Szomorúan ébredtem ma reggel. Ugyan minek is keljek fel, ha ma este már nem lesz mit nézni a képernyőn? Azután eszembe jutott, hogy  valamikor régen még a ValóVilág előtt olykor csináltam én mást is és talán van még hasonlóan jó dolog, ha nem jobb, mint Fecó és Vera különös kapcsolatán elmélkedni. Addig is, amíg visszaállok a rendes kerékvágásba, idézzük fel a tegnapi este eseményeit:

 

Kezdődjék tehát a mulatság! A három aspiráns szépen kicsípte magát. Seherezádé szerény véleményem szerint ugyan kicsit túlöltözött, de hát most mit kötözködjek. Tuti lesz még alkalmam hamvas testét megcsodálni. Csabáról valamiért egyből egy elegáns főpincér ugrik be, ellenben Attila inkább egy illegális fogadóiroda teremfőnökére hajaz. Hiába na, elszoktam már az ekkora rongyrázástól. Lilu is előkerül végre, úgy látszik a sok negatív komment hatására önkéntes száműzetésbe vonuló langaléta hölgy a végére csak visszatért. Lássuk az állást: 33%, 8%, 59%

Na Seherezádé neked ezek szerint véget is ért a játék. Talán mégis jobb lett volna valami szexibbet felvenned. De vajon ki a túróé lehet az 59% ? Most bánom csak igazán, hogy kitiltottak az RTL-ből. Ott ülhetnék a jó meleg stúdióban és a kis titkos szobába bekukkantva megleshetném a favorit nevét. Kellett nekem szövegelni.

A sorban kipotyogott exek is ott tanyáznak az első sorokban. Dya és Fecó között sajnos nem annyira pattog a szikra. Szegény lányba úgy belehozták a rokonok a frászt, hogy rá sem mer nézni álmai pasijára. Don Fecó pedig titkon átkozhatja a kotnyeles famíliát, nehéz lesz azért lemondani az élete legjobb numerájáról.

Vera is itt van persze. Mindig is szerettem ezt a lányt. Most is olyan szépen ki van sminkelve, hogy szereposztó dívány használata nélkül azonnal megkapná bármelyik vámpíros film főszerepét. Láthatólag keményen unja a procedúrát, hatalmasakat ásít. Azért ez tényleg disznóság, hogy itt asszisztáljon riválisa menybemeneteléhez.

Kinga barátságosan üldögél egyelőre, jó mélyen a szekrénybe nyúlhatott a ruhaválasztáskor, mert akárcsak egy Csehov darabból lépett volna elő. Szerencsére ott van mellette az ellenpólus, az isteni Shadi, aki feltűrt pulóverében igazi felüdülés a szemeimnek.

 

Egy remek újítás is történik. Mert hát a Köki nevét muszáj 900x megemlíteni, elvégre nem a semmiért fizetnek. Olivér, Béci és Anikó így hát onnan jelentkeznek be és a rajongókat is ők próbálják meg kordában tartani. Béci a Csaba tábort vezeti. Nomen est omen. Szerintem most hullott le a hatalmas képzeletbeli pallos a szerencsétlen szépfiú fejére. Anikó Serit, Olivér és csapata pedig Attilát biztatja. Erről a dologról ennyit csak, mert 60 IQ pont felett ezeket a bejelentkezéseket nem igazán lehet elviselni.

Ez a brigád már a szerkesztőnek is sok volt

Mielőtt egy kis reklámmal kedveskednének nekünk, bejön Muri Enikő és két táncoslány segítségével előad valami nótát. Attila most ne nézz oda, mert az öt hónapi böjt után élő adásba szaggatod le a bugyit Enikőről. Már ha van rajta egyáltalán.

Most volt bugyi Enikőn vagy nem?

31%, 10%, 59% Ajjaj! Seri rokonsága megint betolt egy milliócskát, mert 2% -al emelkedett az utolsó ember ázsiója.

Balázsék közben bemennek a Villába, hogy kicsit nosztalgiázzanak a régi szép időkről. Karaktergyilkosok, ez jó elnevezés, de tényleg szinte mindenkire igaz. Vera és Fecó a két egykori szövetséges, akik talán a legnagyobb öngólt rúgták a kategóriájukkal. Vera, mint érzékenylelkű kb. annyira teljesítette küldetését, akárcsak rózsaszín egyszarvúként indult volna. A pornózást gáláns módon természetesen nem hozzák szóba, de azért a kontraszt meglehetősen orbitális. Fecó a dumagép kategória győztese szintén nem annyira volt autentikus a szerepe megformálásakor.

>>VV Vera pornófilmje<<

Na ez is megvan mégis este lett. A műsort már megint addig nyúzzák, hogy a végén benyomom a felvevőt és reggel az újságokból fogom megtudni a nyertes nevét. Végre nagy nehezen visszatérnek Liluék a stúdióba és hozzák magukkal a három finalistát. Egy valaki viszont már nem is fog visszatérni, mert most megnézzük ki lapul a 11% mögött. Előtte még egy kis kortesbeszéd. Seri mamája annyira izgatott, vagy sokkot kapott a telefonszámlától, hogy a saját lánya nevét is rosszul mondja. Sebaj, ez már nem oszt, nem szoroz. A rudak vitathatatlan műlovarnője is kiesik. Ezúttal sem sikerül majd női győztest avatni. Búcsúzóul nézzük meg az eddigi legjobb válogatást Seri leplezetlen bájairól.

