Ismét volt néhány undorító feladat, amit a lányoknak kötelező volt elvégezni. Valamiért ezeknek a bogaras feladatoknak minden hasonló típusú műsorban helyük van. Végül is nagyon vicces lehet a nézőnek a félelemtől félőrült nőket nézni, akik a büntetést akarják elkerülni, ezért számukra félelmetes lényekkel rohangálnak fel, s alá az udvaron.

 

 

Attiláék úgy döntöttek, hogy Kinga és Dya a leghisztisebb a lányok között ezért ők fogják majd a legjobb produkciót adni, ha a bátorságpróbára kerül sor. Elvárásukban nem is csalódtak. A két bombázó eddigi élete során nem sok hasonló dolgot fogott még a kezében. Csernus doktor tágra nyílt szemekkel jegyzetelhetett a képernyő előtt látva a hölgyek reakcióit. Kinga még inkább csak hisztérikusan sikoltozva próbálta meg a bogarakkal végrehajtani a feladatokat, bár az ő előadása is erősen borzolta az idegeket. Dya viszont láthatóan az ájulás szélén táncolva küzdött a szörnyekkel. Bazdmeeeeg! – sikoltotta folyamatosan, amíg tette a dolgát. Azután amikor egy méretes patkányt kellett megfognia végleg elszabadult a pokol.

 

Dya nagyon fél, de még csúnyábban káromkodik

 

Shadinak nem jutott sonka. Márpedig ő kívánja. Értse meg mindenki, hogy sonka kell neki. A reggelinél az arab fiú bejelentette, hogy két szeletre igényt tart, mert nekik otthon egy hétig elég egy tasakkal és ez még sem igaz, hogy itt bent mindenki szájából sonka lóg reggel-este és neki meg soha nem jut egy tisztességes falat. A szegény éhező mindent megtett, hogy megfelelő minőségű élelmiszerhez jusson. A baj csak az volt, hogy senki nem pályázott a számára annyira kívánatos falatokra, ezért kicsit indulatosan reagáltak a hisztijére. Ezek után hatalmas veszekedés tört ki a felek között. Shadi, nagyon úgy néz ki, hogy elsőrangú esélyesnek lépett elő a mai kiválasztáson. A balhé a legjobbkor jött neki, már ha elfáradt és végleg szeretne hazamenni a játékból. Ne zabáljátok fel az összes sonkát! - jegyzi meg biztos, ami biztos alapon újra Shadi.

 

Shadi nem tud sonka nélkül élni

 

Seherezádé érzi, hogy Gergő már egyre kevésbé vevő a szűzkislányos játékaira, ezért megpróbálja kicsit szorosabbra fogni a gyeplőt, a legősibb húzd meg – ereszd meg módszer szerint. Most éppen ismét nagyon odavan az alfahímért ezért rendkívül bújós és csókokra vágyik.

Seherezádé kiengesztelte Gergőt a nyugiszobában

 

 

 

Kedves Olvasóink, kérjük lájkolják a Facebook oldalunkat, és így nem maradnak le egyetlen hírről sem.

 

Videó ajánló:

 VV5 Online közvetítés

 Dyát a Playboyban meztelenül fotózzák - kisfilm

Eszter hátulról izgatja Cristofelt

14 test a zuhany alatt

VV Vera botrányos felnőttfilmes képei

 Újra lecsúszott a bugyi (vágatlan verzió 18+) 

 Veronika furulyaművésszé lépett elő, a hangszer Cristofel lett

 Cristofel és Veronika, szex a közös hálóban

Forró szenvedély a WC-ben

Cristofel őrjöng, majdnem elcsattan a pofon

Vera és Cristofel a zuhany alatt egy szál szivacs társaságában

Vera! Ne csináld már, áll a fa...om!

Cristofel ledobja a gatyáját

(szigorúan 18+)

Mutasd a popsid Dya!

 Seherezádé elolvadt a medencében

Perverz masszázs a szűzfiútól - videó

A halál angyala zuhanyozik

Seherezádé levetkőzi gátlásait a jacuzziban

Seherezádé titkos fotói

 A lányok a zuhany alatt

Vera és Bandi rúdja

 Gergő a zuhany alatt sem szégyenlős

 Erotikus birkózás a gumimatracon


ÖsszeEsküvők non-stop élő közvetítés

1. Élő kamera

2. Élő kamera