Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Nyíltszíni chippendale show élő adásban

Fotó: RTL Klub/Bársony Bence

 

 

Délelőtt összebilincselték egymást a lakók. Így ideiglenes, ámde annál szorosabb kötelék alakult ki a párok között.  Fecó egyedül kapta meg a karperecét, az ő szemét viszont bekötötték, hogy azonosulhasson kedvenc szappanopera szereplőjével, a vak Esmeraldával. A nap beszólása kétségtelenül az övé volt. A hálóba betérve többször is megkérdezte van-e bent valaki? Veronika és Attila igyekezett az elfojtott röhögésen kívül más hangot nem kiadni. Vaan itt va-la-ki? – kérdi újra meg újra Fecó. „Nincs? Na jó, akkor önkielégítek!”

 

Fecó: Vigyázat önkielégítek!

 

Eleinte senki nem fűzött nagy reményeket az egyre jobban magára találó fiúhoz. Egész napos poénkodásait ő maga kíséri a legnagyobb nevetéssel, de a többiek is remekül szórakoznak rajta. Tulajdonképpen már hiányozna is a Villából, ha véletlenül kifújná a szél. Érdekes momentum volt még, amikor a riportszobában elsírta magát, mert véleménye szerint Gergő az alfa farkas és ő nem tud az élre törni.

 

A plázacica alázza a többieket, Fecó elsírja magát

 

Este ugye jöttek a plázacicák, hogy megküzdjenek a szavazatokért. A végül nyertes Dya kijelentette, hogy a benti lányok számára nem ellenfelek. Ezen az érintettek vérig sértődtek. A hímek viszont üdvrivalgásban törtek ki, amikor közölte, hogy nincs pasija és mindenki jó eséllyel indulhat nála. De a többi cica sem rejtette véka alá bájait. Fecó meg is jegyezte: „Bárki is jön be azt megbassz*k!” Egyetértő röhögés volt a válasz.

 

A plázacica bevonulása kiverte a biztosítékot

 

A fürdőruhában bevonuló bombázóról tegnap már írtunk. A többi lány hűvös nemtetszéssel és hideg lenézéssel fogadta. Később összeülve meg is állapították, hogy az új lakó egy valódi nyafka. A hölgy egyébként a Playboy címlaplánya volt, paraméterei ennek megfelelőek.

 

Dyát a plázacicát a Playboyban meztelenül fotózzák

 

A nap legfontosabb problémája Veronikájé volt. A zuhanyzóban közölte a szintén pucér Kingával:

Veronika: nem csepp alakú a mellem

 

Na és ugye tegnap jött még az élő beszavazó, ahol három tökéletes hím közül kellett választaniuk a rajongóknak.

Ünnepélyesen megkövetek minden plázacica jelzővel illetet hölgyet és nem szégyellem bevallani, hogy a férfiak is képesek abszolút hülyét csinálni magukból. Tegnap este olyan mélyre kellett merülni a híg libafosba, hogy a túlnyomástól pattogni kezdett a fülem.

 

A skalpvadászok beszavazóján a fiúk igazán kitettek magukért. Mindent beleadtak, hogy bebizonyítsák, hogy a férfinem különleges példányai ők és ilyen minőségükben képesek bármelyik csacsogó szőke csodát lemosni a színpadról. Ha azt mondom, hogy még Balázs is elképedt a fiúktól, akkor az talán már jelzi az este színvonalát. Igaz, ami igaz, egyre pörgősebbek és nézhetőbbek a beszavazók. Amit a három aspiráns produkált az bármelyik Jerry Springer show-ban főtéma lehetett volna. A bemutatkozások nem kevés önbizalomról, ámde annál kevesebb agyvelőről tesznek tanúbizonyságot.

