Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Gyorsan vigasztalódik a kidobott Seherezádé

 Fotó: RTL Klub/Bársony Bence

 

 

A legtöbb ember a születésnapját legszívesebben szívszerelmével töltené. Már, hogy ha van neki olyanja. Tegnap ez Seherezádénak is megadatott néhány perc erejéig. Igaz, hogy csak képernyőn keresztül élvezhette kedvese hangját.

Az olasz fickó pedig mindent beleadott, hogy az ünnep remek legyen. Rövid néhány perces monológjában mindennek lehordta barátnőjét, majd rögtön múlt időbe is helyezte a kapcsolatukat. A kidobott lány viszonylag egykedvűen hallgatta a litániát, nem látszott rajta, hogy mérhetetlenül felzaklatódott volna. Zárszóként Claudió burkoltan megfenyegette volt kedvesét, kilátásba helyezve, hogy még sok olyan dolog derülhet ki róla, amit inkább szeretne titokban tartani. Ez már inkább felzaklatta a lányt és láthatólag elgondolkodott, mi az amit nem vett számításba.

 

Claudio kirúgja és megfenyegeti Seherezádét

Seherezádé születésnapja

 

Lényeg a lényeg, Sheri példás lelkierőről tett tanúbizonyságot az eset kapcsán. Mit neki egy bunkó olasz, aki nem értékeli az ő kiemelkedő kvalitásait.  Nem adja meg neki azt az örömet, hogy szomorkodni lássa. Úgy döntött, hogy egy jó buli majd feledteti vele a kellemetlen incidenst.  A jégkirálynő ezek után összehívta a szobában a többieket és bejelentette a nagy hírt: „Szingli vagyok!” – kiáltotta és csak éppen, hogy nem tette a nyakába a Zimmer frei táblát.

A társak vegyesen fogadták a hírt. Legtöbbjüknek az volt a legkülönösebb, hogy a néhány perccel azelőtt lapátra került lány milyen jól viseli a történteket.

Itt álljunk meg egy pillanatra és had ismételjük meg pár nappal ezelőtti teóriánkat, miszerint jó esély lehet rá, hogy az egész csupán arra ment ki, hogy Seherezádé megfelelő publicitást kapjon. A kulcs az ellentmondásokban van. Claudió az általa létrehozott Facebook oldalon többször is összezavarodik. Először bizonyítani próbálta, hogy már a játék kezdetekor régen nem voltak együtt és Seherezádé csupán a bejutás érdekében mesél mindenkinek fantasztikus párkapcsolatáról. Kicsivel később pedig már ismételten játssza a megsértett taljánt aki bosszújával végig haknizza a lehetséges fórumokat. Azután kompromittáló képeket ígér, amelyek később egyszerű fürdőruhás fotókká silányulnak. Mind az ő műsora, mind Seherezádé viselkedése sokszorosan kételyt ébreszt a nézőben. Erősen sántít valami a sztoriban.    

A falakon belül is hasonló kérdések merülnek fel. Dya és Kinga a szaunában értekezik, arról, hogy miféle nőszemély az, akinek állítólag pasija van és mégis úgy viselkedik, mint egy felajzott nőstény kecske.

 

A lányok nem veszik be Seherezádé történetét

 

Itt érdemes közbeszúrni a szőke lány egyik barátnőjének nyilatkozatát:

„Tizenhat éves volt, amikor elkezdett táncolni az éjszakában. Hamar a férfiak kedvence lett, de Seherezádé sosem feküdt le a kuncsaftokkal, pedig igen népszerű volt közöttük. Mindig elhalmozták ajándékokkal: buta lett volna, ha nem fogadja el. Szédítette a férfiakat, de ahogy mondani szokták: amelyik kutya ugat, az nem harap.”  

Mennyire érdekes és milyen kísértetiesen hasonlatos a mostani helyzethez. Gergővel mintha pontosan valami ilyesmi történne. Most mondjuk nem az ajándékokért, hanem a megfelelő mennyiségű adásidőért.

 

Egy kis emlékeztető:

 

 Seherezádé elolvadt a medencében

Seherezádé levetkőzi gátlásait a jacuzziban

Seherezádé: Jaj lecsúszott a melltartóm!

Seherezádé titkos fotói

 

Folytatódik a szülinapi buli és az ünnepelt továbbra is azon rágódik ugyan mi a fenére célozgathatott Claudió? Mi az, ami kiderülhet róla? Láthatólag ez a legfontosabb számára. Igyekszik is mindenkinek elmondani, hogy örül, mert végre megszabadult a barátjától, aki már többször is tanújelét adta rossz természetének. Nem mulasztja el többször is megemlíteni, hogy eddig egyetlen egy olyan dolog volt benne, az pedig Claudióé volt.

Kinga, aki már tapasztaltabb lehet ilyen téren ezt kétségbe vonja. Persze nem neki mondja el a kétségeit, hanem Dyával sugdolózik a szaunában. Az érintett viszont hamar gyanút fog, hogy hova tűntek el a lányok és nyomozást indít, amikor megtalálja őket felháborodva veszi tudomásul, hogy még a legjobb barátnője sem hajlandó elfogadni a történetét.

