 A lányok vonaglanak, Kinga a fiúknak sztriptízel

 Veronika a zuhany alatt

 A lányok a zuhany alatt

Vera és Bandi rúdja

 Gergő a zuhany alatt sem szégyenlős

  A plázacica fürdőruhás bevonulása

 Erotikus birkózás a gumimatracon


 

ÖsszeEsküvők non-stop élő közvetítés

1. Élő kamera

2. Élő kamera

 

Kedves Olvasóink kérjük lájkolják a Facebook oldalunkat, és így nem maradnak le egyetlen hírről sem.


0 Tovább

Cristofel saját butaságának csapdájába esett

 

Egyre nagyobb a feszültség a falak között. Van, akit a hormonok hajtanak és van, akit pedig a kieséstől való félelem.

Cristofelt speciel mindkettő. Ő ezenfelül még abban a szerencsétlen helyzetben is van, hogy képtelen felmérni mi, miért történik ezért mint a vak ló random módon próbálkozik az előre jutással. A legbefolyásolhatóbb játékosként bárki percek alatt elérheti nála, hogy pontosan az ellenkezőjét csinálja, mint öt perccel előtte.  Ezúttal Annamarinál húzta ki a gyufát és szerzett ezzel egy engesztelhetetlen ellenséget magának.

A nap eleinte még jónak indult. A játékosok egy részének parodizálniuk kellett egymást. Ez most tényleg jól sikerült, különösen az Annamarit alakító Attila vitte el a pálmát. A mérhetetlenül bamba fejet és a kómás járást olyan tökéletesen utánozta, hogy mindenki fetrengett a röhögéstől. A fura viselkedésére is megtalálta a magyarázatot. A paródiában egy zacskóból szívta a kábítószereket utalva ezzel a lány kora reggeli, több mint furcsa megjelenésére. A többiek előadása is telitalálat volt, érdemes belenézni.

 

Fergeteges paródiák készültek

 

A tegnap esti veszekedés és őrjöngés után Cristofel nagy nehezen megbékélt Veronikával. A szenvedély tüze hamarosan erősen fellángolt és a turbékoló pár jobb hely híján a figyelő szemek elől elvonult a WC-be és ott estek egymásnak.  

 

Forró szenvedély a WC-ben

Attila: Cristofelnek pici az agyi kapacitása

 Veronika: nem csepp alakú a mellem

 

 

A jókedv és a mulatság mindössze eddig tartott. Kezdjük ott a történetet, hogy az arab Shadi tiszteletére a lányok hastáncosnak öltöztek és tánctudásukból bemutatót tartottak a hímeknek. Rengtek a csípők riszálódtak a fenekek, a látvány több volt, mint mesés. A többségük meglepően ügyesen adta elő a háremhölgyet. A zsűri pontozott és a játék rögtön véresen komollyá vált. Az aljas Cristofel lepontozta Annamarit, mert azt szerette volna, ha Veronika nyeri meg a versenyt.  Ezen a halálosan megsértődött lány tökéletesen kibukott. Először csak elvonult sírni, majd bosszút esküdött a mit sem sejtő fiú ellen, aki bár a női nem nagy szakértőjének hiszi magát, azt még nem tanulta meg, hogy a sértett nő a legveszélyesebb a lépfene után.

 

Hastánc parti, kivillannak a csodás formák, majd jön a balhé

 

A törlesztés nem is váratott sokáig magára. Kis idő elteltével a kertben üldögélve múlatták az időt a megfáradt táncosok, amikor a Halál angyala megvádolta Cristofelt, hogy valamit eltitkol Veronika elől. A lassan barátnő státuszba lépő lány azonnal irtó kíváncsi lett mi is történik a háta mögött. A villa esze csak hebegett habogott. A leghihetetlenebb az volt, hogy Annamari csak blöffölt és semmi konkrét információja nem lévén csak szívatni akarta ellenfelét. Az viszont rémületében, hogy valami kiderülhet azonnal kitálalt mindent Veronikának.

 „Tegnapig egyáltalán nem szerettelek, csak le akartam feküdni veled, hogy aztán majd tovább álljak, nem is gondoltam komolyan az egészet. De tegnap óta már szerelmes vagyok beléd, ezért most már bízz meg bennem!”

 

 

Csőrike csak nézett és nem akart hinni a fülének. Mi sem a képernyő előtt, hogy akad ennyire hülye ember a világon. De a kubai macsó nem viccelt, mindent kikotyogott attól való félelmében, hogy Annamari majd rossz hírét kelti. A vita kirobbantója eközben a konyhában röhögött, mert ilyen eredményre egyáltalán nem számított.