 

Cristofel a kubai macsó

Márkó csak a csajozáshoz ért

Szili az őrült focista

 

 

Cristofel, aki kisfilmje középpontjába helyezte a családja szegénységét, sikeresen meglágyította a lányok szívét. A szokásos rajt-cél győzelmet aratta a málladozó vakolatú lakásukkal és a stúdióbeli táncnak nevezett pornófilm imitációjával. Sajnos a jóképű skalpvadász szókincse mindösszesen fél tucatra tehető. Ebből a korrekt szó a favoritja, amely mondatonként többször is előfordul. Aki látta az éjszakai online közvetítést az tudja miről beszélek, aki nem az hamarosan szembesül majd vele. Az már a stúdióban egyértelművé vált, hogy a külső és a belső ez esetben sem került tökéletes összhangba.

 

A fiú elképesztően produkálják magukat

 

Kortes beszédében megígérte országnak-világnak, hogy a benti lányok, de elsősorban Seherezádé nagyon hamar meglesznek szexualizálva. A csajok elképedve nézték a beszavazót és hitetlenkedve várták a sorsukat. A másik két srác igyekezett tartani a lépést, de az állítólagos félvér kubait nem lehetett megverni.

Így nem sokkal később Cristofel megnyerte a női szíveket és a szavazást. A szokásos őrjöngés közepette el is indult a villába. Jó barátja Gombi! (minő érdekes egybeesés) búcsúztatta az ajtóban.

 

Furcsamód feltűnik Gombi

 

A lakók igyekeztek jó képet vágni, bár jobban szerettek volna valaki mást a  felhozatalból. Az új fiú egyáltalán nem volt megilletődve. Sőt. A mai összefoglalóban megláthatjuk, hogyan mutatja ki a foga fehérjét és, hogy mennyire mesterien használja bármely szövegkörnyezetben a korrekt szót.

 

 

Videó ajánló:

  A plázacica fürdőruhás bevonulása

A lányok vonaglanak, Kinga a fiúknak sztriptízel

Veronika a zuhany alatt

A lányok a zuhany alatt

Gergő a zuhany alatt sem szégyenlős

Veronika cicije kibuggyan

Erotikus birkózás a gumimatracon

 

Cikkajánló:

Orális kényeztetés az impotens Ádámon (Aranypart)

Botrány! Az egyik anyós hangosan maszturbált a hálóban (ÖsszeEsküvők)



A valaha volt legbutább valósághősök

 VV5 Online közvetítés

ÖsszeEsküvők non-stop élő közvetítés

1. Élő kamera

2. Élő kamera

 

Kedves Olvasóink kérjük lájkolják a Facebook oldalunkat, és nem így maradnak le egyetlen hírről sem.

 

 

0 Tovább

Nem jutott be az elmebeteg a villába

 

Soha nem vártam még ennyire a beszavazó show kezdetét, mint most. Akkora megkönnyebbülés volt átkapcsolni a TV-t a másik csatornáról, mint leszállni a forró sparheltről. A beszavazó show kezdésig néztem az ÖsszeEsküvők első adását. Ah, Lilu, de jó hogy látlak, neked sem örült így még senki mint én. Végre rendesen fel vagy öltözve de most azt sem bánnám ha krumpliszsák lenne rajtad.

Elsőként Tibor érkezik a stúdióba, aki az előző széria Laci klónja és elődjéhez hasonló nagy arccal dübörög be a stúdióba.

Attila szépen szelíden beslattyogott, szinte észre sem vettem.

Majd jön Kukker, aki mint egy pszichiátriáról szökött Pinokkió vonult be a porondra, kivágott szatén pizsamájában.

 

Látva a bemutatkozót és a bevonulást egy havi sörömbe fogadtam volna a félbolond Kukker győzelmében. De amikor Lilu megmutatja az állást csalódottan veszem tudomásul, hogy a tökéletesen jellegtelen Attila döntően vezet. Tartok tőle, hogy a család baromi nagy telefonszámlát fog kapni a következő hónapban.

De azért nézzük a bemutatkozókat:

 

 

Tibor kezdi, akinek valaki azt mondhatta, hogy Laci nyerte meg az előző játékot. Mert úgy hozza a figurát, hogy ha húsz kilóval kövérebb lenne össze is téveszteném őket. A beszavazót azzal szeretné megnyerni, hogy a kisszobában a saját fiát alázza és fekvőtámaszoztatja. Egyébként ő katona.