 

 

A buli folytatódik tovább Sehri egyre részegebb és egyre mérgesebb a volt pasira. Hamar megtalálja Gergőt és összeölelkezve vele a fülébe súgja: „Most leszek majd a legnagyobb ku…va.”

A fiú bár nem mondja, de vélhetőleg örömmel hallja a jóslatot.

Érdekes intermezzója volt még a napnak, hogy Cristofelt alaposan elintézték. Veronika és Shadi összjátéka folytán ismételten majdnem verekedésbe torkollottak az események. Ott kezdődött a dolog, hogy feladatba kapták a fiúk, hogy az immár szinglivé vált Seherezádénak udvaroljanak. Cristofel ezt olyan jól csinálta, hogy Veronika teljesen kiborult a féltékenységtől. A rémült fiú hiába próbált magyarázkodni, csőrike kínozta vagy fél óráig. Később a röhögő arab elárulta, hogy tulajdonképpen ő találta ki az egészet és, hogy ez milyen jó szórakozás volt. A megdöbbent, kubai macsó ettől őrjöngeni kezdett, reakciója nem mindennapi volt.

 

Seherezádénak ajánlgatják magukat a fiúk

Cristofel nagyon kiakad Veronikára és Shadira 

 

 

Videó ajánló:

 VV5 Online közvetítés

Veronika: nem csepp alakú a mellem

Cristofel letolta gatyáját, Veronika küzd az erényeiért

Vera és Cristofel a zuhany alatt egy szál szivacs társaságában

Vera! Ne csináld már, áll a fa...om!

Cristofel ledobja a gatyáját

(szigorúan 18+)

Mutasd a popsid Dya!

 Seherezádé elolvadt a medencében

Seherezádé: Jaj lecsúszott a melltartóm!

 Dyát a plázacicát a Playboyban meztelenül fotózzák

Perverz masszázs a szűzfiútól - videó

 Veronika cicije kibuggyan

A halál angyala zuhanyozik

Seherezádé levetkőzi gátlásait a jacuzziban

Seherezádé titkos fotói

Veronika megrémül Cristofel meztelenségétől

 A lányok vonaglanak, Kinga a fiúknak sztriptízel

 Veronika a zuhany alatt

 A lányok a zuhany alatt

Vera és Bandi rúdja

 Gergő a zuhany alatt sem szégyenlős

  A plázacica fürdőruhás bevonulása

 Erotikus birkózás a gumimatracon


 

ÖsszeEsküvők non-stop élő közvetítés

1. Élő kamera

2. Élő kamera

 

Kedves Olvasóink kérjük lájkolják a Facebook oldalunkat, és így nem maradnak le egyetlen hírről sem.


0 Tovább

Mindenki utálja az új játékosokat

 

 

Tegnap már jobban megismerhettük azt a két lakót, akik utolsóként költöztek be. Sem a régiek, sem mi nem voltunk különösebben elragadtatva tőlük. Eszter azonnal közölte mindenkivel, hogy neki 29 évesen saját ügyvédi irodája van, ami egy kis kínos feszengést okozott. Fecó volt csak, aki gratulált neki, ha már tényleg doktor. A többiek fejére óriás betűkkel volt ráírva a véleményük: anyádék mennyit adtak bele te nyafka liba?

Ettől függetlenül a közvélekedés az volt, hogy a lány erős játékos lesz, mert okos és eléggé felkészült is. Nagy előnye az lehet, hogy eddig kintről figyelemmel kísérte a közvetítéseket és rengeteg olyan információ van a birtokában, ami senki másnak. Fokozottan érvényes ez a másik beköltözőre Shadira, aki egy igazi tenyérbemászó képű figura. Az arab származású fiú már a kinézetével is kihúzta a gyufát a lányoknál, akik majdnem öklendeztek, miközben elemezték az új husi, pasi-potenciálját.

Shadi valóban keresi a konfliktust és az első pillanattól kezdve kötekedni kezdett a többiekkel. Alig pár perce volt a Villában, amikor elkezdte kiosztani a lányokat, mert szerinte nagyon koszos és rendetlen a konyha.

 

Shadi már beköltözésekor kihúzta a gyufát

 

Szó, ami szó a helyiség valóban úgy nézett ki mintha földrengés lett volna benne, de Seherezádé, Veronika és a többiek erősen nehezményezték, hogy valaki az első estéjén így akar bemutatkozni nekik. Később a háklis jövevény Attilának elmondta, hogy ő jordán származású, és ebből adódik, hogy a nőkkel szemben igényli a tekintélyt. A régi motoros szerint itt ilyesmire ne számítson, Kinga persze buzgón bólogatott.  „Ne pont te akarj egem csajozni tanítani!”  - vetette oda flegmán az arab herceg, ezzel végleg megpecsételve a sorsát Attilánál.