 

Cristofel a butaság királya

 Annamarival senki ne szórakozzon

 

Veronika estéje a továbbiakban egysíkúan alakul. Sírás és átkozódás. Mert már megint becsapta egy pasi. Cristofel pedig bambán próbálja vigasztalni, mert ő most már nagyon szerelmes és egyébként sem úgy gondolta.

Shadi aki bő három napja tartózkodik a villában, érdekes módon szintén szerelmesnek érzi magát. Vágyainak tárgya Dya lett. Választhatott volna rosszabbul is, de ettől függetlenül annyira nevetségesen adta elő állítólagos szenvedélyét, mint egykor a kubai macsó. Dya persze örül, mert legalább többet szerepel majd, az hogy mit gondol arab udvarlójáról és annak nőkkel kapcsolatos felfogásáról, azt egyelőre megtartja magának.

 

 

Cikkajánló:

Stohl András elnöki kegyelmet kapott

 

 

Videó ajánló:

 VV5 Online közvetítés

Veronika: nem csepp alakú a mellem

Cristofel letolta gatyáját, Veronika küzd az erényeiért

Vera és Cristofel a zuhany alatt egy szál szivacs társaságában

Vera! Ne csináld már, áll a fa...om!

Cristofel ledobja a gatyáját

(szigorúan 18+)

Mutasd a popsid Dya!

 Seherezádé elolvadt a medencében

Seherezádé: Jaj lecsúszott a melltartóm!

 Dyát a plázacicát a Playboyban meztelenül fotózzák

Perverz masszázs a szűzfiútól - videó

 Veronika cicije kibuggyan

A halál angyala zuhanyozik

Seherezádé levetkőzi gátlásait a jacuzziban

Seherezádé titkos fotói

Veronika megrémül Cristofel meztelenségétől

 A lányok vonaglanak, Kinga a fiúknak sztriptízel

 Veronika a zuhany alatt

 A lányok a zuhany alatt

Vera és Bandi rúdja

 Gergő a zuhany alatt sem szégyenlős

  A plázacica fürdőruhás bevonulása

 Erotikus birkózás a gumimatracon


 

ÖsszeEsküvők non-stop élő közvetítés

1. Élő kamera

2. Élő kamera

 

Kedves Olvasóink kérjük lájkolják a Facebook oldalunkat, és így nem maradnak le egyetlen hírről sem.


0 Tovább

Gyorsan vigasztalódik a kidobott Seherezádé

 Fotó: RTL Klub/Bársony Bence

 

 

A legtöbb ember a születésnapját legszívesebben szívszerelmével töltené. Már, hogy ha van neki olyanja. Tegnap ez Seherezádénak is megadatott néhány perc erejéig. Igaz, hogy csak képernyőn keresztül élvezhette kedvese hangját.

Az olasz fickó pedig mindent beleadott, hogy az ünnep remek legyen. Rövid néhány perces monológjában mindennek lehordta barátnőjét, majd rögtön múlt időbe is helyezte a kapcsolatukat. A kidobott lány viszonylag egykedvűen hallgatta a litániát, nem látszott rajta, hogy mérhetetlenül felzaklatódott volna. Zárszóként Claudió burkoltan megfenyegette volt kedvesét, kilátásba helyezve, hogy még sok olyan dolog derülhet ki róla, amit inkább szeretne titokban tartani. Ez már inkább felzaklatta a lányt és láthatólag elgondolkodott, mi az amit nem vett számításba.

 

Claudio kirúgja és megfenyegeti Seherezádét

Seherezádé születésnapja

 

Lényeg a lényeg, Sheri példás lelkierőről tett tanúbizonyságot az eset kapcsán. Mit neki egy bunkó olasz, aki nem értékeli az ő kiemelkedő kvalitásait.  Nem adja meg neki azt az örömet, hogy szomorkodni lássa. Úgy döntött, hogy egy jó buli majd feledteti vele a kellemetlen incidenst.  A jégkirálynő ezek után összehívta a szobában a többieket és bejelentette a nagy hírt: „Szingli vagyok!” – kiáltotta és csak éppen, hogy nem tette a nyakába a Zimmer frei táblát.

A társak vegyesen fogadták a hírt. Legtöbbjüknek az volt a legkülönösebb, hogy a néhány perccel azelőtt lapátra került lány milyen jól viseli a történteket.