Seherezádé eddigi legtöbbet megmutató kitárulkozásai

Oké, lássuk, akkor ki nyeri a fődíjat. Ja persze ennyire gyorsan azért nem fog menni. Előtte megnézünk néhány kisfilmet, hogy Csaba és Attila hogyan is marta egymást az idők folyamán. A sors fintora, hogy végül már majdnem össze is melegedtek, mert idővel mindketten rájöttek, hogy nem is annyira egymásra kell pazarolni az energiájukat.

Attila legnagyobb balhéi

Attila és Csaba különös kapcsolata

Nézzünk megint egy kis reklámot. Tudom, aki ilyenkor átkapcsol az tulajdonképpen potyaleső és olyan mintha ingyen ülne be a moziba. De én most akkor is bliccelni fogok, mert már agyhúgykövet kapok a sokadik tuti ajánlattól.

Végezetül még egy kis bejátszás, amikből kiderül, hogy Attila szíve bár kívül kőből van, belül forrón bugyogó tejkaramella lakozik benne. Szülei láttán elpityeredik, ami ennyi idő után végül is teljesen érthető. Csaba szintén nincs könnyű helyzetben érzelmileg, ő beköltözése előtt el sem búcsúzott tőlük, így szintén eléggé nagy gombóccal a torkában nézi a találkozás elébe.


Attila érzelmei, vallomása, könnyei

Csaba érzelmes pillanatai, Fecó komoly asszisztálásával

Láthatjuk még, ahogy Zsepikirály végig bőgi a teljes játékot, majd a két milliomos jelölt visszatér a Villába. 68%-32%

Ki lehet a 68% ?  Ez megint elég nagy különbség. Kezeimet tördelem nagy izgalmamban. Elvégre tettem egy ígéretet és ha nem az nyer, akit megjósoltam bizony kopaszra kell borotváltatni a fejem. Ó mit fog majd szólni szegény jó anyám?

Szavazzatok kedves nézők!

És eljött a pillanat a szavazás lezárult. Most már csak idő kérdése és kiderül, ki kapja a hatalmas nyereményt és kinek kell távoznia üres kézzel.

3…2…1… úgy tűnik a hajkoronám megmarad. Attila nyert Csaba az előkelő második helyet szerezte meg. A helyes pasi a tőle megszokott intelligens módon reagál és gratulál a győztesnek. Emelt fővel hagyhatja el a Villát, róla néhány fricskától eltekintve nem sok rosszat lehetett mondani az elmúlt idők alatt.

Attila búcsúzik a Villától, és köszöni neki, hogy visszaadta az életét, amit ő egy kicsit vakvágányra tett. Plusz ajándékként az aranyhalat is megkapja, amely ezek szerint teljesítette mind a három kívánságát. Kinga eközben teli torokkal bömböl, mert már megint szertefoszlott egy álom, nem Csaba nyert. Hát igen erre most én sem mondanék semmit.

Kedves villa. A szerelmem voltál, a kedvesem, az édesem. Mozgalmas otthon voltál és visszaadtad azt, amit elcsesztem. Visszaadtad az életem. De minden, aminek kezdete van, egyszer véget ér. Édes szerelmem, a mi történetünk, most véget ért, de remélem, hogy még látjuk egymást.

Közel 50 millió forintnyi össznyeremény - havi egy millió forint egy éven keresztül, egy 50 négyzetméteres lakás, egy két személyes luxusutazás és egy új autó, ezek ettek Attila nyereményei.



Attila örömmármora, ő lett a VV5 nyertese

Attila meghatottan búcsúzik a Villától


A párbaj viszonylagos nyugalomban telt, a közönséget leginkább az a kérdés hozta lázba, hogy vajon Muri Enikő viselt-e alsóneműt a látványos produkciója közepette. Ha szerzünk információt, erre még visszatérünk.

Gratulálunk a győztesnek és ezúton is köszönöm az Olvasók több hónapos kitüntető figyelmét. Köszönöm szintén a kedves visszajelzéseket és a biztatásokat. Néhány napig még itt követjük az utórengéseket, aztán vesszük a kis batyunkat és áthurcolkodunk a Magyar Mocsárra, hogy a következő ValóVilágig kicsit szélesebb spektrumban vizsgálhassuk az itthoni bulvár eseményeket.

Az Éden Hotel 2-t követni fogjuk a Facebook oldalra felteszem majd a linkjét.

 

Valowriter

 

 

Legnézettebb videók:

A titkos információk a nyertes személyéről

 VV Éva vall az alkoholizmusáról, de valami már megint nem stimmel vele

A szépséges VV4 Anikó kevéssé ismert zuhanyzós felvétele

>>VV Vera pornófilmje<<

Szaftos beszámoló a swingerklubos kalandokról

Médiatörténeti pillanat: Éva részegen átveszi a hatalmat a stúdióban

Lilu: Szop*atok le mind!

Eltitkolt jelenet: Vera leköpi Attilát

VV5 Online közvetítés