 

 

Cristofel és Péter a jacuzziban próbálták meg kiheverni az új beköltözőket. Abban tökéletesen egyetértettek, hogy a cél most teljesen egyértelműen Shadi azonnali likvidálása. A kubai macsó véleménye szerint a másiknak nincs olyan szép teste, mint neki ezért nem mer bejönni a medencébe. Péter szerint ennél sokkal komolyabb kifogásolni valók is felmerülhetnek vele szemben. Természetesen a beszéd tárgya meg is jelenik azonnal és 20 másodper elteltével áll is a bál.

 

 Shadi már első este ellenségeket gyűjtött magának

 

Később a régiek feladatba kapták, hogy avassák fel a gólyákat. A lányok persze rögtön azt javasolták, hogy ha már nem tetszett neki k a konyha állapota, akkor takarítassák ki velük az egész villát. Sajnos az ötletet el kellett vetni, mert túl sokáig tartott volna a végrehajtás és nem lett volna elég látványos. Ehelyett egy kérdezz-felelek kvízt szerveztek az antipatikus párnak.

A játék kellékei:

Egy tucat tojás, amit a válaszolni szándékozónak a fején kell széttörnie.

Rengeteg pocsék ízű, de annál erősebb ital, amit viszont a lassú reflexű társnak kell körönként felhörpintenie.

A beavatás remekül sikerült, a kínosan jól öltözött ügyvéd lány ondolált hajáról és a pimaszul pöffeszkedő arab soviniszta fejéről folyt a tojáslé, miközben egyre részegebbek lettek.

Az ötlet végül telitalálatnak bizonyult.

 

Az újoncok szívatása

 

 

A műsor végén robbant a bomba. Már mi is megírtuk, hogy Seherezádé olasz pasija besokallt a Gergős-medencés sztoritól és azonnal kidobta a lányt. Azonban erről eddig természetesen az érintett semmit sem tudott. Most viszont eljött a szőke lány 21. születésnapja és a szerkesztők sokáig gondolkodtak mivel is lephetnék meg. Végül is egy olyan klassz ajándék mellett döntöttek, ami eléggé emlékezetes is lesz az ünnepelt számára és a megfelelő nézettséget is hozni fogja.

Az ajándék ugyanis az volt, hogy Seherezádé egy videó bejátszásban megkapta a volt pasija üzenetét, amiben az elmondja mindennek és közli, hogy a cuccát már haza is küldte. Pá-pá, Isten veled!

„Köztünk mindennek vége. Volt egy megállapodásunk, amit te már a ValóVilág legelején megszegtél. Nagyot csalódtam benned. Pedig a szüleim is befogadtak a családba, rengeteg segítséget kaptál tőlünk. Nem érdekel, hogy részeg voltál. Ha szeretnél, nem csináltál volna ilyet. Soha többé ne gyere Rómába!”

"Egy dologra emlékezz, ezt sokszor mondtam neked: Sose hazudj, mert az igazság előbb vagy utóbb kiderül. Most, hogy egyre ismertebb leszel, egyre gyorsabban derülnek majd ki a dolgok. Rajtad múlik, hogy elmondod-e mindenkinek az igazat - ezzel megváltva magad -, és akkor nem kell e mögé a hazug álarc mögé rejtőznöd. Végeztem! Nem akarom, hogy az emberek az én nevemet a tieddel együtt emlegessék többé" (vajon mire gondolhatott, ami még nem derült ki? szerk.)

 

A teljes üzenet és a szerencsétlen lány reakciója a mai műsorban lesz látható, de a lényeget már most is megnézhetjük.

 

 Claudio kirúgja Seherezádét

 

Gergőnek immár szabad a pálya és ha van egy kis sütnivalója, akkor majd megvigasztalja a kidobott lányt, aki eme remek szülinapi ajándék révén biztosan napokig sokkban lesz.

 

 Cikkajánló: Aranypart: mindenki skizo

 

Videó ajánló:

 VV5 Online közvetítés

Veronika: nem csepp alakú a mellem

Cristofel letolta gatyáját, Veronika küzd az erényeiért

Vera és Cristofel a zuhany alatt egy szál szivacs társaságában

Vera! Ne csináld már, áll a fa...om!

Cristofel ledobja a gatyáját

(szigorúan 18+)

Mutasd a popsid Dya!

 Seherezádé elolvadt a medencében

Seherezádé: Jaj lecsúszott a melltartóm!

 Dyát a plázacicát a Playboyban meztelenül fotózzák

Perverz masszázs a szűzfiútól - videó

 Veronika cicije kibuggyan

A halál angyala zuhanyozik

Seherezádé levetkőzi gátlásait a jacuzziban

Seherezádé titkos fotói

Veronika megrémül Cristofel meztelenségétől

 A lányok vonaglanak, Kinga a fiúknak sztriptízel

 Veronika a zuhany alatt

 A lányok a zuhany alatt

Vera és Bandi rúdja

 Gergő a zuhany alatt sem szégyenlős

  A plázacica fürdőruhás bevonulása

 Erotikus birkózás a gumimatracon


 

ÖsszeEsküvők non-stop élő közvetítés

1. Élő kamera

2. Élő kamera

 

Kedves Olvasóink kérjük lájkolják a Facebook oldalunkat, és így nem maradnak le egyetlen hírről sem.