Itt álljunk meg egy pillanatra és had ismételjük meg pár nappal ezelőtti teóriánkat, miszerint jó esély lehet rá, hogy az egész csupán arra ment ki, hogy Seherezádé megfelelő publicitást kapjon. A kulcs az ellentmondásokban van. Claudió az általa létrehozott Facebook oldalon többször is összezavarodik. Először bizonyítani próbálta, hogy már a játék kezdetekor régen nem voltak együtt és Seherezádé csupán a bejutás érdekében mesél mindenkinek fantasztikus párkapcsolatáról. Kicsivel később pedig már ismételten játssza a megsértett taljánt aki bosszújával végig haknizza a lehetséges fórumokat. Azután kompromittáló képeket ígér, amelyek később egyszerű fürdőruhás fotókká silányulnak. Mind az ő műsora, mind Seherezádé viselkedése sokszorosan kételyt ébreszt a nézőben. Erősen sántít valami a sztoriban.    

A falakon belül is hasonló kérdések merülnek fel. Dya és Kinga a szaunában értekezik, arról, hogy miféle nőszemély az, akinek állítólag pasija van és mégis úgy viselkedik, mint egy felajzott nőstény kecske.

 

A lányok nem veszik be Seherezádé történetét

 

Itt érdemes közbeszúrni a szőke lány egyik barátnőjének nyilatkozatát:

„Tizenhat éves volt, amikor elkezdett táncolni az éjszakában. Hamar a férfiak kedvence lett, de Seherezádé sosem feküdt le a kuncsaftokkal, pedig igen népszerű volt közöttük. Mindig elhalmozták ajándékokkal: buta lett volna, ha nem fogadja el. Szédítette a férfiakat, de ahogy mondani szokták: amelyik kutya ugat, az nem harap.”  

Mennyire érdekes és milyen kísértetiesen hasonlatos a mostani helyzethez. Gergővel mintha pontosan valami ilyesmi történne. Most mondjuk nem az ajándékokért, hanem a megfelelő mennyiségű adásidőért.

 

Egy kis emlékeztető:

 

 Seherezádé elolvadt a medencében

Seherezádé levetkőzi gátlásait a jacuzziban

Seherezádé: Jaj lecsúszott a melltartóm!

Seherezádé titkos fotói

 

Folytatódik a szülinapi buli és az ünnepelt továbbra is azon rágódik ugyan mi a fenére célozgathatott Claudió? Mi az, ami kiderülhet róla? Láthatólag ez a legfontosabb számára. Igyekszik is mindenkinek elmondani, hogy örül, mert végre megszabadult a barátjától, aki már többször is tanújelét adta rossz természetének. Nem mulasztja el többször is megemlíteni, hogy eddig egyetlen egy olyan dolog volt benne, az pedig Claudióé volt.

Kinga, aki már tapasztaltabb lehet ilyen téren ezt kétségbe vonja. Persze nem neki mondja el a kétségeit, hanem Dyával sugdolózik a szaunában. Az érintett viszont hamar gyanút fog, hogy hova tűntek el a lányok és nyomozást indít, amikor megtalálja őket felháborodva veszi tudomásul, hogy még a legjobb barátnője sem hajlandó elfogadni a történetét.

 

 

A buli folytatódik tovább Sehri egyre részegebb és egyre mérgesebb a volt pasira. Hamar megtalálja Gergőt és összeölelkezve vele a fülébe súgja: „Most leszek majd a legnagyobb ku…va.”

A fiú bár nem mondja, de vélhetőleg örömmel hallja a jóslatot.

Érdekes intermezzója volt még a napnak, hogy Cristofelt alaposan elintézték. Veronika és Shadi összjátéka folytán ismételten majdnem verekedésbe torkollottak az események. Ott kezdődött a dolog, hogy feladatba kapták a fiúk, hogy az immár szinglivé vált Seherezádénak udvaroljanak. Cristofel ezt olyan jól csinálta, hogy Veronika teljesen kiborult a féltékenységtől. A rémült fiú hiába próbált magyarázkodni, csőrike kínozta vagy fél óráig. Később a röhögő arab elárulta, hogy tulajdonképpen ő találta ki az egészet és, hogy ez milyen jó szórakozás volt. A megdöbbent, kubai macsó ettől őrjöngeni kezdett, reakciója nem mindennapi volt.

 

Seherezádénak ajánlgatják magukat a fiúk

Cristofel nagyon kiakad Veronikára és Shadira 

 

 

Videó ajánló:

 VV5 Online közvetítés

Veronika: nem csepp alakú a mellem

Cristofel letolta gatyáját, Veronika küzd az erényeiért

Vera és Cristofel a zuhany alatt egy szál szivacs társaságában

Vera! Ne csináld már, áll a fa...om!

