Férfi sorstársaim, tegnap olyat láttunk, amit nem kellett volna. Ahogy Attila is mondta, enélkül a látvány nélkül örömmel leéltük volna az életünket. Aki ma reggel a buszon, vagy a villamoson vörös szemét dörzsölő, elgyötört tekintetű férfit látott, az egyértelműen az esti összefoglaló áldozataival találkozott a munkába menet.
A szaftos részletekre rögtön kitérek, de előtte lássuk mivel örvendeztettek meg bennünket ketrecbe zárt kedvenceink a 40. napon.
Kinga büntetést kapott, mert nem vette figyelembe kenyéradóinak szigorú utasításait. Időközönként hanyagul átlépi a demarkációs vonalat, amely elválasztja a két ellenséges tábort egymástól. Gyönyörű lábacskái nagy bajba sodorták, mert a szerkesztők megtorlása folytán hajszínéhez megfelelő állást kell betöltenie a többiek legnagyobb örömére. Kinga a továbbiakban visszavonásig, mint asztal dolgozik a Villában. A cseppet degradáló, ámde agyilag nem túl megterhelő feladatot kellő hozzáértéssel látja el. Tulajdonképpen még jól is járt, mire kikerül, elsajátít egy új szakmát, ha minden kötél szakad odakint még mindig elhelyezkedhet valamelyik étteremben, vagy kávézóban.
Dya sem tisztelte a házirendet és olyan halkan mert susogni, hogy az ablak mögött ülő rendezőnél kiverte a biztosítékot. Neki egy tábori rádiót kellett cipelnie a hátán büntetésből, hogy megtanulja nem illik titkolózni a kíváncsi közönség előtt. A lány egyébként egyre hisztisebb, ez mondjuk nem újdonság, úgy hogy azt mondom inkább, egyre elviselhetetlenebb. A nyafogó hangja hallatán az ember elfelejti, hogy egy állítólagos Playboy szökevényt látunk, elhomályosulnak a formás idomok és csak egy istenes pofon viszket a felizgult néző kezében.
Kinga asztal lett, Dya hisztisebb mint valaha
A csapatok nehéz döntésre kényszerültek az egyik játékosukat át kellett adniuk az ellenfélnek. Arról kellett lemondaniuk, akinek a távozását a legkisebb veszteségként értékelik. Egy kis alibi tanácskozás után Esztert társai szelektív hulladéknak nyilvánították és megkérték fáradjon át a másik gárdához. Az ügyvédnő már egyébként is ki volt borulva a napok óta tartó támadások miatt, ezért hangos zokogásban tört ki és kilátásba helyezte azonnali távozását a játékból.
Eszter repül a csapatból, kiborul, majd haza akar menni
A másik oldal sokkal okosabban oldotta meg a kérdést. Verát, mint hírszerző ügynököt dobták át az ellenség vonalai mögé, néhány titkos információ reményében. Az előzetes elvárásokat aztán sikeresen túl is teljesíteti azzal, hogy elviselhetetlen természetével az őrületbe kergette Dyát, akinek már az is elég a tikkeléshez, ha két méternél közelebb kerül lakótársához.
Vera profin gyilkolja Dya idegeit
Ezután megkezdődött a csapatjáték az új felállásban. A csapatoknak hat-hat medált kellett elrejteni egyik tagjukon, a játékosok pedig nem voltak szégyellősek. Veronikán például olyan helyre is kerültek az apró érmékből, ahol talán még Cristofel matató kezei sem jártak azelőtt. De Shadi is úgy gondolta, hogy az a legbiztonságosabb, ha heretájékon rejti el a medalionokat. Péter volt az a boldogtalan, akinek át kellet kutatnia az arab fiú intim területeit. Veronikát a folyamatosan méltatlan szerencsében részesülő Csaba vizsgálta át kissé túlzó alapossággal.
Volt még paradicsomleves lefetyelés és vízfelszívás ruhán keresztül. Utóbbira Eszter jelentkezett, amiben nem volt semmi meglepő, hiszen már napok óta szeretne megszabadulni valamilyen formában ruházatától.