0 Tovább

Kiesett a szűz és a szörnyeteg

 

 

 

Szegényebbek lettünk egy illúzióval. Többek egy tapasztalattal. Mégsem lehet a nézőket teljesen hülyének nézni. Szűz Bandikát és a minden pasit lehúzó Melindát kipenderítették a játékból. Sok mindent elbír a képernyő, a műsor pedig annál is többet, de szerencsére a szavazók, a közvélekedéssel ellentétben mégsem teljesen megvezethetők.

Melinda fő taktikai csapásiránya az volt, hogy kéjes örömmel ecsetelte a többieknek és vélt rajongóinak, milyen ügyesen csapja be a férfiakat, hogyan él meg első osztályúan mások pénzéből. Nehéz volt ezt összeegyeztetni azzal, hogy máskülönben baromi ronda volt. De ettől függetlenül mi elhittük neki. Szerencsére a szavazók is úgy gondolták, hogy küldjenek rá sms-t az eddig lehúzott palimadarak, ha ez a gyengéjük. Úgy látszik azonban azok mégsem voltak annyian, hogy a soft-prostituáltat tovább juttassák.

Azután Bandinak sem sikerült valamiért megélnie a nevetségesen nézek ki, de még nagyon szerencsétlen is vagyok sztoriból. Annyira nyomi volt a srác, hogy inkább kínos érzéseket keltett a nézőkben, mint sem bármilyen szimpátiát. Jobban emlékeztetett egy külvárosi szatírra, mint egy szánni való magányos srácra. A VV szüzet villámcsapásként érte a döntés, hogy távoznia kell.  Rögtön sírva is fakadt, temetve a reményt, hogy még egyszer tapintható közelségébe keveredhet Dyának, vagy bármely másik lánynak. Amikor megtudta sorsát nem is nagyon akart kimenni, Lilunak többször is fel kellett szólítania a távozásra, mire hajlandó volt megindulni kifelé.

 

 

Kemény 10 napig volt odabent. Ezalatt a rövid idő alatt azért nem kevés dolgot tett le az asztalra. Összetapizta a playmatet, perverzkedett Veronikával és Verával a zuhany alatt és részt vett a buták kétszemélyes szövetségében is. Most ha szerencséje van, akkor a minimális hírneve révén megváltozik majd a lányok hozzáállása és talál egy jelentkezőt annak a bizonyos szüzességnek az elvételére.

 

Perverz masszázs a szűzfiútól

Vera és Bandi rúdja

Bandi meztelenül riogatja Veronikát

 

Melinda igyekezett méltóságteljesen tudomásul venni a tényt, hogy nem jött be a celebélet és, hogy tovább kell majd folytatni a megélhetési pasizást. Kinga sírva búcsúztatta, ami a tegnapi csókolózásuk függvényében nagyon is érthető, hiszen ő aztán mindent megtett a lány népszerűsítéséért.

 

 Melinda és Kinga csókolózik

A VV Szüze sír és nem akar kimenni a Villából

Melindának folytatnia kell a pasizást

 

Melinda első kinti interjúja: "Bánom, hogy nem játszottm másként."

Bandi első interjúja: "Nagyon csalódott vagyok, remélem kapok nőt idekint."


 
A szimpátiaszavazás győztese egyébként Fecó lett, második helyezést ért el Dya, harmadik Gergő lett. A további sorrend: Attila, Péter, Kinga, Veronika, Cristofel, Annamária, Seherezádé, Melinda, Bandi. Tehát nagyon érdekes, hogy annak ellenére, hogy a levegőben lóg Gergő és Seherezádé románca, kevésen múlt, hogy a lányt haza nem küldték.

A megüresedett helyekre azonnal jött is két másik játékos. Ekkora hátrányból egyébként már igazán komoly fegyverténynek számítana, ha pár hétnél tovább bennmaradnának.

Az egyikük beköltözése ürügyén ismételten érdekes kérdések merülnek fel a ValóVilág és az emelt díjas szavazás kapcsán.

Eszter, aki elméletben sikeres ügyvéd és saját irodája van, kísértetiesen hasonlít VV4 Lacira, aki egy komoly vállalkozást adott fel, hogy azóta folyamatosan hülyét csináljon magából. De ez persze mindenkinek a magánügye. Ami inkább a nézőkre tartozik az az, hogy a lányért nem más kampányolt a Facebookon a szavazatokért, mint az RTL-es Ördög Nóra, akinél önbizalom tréningen járt az új Villalakó.

