Az idegek pattanásig feszülnek némelyik játékos fejében.
A szerkesztők tuti forgatókönyvet írtak, vagy tényleg jól válogatták össze a gárdát, mert az események sokkal izgalmasabbak, mint a ValóVilág4-ben ilyentájt. Itt aztán nincsenek Gombik és Szandikák, akik azon siránkoznak, hogy haza akarnának menni. Ellenkezőleg egy szimpla ágycsere ürügyén is képesek egymást földbe taposni a harcra kész gladiátorok. Különösen igaz ez az egysejtű Cristofelre, aki nélkül most már nem telhet el összefoglaló, mint ahogy a zöldségpiacról sem hiányozhat a rothadt káposzta. Aztán itt van Shadi, aki valamilyen homályos oknál fogva komolyan elhiszi magáról, hogy egyéni megjelenése ellenére esélye van Dyánál, és aki napról napra nagyobb arccal közlekedik fel és alá.
Shadi azt képzeli, hogy Dya szerelmes belé
Az egykor ádáz ellenségek mára komoly szövetségesekké váltak. Tegnap, sakál módra gyűltek a sebesült oroszlán köré, majd rövid tanácskozás után rá is vetették magukat a véleményük szerint meggyengült Attilára.
A két körmönfont machinátor szövevényes tervet dolgozott ki, a nyugiszobában a D matracra szorult Fecóék likvidálására. A részletek egyeztetése után Cristofel, mint a csapat szellemi Sztálin-orgonája indította a támadást. Felkérte az áldozatokat, hogy másnap adják át a matracot, mert ő szeretné igénybe venni azt Veronikával. Na jó, de majd hol alszunk mi? - kérdezik. Nem gond az én ágyam felszabadul, ármánykodik a kubai. Azt elfelejtette mondani, hogy a fekvőhelyet már Shadinak ígérte.
Persze félórán belül kiderül a csalás és megindul a hálóban a számonkérés. Aki emlékszik még Alekosz és Béci összecsapására, az talán még azt sem felejtette el, hogy mennyire megosztotta a közönséget az emelt hangú szóváltás a két rivális között. A jelenlegi szériában az akkori lakók már az összefoglalóba sem kerülhetnének be egykori produkciójukkal.
A mostani trend szerint hörcsög módra kell a másikat terrorizálni a lehető legnagyobb hangerővel és vöröslő fejjel nyálat fröcsögni a megfélemlíteni szándékozott alany arcába.
Attila persze pontosan tudja, hogy milyen előnyökkel járna számára, ha a magáról megfeledkező Cristofel tenyeréből kicsúszna egy pofon. Ezért az üvöltő fickó elé áll és egy centiméterre tolja arcát a nyál áradatba és kérdi meg tőle: Na, most mit akarsz csinálni?
Shadi érzi, hogy hajszálon függ szövetségese sorsa, ezért mondvacsinált ürüggyel ő is beavatkozik a szópárbajba. A továbbra is ordítozó kubait többnyire kiröhögik, de ez őt nem zavarja, rendkívül félelmetesnek gondolja magát amint alsógatyában hősködik. Fecó végül megelégelve a csatározást kiosztja a szerepeket. Akinek baja van, az rakja rájuk a jelet, ők meg majd teszik a dolgukat. Cristofel meg ne ordítozzon, hanem tisztelje az idősebbeket, Shadi pedig két hétig a földön fog aludni. Aztán a két barát jobbra el.
Cris velősen összefoglalja a terveit a jövőre nézve: „Én ezeket úgy telibeverem!”
Cristofel őrjöng, majdnem elcsattan a pofon
Cristofel üvölt, fröcsög a nyál
A fenti események tükrében komolyan mérlegelni kell azt a felvetést, hogy nem Zizi a legegyszerűbb lény a Villában. Annál is inkább, mert tegnap ő számot is adott tudásáról. Az idomárok ugyanis bebizonyították, hogy a kismalac megfelelő türelemmel könnyen megtanítható bármire. Sokrétű tudása már kiterjed a pitizésre, vígan követi Annamarit, sőt felszólításra megnyom egy gombot is, jutalomfalatka reményében. A képességei feltétlenül megvannak hozzá, hogy a napokban elsajátítsa az, én egy kubai macsó vagyok szófordulatot, és az sem kizárt, hogy Veronikának is elkezd udvarolni a tanulékony állatka.
Veronika rendkívüli módon szégyelli, hogy tegnap a takaró alatt összejött Cristofellel. Valamiért azt hitte az aktus alatt, hogy a mellette fél méterre fekvő Kinga és a többiek nem hallanak majd semmit a történtekből. Másnap azzal kellett szembesülnie, hogy a többség bizony észlelte a kompromittáló hangokat. Az iruló-piruló lány nem igazán tudott mit mondani, de látszott, hogy nem éppen büszke a történtekre.
Cristofel és Veronika, szex a közös hálóban
A sikeres kan viszont rendkívül önelégült volt, hogy végre sikerült bevennie az ostromlott várat. Annak ellenére, hogy kedvese megkérte senkinek egy szót se, az első szembejövőnek eldicsekedett hódításával. Fecó kerek szemmel hallgatta a beszámolót. „Te így kellett befognom a száját, hogy ne nyögjön olyan hangosan.” – színezte Cristofel a történteket. Tíz perc elteltével már mindenki értesült róla, hogy éjszaka megtörtént az elkerülhetetlen
Cristofel eldicsekszik, mit tett az ágyban Veronikával
A nézői szavazás eredményeként az összes lakónak egyszerre kellett zuhanyozni, jacuzzizni és végül a medencében megfürdeni, a tömegjelenet és a konfliktusokkal tarkított végrehajtás természetesen szintén megtekinthető.
Videó ajánló:
Cristofel letolta gatyáját, Veronika küzd az erényeiért
Vera és Cristofel a zuhany alatt egy szál szivacs társaságában
Vera! Ne csináld már, áll a fa...om!
(szigorúan 18+)
Seherezádé elolvadt a medencében
Seherezádé: Jaj lecsúszott a melltartóm!
Dyát a plázacicát a Playboyban meztelenül fotózzák
Perverz masszázs a szűzfiútól - videó
Seherezádé levetkőzi gátlásait a jacuzziban
Veronika megrémül Cristofel meztelenségétől
A lányok vonaglanak, Kinga a fiúknak sztriptízel
Gergő a zuhany alatt sem szégyenlős
A plázacica fürdőruhás bevonulása
Erotikus birkózás a gumimatracon
ÖsszeEsküvők non-stop élő közvetítés
Kedves Olvasóink kérjük lájkolják a Facebook oldalunkat, és így nem maradnak le egyetlen hírről sem.
Utolsó kommentek