Cristofel ledobja a gatyáját

(szigorúan 18+)

Mutasd a popsid Dya!

 Seherezádé elolvadt a medencében

Seherezádé: Jaj lecsúszott a melltartóm!

 Dyát a plázacicát a Playboyban meztelenül fotózzák

Perverz masszázs a szűzfiútól - videó

 Veronika cicije kibuggyan

A halál angyala zuhanyozik

Seherezádé levetkőzi gátlásait a jacuzziban

Seherezádé titkos fotói

Veronika megrémül Cristofel meztelenségétől

 A lányok vonaglanak, Kinga a fiúknak sztriptízel

 Veronika a zuhany alatt

 A lányok a zuhany alatt

Vera és Bandi rúdja

 Gergő a zuhany alatt sem szégyenlős

  A plázacica fürdőruhás bevonulása

 Erotikus birkózás a gumimatracon


 

ÖsszeEsküvők non-stop élő közvetítés

1. Élő kamera

2. Élő kamera

 

Kedves Olvasóink kérjük lájkolják a Facebook oldalunkat, és így nem maradnak le egyetlen hírről sem.


0 Tovább

Mindenki utálja az új játékosokat

 

 

Tegnap már jobban megismerhettük azt a két lakót, akik utolsóként költöztek be. Sem a régiek, sem mi nem voltunk különösebben elragadtatva tőlük. Eszter azonnal közölte mindenkivel, hogy neki 29 évesen saját ügyvédi irodája van, ami egy kis kínos feszengést okozott. Fecó volt csak, aki gratulált neki, ha már tényleg doktor. A többiek fejére óriás betűkkel volt ráírva a véleményük: anyádék mennyit adtak bele te nyafka liba?

Ettől függetlenül a közvélekedés az volt, hogy a lány erős játékos lesz, mert okos és eléggé felkészült is. Nagy előnye az lehet, hogy eddig kintről figyelemmel kísérte a közvetítéseket és rengeteg olyan információ van a birtokában, ami senki másnak. Fokozottan érvényes ez a másik beköltözőre Shadira, aki egy igazi tenyérbemászó képű figura. Az arab származású fiú már a kinézetével is kihúzta a gyufát a lányoknál, akik majdnem öklendeztek, miközben elemezték az új husi, pasi-potenciálját.

Shadi valóban keresi a konfliktust és az első pillanattól kezdve kötekedni kezdett a többiekkel. Alig pár perce volt a Villában, amikor elkezdte kiosztani a lányokat, mert szerinte nagyon koszos és rendetlen a konyha.

 

Shadi már beköltözésekor kihúzta a gyufát

 

Szó, ami szó a helyiség valóban úgy nézett ki mintha földrengés lett volna benne, de Seherezádé, Veronika és a többiek erősen nehezményezték, hogy valaki az első estéjén így akar bemutatkozni nekik. Később a háklis jövevény Attilának elmondta, hogy ő jordán származású, és ebből adódik, hogy a nőkkel szemben igényli a tekintélyt. A régi motoros szerint itt ilyesmire ne számítson, Kinga persze buzgón bólogatott.  „Ne pont te akarj egem csajozni tanítani!”  - vetette oda flegmán az arab herceg, ezzel végleg megpecsételve a sorsát Attilánál.

 

 

Cristofel és Péter a jacuzziban próbálták meg kiheverni az új beköltözőket. Abban tökéletesen egyetértettek, hogy a cél most teljesen egyértelműen Shadi azonnali likvidálása. A kubai macsó véleménye szerint a másiknak nincs olyan szép teste, mint neki ezért nem mer bejönni a medencébe. Péter szerint ennél sokkal komolyabb kifogásolni valók is felmerülhetnek vele szemben. Természetesen a beszéd tárgya meg is jelenik azonnal és 20 másodper elteltével áll is a bál.

 

 Shadi már első este ellenségeket gyűjtött magának

 

Később a régiek feladatba kapták, hogy avassák fel a gólyákat. A lányok persze rögtön azt javasolták, hogy ha már nem tetszett neki k a konyha állapota, akkor takarítassák ki velük az egész villát. Sajnos az ötletet el kellett vetni, mert túl sokáig tartott volna a végrehajtás és nem lett volna elég látványos. Ehelyett egy kérdezz-felelek kvízt szerveztek az antipatikus párnak.