„Eszter élete most olyan szakaszba érkezett, amikor rettentően igényli a pozítív visszajelzéseket. Tőlünk csak megerősítést kapott, hisz minden megvan benne, amire egy igazi nőnek szüksége van. Büszke vagyok rá. A személyisége átsüt a képernyőn, és én támogatom, hogy egy ilyen lány is bekerüljön a villába. Eszter érdekes egyéniség, na és kulturált is, amihez biztosan hozzájárul, hogy diplomata szülők gyermekeként igyekezett az elvárásoknak megfelelni, több nyelven beszél, és saját ügyvédi irodája van. Már kamaszévei is a tanulásról szóltak, most viszont szeretné egy kicsit kitombolni magát.”  

Oké, csak hát azért felvetődik a kérdés, ugyan mennyire volt ilyen kampány mellett esélye a másik kettő jelentkezőnek és így mennyire etikus eltenni a rájuk küldött sms- szavazatokból érkezett pénzt? 

 

A tuti nyertes Eszter bemutatkozása

 

A másik ágon Shadi jutott be, aki nagyon szeretne egy korsó sört Attila fejére önteni, több ezer nő üzeneteként. Meglátjuk odabent is ekkora lesz-e az arca, vagy csak a füst volt nagy, mert lángot nem sokat nézünk ki a fiúból.

 

Shadi, a kemény legény bemutatkozása

 Nem túlzottan örültek az új Villalakóknak a többiek

 

 

Cristofel tovább folytatja a nyomulást Veronikára, aki óráról-órára többet enged meg az állítólag utálatos srácnak.

 

 Cristofel imád nyögni és Veronika is

Veronika végül megadja magát Cristofelnek

Veronika: nem csepp alakú a mellem

Cristofel letolta gatyáját, Veronika küzd az erényeiért

 

A nap „érdekes” híre még hogy Annamari kinti testvérének gyermekeit verik az iskolában a társai, mert híres rokonuk állítólag annyira antipatikus az osztálytársaknak. A tanárok és az igazgató valamiért tehetetlenek a jelenséggel szemben, ezért az anyuka már az elköltözés fontolgatja. Nehéz erre bármit is mondani. Biztosan lesz még folytatása a dolognak.

 

A halál angyala zuhanyozik

 Annamari fél, hogy elveszíti Pétert

 

 

 Cikkajánló: Leszbicsók és leszaggatott fürdőruha

 

Videó ajánló:

 VV5 Online közvetítés

Veronika: nem csepp alakú a mellem

Cristofel letolta gatyáját, Veronika küzd az erényeiért

Vera és Cristofel a zuhany alatt egy szál szivacs társaságában

Vera! Ne csináld már, áll a fa...om!

Cristofel ledobja a gatyáját

(szigorúan 18+)

Mutasd a popsid Dya!

 Seherezádé elolvadt a medencében

Seherezádé: Jaj lecsúszott a melltartóm!

 Dyát a plázacicát a Playboyban meztelenül fotózzák

Perverz masszázs a szűzfiútól - videó

 Veronika cicije kibuggyan

A halál angyala zuhanyozik

Seherezádé levetkőzi gátlásait a jacuzziban

Seherezádé titkos fotói

Veronika megrémül Cristofel meztelenségétől

 A lányok vonaglanak, Kinga a fiúknak sztriptízel

 Veronika a zuhany alatt

 A lányok a zuhany alatt

Vera és Bandi rúdja

 Gergő a zuhany alatt sem szégyenlős

  A plázacica fürdőruhás bevonulása

 Erotikus birkózás a gumimatracon


 

ÖsszeEsküvők non-stop élő közvetítés

1. Élő kamera

2. Élő kamera

 

Kedves Olvasóink kérjük lájkolják a Facebook oldalunkat, és így nem maradnak le egyetlen hírről sem.

1 Tovább

Leszbicsók és leszaggatott fürdőruha

 

 

Csaba a szürke és jellegtelen fiú lett az, aki generálta az eseményeket a tegnapi adásban. Kezdve ott, hogy volt képe megnyerni az Aréna küzdelmet, amely révén nem lehet majd kiszavazni. Pedig gyakorlatilag az összes játékos rá fente a fogát. De ez nem volt neki elég egy napra. Szemet vetett Kingára, akit Attila már saját háremhölgyének tekint, annak ellenére, hogy a lány már többször is nyíltan megmondta, hogy nem tetszik neki a képes fele.

A szépfiú így most megmenekült a kieséstől, de szerzett magának egy potenciális ellenséget, mégpedig egy olyat, akinek a módszerei nem éppen lovaghoz illőek.

Veronika úgy tűnik végleg megadja magát a hülyegyerek Cristofelnek. Pedig már Attila komoly lelki fröccsben hívta fel a figyelmét arra, hogy a fiú csak Péter parancsára játszik vele. Az intrika arra mégis tökéletes volt, hogy a kubai mácsó kiboruljon amikor visszajutott hozzá a hír és felmondja a szövetséget mentorával.