Játékok, avagy izzadó tenyerű Csaba rendesen letapizza Veronikát
A hónap kétségkívül legbrutálisabb támadása Annamari nevéhez fűződik. Az eset rádöbbentett bennünket mennyire nehéz felismerni egyik, vagy másik versenyzőben rejlő romboló potenciált.
A brazil szépségnek egyáltalán nem nevezhető leány ugyanis úgy döntött, hogy bosszút áll Attilán, zászlajára tűzve a teljes női gárda sértettségét. Na de miként lehetne fogást találni egy közismerten érzéketlen és mogorva fickón? Annamari agyában egy pillanat alatt kigyúlt a fény, amikor a zuhanyzóban egyedül maradhatott kiszemeltjével. Az nyugodtan, mit sem sejtve mosdatta habtestét, amikor azzal kellett szembesülnie, hogy a halál angyala vele kíván együtt zuhanyozni. Hiába protestált pár másodperc múlva már intim közelségben csorgott fejükre a forró víz. Attila, hogy elrejtse zavarát csukott szemmel samponozta a haját és remélte mire újra feltekint vége lesz a rémálomnak.Csakhogy ez idő alatt a fellobbant vérű Annamari lehányta magáról a fürdőruhát és teljes meztelenségében várta, hogy fürdőpartnere megcsodálja. Te mi a f…szt csinálsz?! - üvöltött fel Attila, amikor meglátta a teljes naturalistásában feltáruló, nedves testű nimfát.
A látvány valóban sokkszerű volt, én is kiejtettem a kezemből a távirányítót. A felbuzdult lány nem volt hajlandó megállni a közerkölcs eme látványos rombolása után, hanem megpróbálta bomba testével meghódítani a rettenetében falhoz tapadó áldozatát. Ekkor lépett be Dya, aki rögtön sikítva vitte a hírt a többieknek miféle elképesztő dolgot látott a fürdőszobában. A teljes lakosság egy emberként dobta el, ami a kezében volt és rohantak, hogy megtekintsék a szexuális zaklatás eme világviszonylatban is ritka példáját. A súlyos nehézségek árán megmenekült mártír a hálóba rohant a felhevült nőstény elől. Sajnos, ha azt hitte, hogy a továbbiakban nyugalma lesz, akkor csalatkoznia kellett. Kicsivel később megjelent zaklatója és újra meg újra megpróbált testének varázsával bosszút állni Attilán, a női nemet ért sértéseiért.
Annamari meztelenül zaklatja Attilát a zuhany alatt
Attila nem menekülhet a felhevült Annamari elől
Hasonló:
Holnap kiválasztás lesz. Eszter a kikapós jogászlány és Shadi toronymagasan esélyes a kendőre. Csaba nyugodtan tekinthet a kínos szertartás elébe, mert ismételten kibulizta magának a védettséget.
Egy izgalmas cikket ajánlunk a továbbiakban, amiben elemezzük a Villa játékosait kiemelt figyelemmel lehetséges jövőjükre:
Az extrém és a lúzer, avagy a játékos típusok /első rész
Kedves Olvasóink, kérjük lájkolják a Facebook oldalunkat, és így nem maradnak le egyetlen hírről sem.
Videó ajánló:
Dyát a Playboyban meztelenül fotózzák - kisfilm
Eszter hátulról izgatja Cristofelt
VV Vera botrányos felnőttfilmes képei
Újra lecsúszott a bugyi (vágatlan verzió 18+)
Veronika furulyaművésszé lépett elő, a hangszer Cristofel lett
Cristofel és Veronika, szex a közös hálóban
Cristofel őrjöng, majdnem elcsattan a pofon
Vera és Cristofel a zuhany alatt egy szál szivacs társaságában
Vera! Ne csináld már, áll a fa...om!
(szigorúan 18+)
Seherezádé elolvadt a medencében
Perverz masszázs a szűzfiútól - videó
Seherezádé levetkőzi gátlásait a jacuzziban
Gergő a zuhany alatt sem szégyenlős
Erotikus birkózás a gumimatracon
ÖsszeEsküvők non-stop élő közvetítés
Utolsó kommentek