A játék kellékei:

Egy tucat tojás, amit a válaszolni szándékozónak a fején kell széttörnie.

Rengeteg pocsék ízű, de annál erősebb ital, amit viszont a lassú reflexű társnak kell körönként felhörpintenie.

A beavatás remekül sikerült, a kínosan jól öltözött ügyvéd lány ondolált hajáról és a pimaszul pöffeszkedő arab soviniszta fejéről folyt a tojáslé, miközben egyre részegebbek lettek.

Az ötlet végül telitalálatnak bizonyult.

 

Az újoncok szívatása

 

 

A műsor végén robbant a bomba. Már mi is megírtuk, hogy Seherezádé olasz pasija besokallt a Gergős-medencés sztoritól és azonnal kidobta a lányt. Azonban erről eddig természetesen az érintett semmit sem tudott. Most viszont eljött a szőke lány 21. születésnapja és a szerkesztők sokáig gondolkodtak mivel is lephetnék meg. Végül is egy olyan klassz ajándék mellett döntöttek, ami eléggé emlékezetes is lesz az ünnepelt számára és a megfelelő nézettséget is hozni fogja.

Az ajándék ugyanis az volt, hogy Seherezádé egy videó bejátszásban megkapta a volt pasija üzenetét, amiben az elmondja mindennek és közli, hogy a cuccát már haza is küldte. Pá-pá, Isten veled!

„Köztünk mindennek vége. Volt egy megállapodásunk, amit te már a ValóVilág legelején megszegtél. Nagyot csalódtam benned. Pedig a szüleim is befogadtak a családba, rengeteg segítséget kaptál tőlünk. Nem érdekel, hogy részeg voltál. Ha szeretnél, nem csináltál volna ilyet. Soha többé ne gyere Rómába!”

"Egy dologra emlékezz, ezt sokszor mondtam neked: Sose hazudj, mert az igazság előbb vagy utóbb kiderül. Most, hogy egyre ismertebb leszel, egyre gyorsabban derülnek majd ki a dolgok. Rajtad múlik, hogy elmondod-e mindenkinek az igazat - ezzel megváltva magad -, és akkor nem kell e mögé a hazug álarc mögé rejtőznöd. Végeztem! Nem akarom, hogy az emberek az én nevemet a tieddel együtt emlegessék többé" (vajon mire gondolhatott, ami még nem derült ki? szerk.)

 

A teljes üzenet és a szerencsétlen lány reakciója a mai műsorban lesz látható, de a lényeget már most is megnézhetjük.

 

 Claudio kirúgja Seherezádét

 

Gergőnek immár szabad a pálya és ha van egy kis sütnivalója, akkor majd megvigasztalja a kidobott lányt, aki eme remek szülinapi ajándék révén biztosan napokig sokkban lesz.

 

 Cikkajánló: Aranypart: mindenki skizo

 

Videó ajánló:

 VV5 Online közvetítés

Veronika: nem csepp alakú a mellem

Cristofel letolta gatyáját, Veronika küzd az erényeiért

Vera és Cristofel a zuhany alatt egy szál szivacs társaságában

Vera! Ne csináld már, áll a fa...om!

Cristofel ledobja a gatyáját

(szigorúan 18+)

Mutasd a popsid Dya!

 Seherezádé elolvadt a medencében

Seherezádé: Jaj lecsúszott a melltartóm!

 Dyát a plázacicát a Playboyban meztelenül fotózzák

Perverz masszázs a szűzfiútól - videó

 Veronika cicije kibuggyan

A halál angyala zuhanyozik

Seherezádé levetkőzi gátlásait a jacuzziban

Seherezádé titkos fotói

Veronika megrémül Cristofel meztelenségétől

 A lányok vonaglanak, Kinga a fiúknak sztriptízel

 Veronika a zuhany alatt

 A lányok a zuhany alatt

Vera és Bandi rúdja

 Gergő a zuhany alatt sem szégyenlős

  A plázacica fürdőruhás bevonulása

 Erotikus birkózás a gumimatracon


 

ÖsszeEsküvők non-stop élő közvetítés

1. Élő kamera

2. Élő kamera

 

Kedves Olvasóink kérjük lájkolják a Facebook oldalunkat, és így nem maradnak le egyetlen hírről sem.

0 Tovább

ValóVilág 5

blogavatar

Valóvilág 5 Online közvetítés, különleges videók, fotók a lakók életéről. Elemzések, napi összefoglalók. VV Gergő VV Veronika VV Seherezádé VV Kinga Lilu Sebestyén Balázs

Utolsó kommentek