 

Veronika végül megadja magát Cristofelnek

Veronika: nem csepp alakú a mellem

 

 

A nap egyik fő eseménye az újítás, nevesen az Arénabéli küzdelem volt. A lényeg az, hogy egy óvodás szintű sorversenyt kombinálnak egy középkori szadista várúr kínzóeszközeivel. Aki tovább bírja a kiképzést és hamarabb győzedelmeskedik a tusában az megkapja a lila kendőt és egy esetben megmenekül attól, hogy társai kitehessék a Villából.

A tegnapi versengés nem okozott túlzott meglepetést, mert az oktondi szerkesztők már előre lelőtték a poént. Csaba már egy nappal a tényleges küzdelem adásba kerülése előtt lila kendőben nyilatkozott a riportszobában és Veráról is kikerült olyan kép, ahol jól látszott a fején a védettséget jelentő szín. A hiba annyira amatőr volt, hogy nincs is érthető magyarázat rá.

Lényeg az, hogy tegnap láthattuk, amint az összes szerencsétlen egy deszkákból összetákolt kínzóeszközön áll órákig, várva, hogy a többiek hamarabb essenek le, mint ő. Természetesen mezítláb, hogy jobban fájjon és naná, hogy szedegetik is ki alóluk a pallókat, hogy végre csak porba hulljanak a gyengék.

Meglepő módon Gergő adta fel leghamarabb. Attila és Cristofel majdnem összeverekedett egyensúlyozás közben. A lányok inkább csak csendben szenvedtek.  A második deszka kihúzása után a megfáradt játékosok sorra hullani kezdtek, mint az érett körte. A legtovább Csaba és Attila, a lányoknál Dya és Vera bírta.

 

Kínzás és versengés az Arénában

 

Tovább lehetett volna fokozni az izgalmakat egy éhes krokodil bevonásával, ráadásul kellemes újítás lehetett volna a kiszavazás helyett. Mennyi sms-t megspóroltam volna. Tegnap Lilu megadta a játékosok kódjait. Kit szeretnék tovább bent látni a villában? Arra küldjem, mert lehet, hogy nagy veszélyben van. Én meg nem szeretném, ha túl hamar véget érne a műsor ezért megszórtam a szereplőket jópár szavazattal, biztos, ami biztos, rajtam ne múljék a dolog. Bandikára doszt nem küldtem egy darabot sem, nekem ne gusztustalanodjon odabent.  Dyára viszont rááldoztam 2550-at, hátha hajlandó lesz végre teljesen levetkőzni. Tízezerből megúsztam az egész szavazást. Most várom, hogy bejöjjön a számításom. Persze a Dya és a többiek már eddig sem voltak túl szégyenlősek és megmutatták mit alkottak a plasztikai sebészek.

 

Villalányok meztelenkednek 1

Villalányok meztelenkednek 2

Villalányok meztelenkednek 3

Villalányok meztelenkednek 4

 Dyát a plázacicát a Playboyban meztelenül fotózzák

 

Az Arénában végül nagy harcok árán Vera és Csaba nyerte meg a lila kendőt. Így ideiglenesen megmenekültek a kieséstől. Így ma két másik játékos vesz könnyes búcsút a villától, helyettük pedig két másik költözik majd be. Sok esélyük ennyi idő múltán már nem lesz.

 A nap másik fénypontja az volt, hogy Attila az összeférhetetlen kezd megőrülni a féltékenységtől. Jó oka is van rá, mert Kinga is elkezdte sütögetni a maga pecsenyéjét, amit úgy képzelt el, hogy ha már valakivel sütni kell, akkor az legyen izmos és jóképű. Szegény Attilát pedig egyáltalán nem találja annak, hiába epekedik annyira látványosan érte. Csaba viszont annyira hű de, há de, hogy hozzányomta a csípő csontját. Legalábbis így magyarázta Attila Fecónak miközben gyilkos szemekkel nézegette a párocska önfeledt táncikálását.

De vigyázni, mert Attival nem lehet szórakozni! Amikor már elege lett a szemérmetlen lány kifogásolható viselkedéséből. Eszébe jutott, hogyan vonják felelőségre hasonló helyzetben óvodások szerelmüket. Fogta a kezében lévő ital és kéjes örömmel Kinga fejére öntötte. Az elborzadva vette tudomásul, hogy mehet majd hajat mosni és egyáltalán, hogyan lehet ilyet csinálni?

A bűnös nemhogy megbánta volna tettét, hanem felkapta és a féktelen szenvedélytől űzve, mérgét kiadandó, bevágta a szőke lányt a medence vizébe. Na ekkor indult el az igazi parti. A többiek is bevetették magukat ki ruhástul, ki alig valamiben és megkezdődött az ivászattal egybekötött, hancúrozás.  Itt viszont megint nem úgy alakultak a dolgok, ahogy kellett volna. Kinga Csaba karjaiban ki tudja mit csinált, majd (és most jól kapaszkodjunk meg) odaúszott Melindához.

 

 

Ekkor mindkettőjük eszébe juthatott, hogy nemsokára szavazók ezrei döntenek sorsukról. Ezután nem csalás és nem ámítás Kinga és Melinda elkezdtek csókolózni. Nem csak úgy imitálva, hanem igazi vérbő smárt nyomtak le a dülledő szemű nézősereg előtt.

Attilánál itt szakadt el ismételten a cérna és úgy döntött végérvényesen véget vet a mulatságnak. Egyszerűen odament imádottjához és mérgében leszaggatta róla a fürdőruhát. Az persze köpni-nyelni nem tudott, majd sírva menekült k a medencéből. Csaba utána, tudja ő, hogy mikor érdemes vigasztalni egy lányt. Az agresszor persze szintén utánuk, hátha ezek még valami olyat tesznek, amit nem kéne. „Sírtok?” – kérdi. „Sírjatok is, mindketten csajok vagytok!” - adja meg vetélytársának a kegyelemdöfést.

 

Balhé a medencében

És azok a bizonyos csókok...

 

A féltékeny fiú egyébként szintén majdnem elsírta magát a riportszobában, amikor szóba került Kinga viselkedése, amit egyre nehezebben tud elviselni.

 

 

Videó ajánló:

 VV5 Online közvetítés

Cristofel letolta gatyáját, Veronika küzd az erényeiért

Vera és Cristofel a zuhany alatt egy szál szivacs társaságában

Vera! Ne csináld már, áll a fa...om!

Cristofel ledobja a gatyáját

(szigorúan 18+)

Mutasd a popsid Dya!

 Seherezádé elolvadt a medencében

Seherezádé: Jaj lecsúszott a melltartóm!

 Dyát a plázacicát a Playboyban meztelenül fotózzák

Perverz masszázs a szűzfiútól - videó

 Veronika cicije kibuggyan

A halál angyala zuhanyozik

Seherezádé levetkőzi gátlásait a jacuzziban

Seherezádé titkos fotói

Veronika megrémül Cristofel meztelenségétől

Veronika: nem csepp alakú a mellem

 A lányok vonaglanak, Kinga a fiúknak sztriptízel

 Veronika a zuhany alatt

 A lányok a zuhany alatt

Vera és Bandi rúdja

 Gergő a zuhany alatt sem szégyenlős

  A plázacica fürdőruhás bevonulása

 Erotikus birkózás a gumimatracon


 

ÖsszeEsküvők non-stop élő közvetítés

1. Élő kamera

2. Élő kamera

 

Kedves Olvasóink kérjük lájkolják a Facebook oldalunkat, és így nem maradnak le egyetlen hírről sem.

 


1 Tovább

Alámerültünk a posványba, Cristofel a saját farkát öntötte gipszbe

 

 

Van azért egy színvonal, ami alá még a nézettség kedvéért sem kellene lemerülni.

Nem feltétlenül a nézők kedvéért, mert ki is törődik ővelük? Na de valamiféle minimális óvása a csatorna renoméjának azért hasznos lehetne. Mert mondjon bárki is bármit, főműsoridőben szórakoztató műsorként feltálalni, amint egy nagy valószínűséggel gyengeelméjű 18 éves fiú a nemi szervét gipszbe önti nem biztos, hogy telitalálat.

De miközben írom e sorokat rá is jöttem, hogy már eljártak felettem az évek és nem hallottam meg a modern idők hívó szavát. Persze miért is ne lehetne érdekes egy ilyen művelet megtekintése sok ember számára. Ezért ha Cristofel máskor is úgy érzi majd, hogy a világ több lehet kis barátjának másolatától, akkor a szerkesztők bátran küldjenek be még több zsák gipszet. Sőt, a székházban kellene egy kis szuvenír boltot is nyitni, ahol dedikálva árusíthatnák a sokszorosított aranyba öntött remekműveket a rajongók számára. De akkor már nem is kellene itt megállni. Tulajdonképpen miért is ne lehetne nyilvános roadshow keretében körbeutaztatni az országban a gyönyör eme forrásának másfél méteresre nagyított mását, hogy azok is szembesüljenek a csodával, akik eddig elzárkóztak annak megtekintésétől.

Elfújta már a szél a tavalyi kritikákat, amikor azon ment a polémia, hogy Alekosz miféle borzalmas alsónadrágban szaladgál nyilvánosan. Rombolva ezzel a közízlést.

 

 

Tegnap az volt a feladat, hogy a Villalakók öntsék gipszbe azt a testrészüket, amiről szerintük a későbbiekben bármikor felismerhetőek lesznek. Veronika a száját választotta, Kinga a melleit. Gergő volt a szerencsés, aki bekenhette gipsszel, a ciciket. Dya is rájött, hogy ennek fele sem tréfa, mellei neki is vannak, így ő is azonnal felkérte Csabát, a közreműködésre. Ha már a természet némi orvosi segítséggel ilyen csodát alkotott, azt nem szabad parlagon hevertetni. Gergő a fejét örökítette meg és hitetlenül szemlélte a társait. Cristofel, aki mint már szó volt róla egy egészen más megközelítést alkalmazott Veronikával szerette volna megoldani a kenegetést, de ezúttal nem talált segítőt a művelethez. Önmagának kellett a gipszet felkennie.” De most éééén nééézem?! ” - rémült el a kacsacsőrök tulajdonosa. Amikor aztán megszilárdult az anyag kiderült, hogy nem lehet levenni. A gipsz foglyul ejtette a modellt és gazdáját. Végül az észkombájn hatalmas üvöltések kíséretében tépte le magáról a megkeményedett cuccot. Vera a másik észlény hasonlóan szenvedett, de ő az arcáról távolította el a ráragadt fehér anyagot.

Általában hasonló műveleteknél beolajozzák a lemásolni kívánt tárgyakat (testrészeket) és abban az esetben könnyedén eltávolítható a megszilárdult gipsz. Sajnos ez nem volt a zacskóra írva így Cristofel aznapi epilálása kissé drasztikusra sikeredett.

 

Cristofel gipszbe önti Veronika segédkezik

Gyönyörű mellek és egyébb testrészek gipszben

Veronika: nem csepp alakú a mellem

 

A napi Villarandi sem maradhatott el. Seherezádé és Csaba volt a kiválasztott, akik zárt ajtók és lehúzott redőnyök mögött eshettek volna egymásnak. Csakhogy Csaba esélyeit Gergő már régen tönkre tette. Így a randi meglehetősen egysíkúan zajlott. Az alfahím azért féltékenyen fülelt a szobában, hátha mégis valami olyan történne, ami már az ő hatáskörébe tartozik. Cristofel pedig, hogy be ne rozsdásodjon ismételten megpróbálta ágyba csalogatni Veroniát.

 

Nyomasztó randit töltött el egymással Csaba és Seherezádé

 Cristofel tovább nyomul Veronikára, és nem is siker nélkül

 

Megjelentek a lakókról készített erotikus naptár képek. Ezek is természetesen megtekinthetőek. A jó hír az, hogy a kubai macsó a felvételeken alsónadrágban látható.

 

 

 Naptár képek 1

Naptár képek 2


 Mivel hamarosan távozni kényszerül a két leggyengébb játékos egy búcsútánc keretében kellett elköszönniük egymástól. Cristofel Verát választotta, amin Veronika teljesen kiakadt. Ha jön a fiú az sem jó, de ha nem jön az még inkább nem jó. A fiú természetesen félig meztelenül kérte fel partnerét a táncra, ami közben folyamatosan csókolgatta és az ágyba invitálta. Vera már elmondta, hogy 1-2 héten belül hajlandó is lesz az aktusra, csak még kicsit kéreti magát. Fecó Kingával lejtett egyet, ami közben természetesen elsírta magát, partnerével egyetemben. A dumagép egyébként sohasem volt még szaunában. A nap folyamán Attila kipróbáltatta vele, érdekes eredménnyel.

 

 Fecó a szaunában nem érti mi történik

Búcsútánc és egyebek

 

Szerda este végre fény derül arra, hogy mit rejt az Aréna, ahol a védettségért folyik a küzdelem. Aki győzedelmeskedik a Megmérettetésen védettséget élvez és megmenekül a kieséstől. Szerdán este indul a szimpátia szavazás, amely csütörtök estig tart és eredményeként a két legkevesebb szavazatot kapott játékos elhagyja majd a Villát.

 

 

 

Videó ajánló:

 VV5 Online közvetítés

Cristofel letolta gatyáját, Veronika küzd az erényeiért

Vera és Cristofel a zuhany alatt egy szál szivacs társaságában

Vera! Ne csináld már, áll a fa...om!

Cristofel ledobja a gatyáját

(szigorúan 18+)

Mutasd a popsid Dya!

 Seherezádé elolvadt a medencében

Seherezádé: Jaj lecsúszott a melltartóm!

 Dyát a plázacicát a Playboyban meztelenül fotózzák

Perverz masszázs a szűzfiútól - videó

 Veronika cicije kibuggyan

A halál angyala zuhanyozik

Seherezádé levetkőzi gátlásait a jacuzziban

Seherezádé titkos fotói

Veronika megrémül Cristofel meztelenségétől

Veronika: nem csepp alakú a mellem

 A lányok vonaglanak, Kinga a fiúknak sztriptízel

 Veronika a zuhany alatt

 A lányok a zuhany alatt

Vera és Bandi rúdja

 Gergő a zuhany alatt sem szégyenlős

  A plázacica fürdőruhás bevonulása

 Erotikus birkózás a gumimatracon


 

ÖsszeEsküvők non-stop élő közvetítés

1. Élő kamera

2. Élő kamera

 

Kedves Olvasóink kérjük lájkolják a Facebook oldalunkat, és így nem maradnak le egyetlen hírről sem.


3 Tovább

ValóVilág 5

blogavatar

Valóvilág 5 Online közvetítés, különleges videók, fotók a lakók életéről. Elemzések, napi összefoglalók. VV Gergő VV Veronika VV Seherezádé VV Kinga Lilu Sebestyén Balázs

Utolsó kommentek