Részemről Tibikém mehetsz is már hazafelé.

 

 

 

Búcsúzóul nem tagadja, hogy tényleg hasonlít távolról Lacira, de az baromi gyenge volt hozzá képest és majd ő megmutatja. Attila szerint két társa kapuzárási pánikban szenved. A pizsamába és katonai gyakorlóba öltözöttek bősz tiltakozásba fognak.

Attila következik, aki az egész életét otthon tölti a munkája miatt, aminek kapcsán remekül ki tudja élni skizofrén énjét. Szerepeket talál ki magának és aszerint éli a mindennapjait. Néha kémnek vagy ügynöknek képzeli magát. Bevonulása előtt csak a kutyájától búcsúzott el, mert nincsen barátja. Bazz… na vajon miért nem?

Kukker viszont imád buzoid felszerelésben flangálni a plázákban. Ha egy fűszál kilóg a vágás után a rengetegből, akkor kisollóval esik neki. Meglepő módon két fia és felesége is van. Ők állítólag rendkívül örülnének, ha egy kis időre megszabadulhatnának tőle. Ezen aztán tényleg nincs mit csodálkozni. Mindig is imádta ha bolondnak tartották. Hát legyen meg a te akaratod. Szerintem tényleg tökhülye vagy.

A kortes beszédben Tibor ráhúzott még egy adagot, tényleg zakkant ez a fazon is.

Attila nem ígér, mert aki ígér az nem teljesít.

Kukker támogatást kér a nézőktől, hogy tovább mehessen az útján csilli-villi rucijában.

 

Tibor bemutatkozása -videó

Attila bemutatkozása -videó

Kukker bemutatkozása - videó

 

Ez egy jó beszavazó volt. Reméljük innen csak javulni fog a műsor. Lili egy kis hatásszünet után kihirdeti a győztest. Ismételten megmaradt az eredeti eredmény. A két őrült fazon mellett a teljesen normálisnak tűnő Attila vitte el a pálmát. A hoppon maradtak arcára van írva, hogy nem értik mit zabáltak a nézők a fickón.

A műsor végén igazán érdekes dolog történt. Lilu a nyertest szerette volna faggatni erről-arról. Azonban Attila elsírta magát. Meglepően emberi lesz hírtelen és most már örülök, hogy ő került be a két bolond figura helyett.

 

Attila nyer és elsírja magát - videó

 

Na most kapcsolok vissza az ÖsszeEsküvőkre, amit azóta is húznak nyúznak. Ne feledjük, holnap igazi ismerősök lesznek a beszavazóban, Alekoszunk exei. Majd a szavazás után indul az első garnitúra befelé a villába. Hétvégén már balhé is lesz…

 

 

Videó ajánló:


A valaha volt legbutább valósághősök

 

 

 Cikkajánló:

 Hajdú komolyan berágott Damura

 

 

2 Tovább

Az IQ szint veszélyesen csökken

 

Fotó: RTL Klub/Bársony Bence 

 

 

 „Ha már bent van Seherezádé, akkor kell oda egy Jose Armando!”


Annyira de annyira készültünk valami eget rengetően felemelőt és pozitívat írni a legújabb villalakóról. Kezdés előtt hegyesre köszörült ceruzákat, jegyzettömböket helyeztünk készenlétbe a képernyő elé, hogy megalkothassuk a készülő dicshimnusz kereteit.

Azután megkezdődött a harmadik beszavazó és azon nyomban folyni kezdett a tapéta a falról a jobb sorsra érdemes cerkák pedig repültek a kukába.

Bocsássuk is előre a végeredményt, hogy az olvasónak ne keljen véresre rágni a körmét: Jose Armando lett a villa új IQ császára.

Három olyan srác versenget tegnap a nézők kegyeiért, akiket valamiféle szerkesztői baklövés folytán dumagépnek tituláltak. Kettőjük azonban egész egyszerűen bamba volt, ezért a harmadik, aki szándéka szerint szeretett volna megfelelni csoportja definícióinak, olyan produkciót nyújthatott, amivel sikeresen elvarázsolta a viszkető ujjú sms-ezőket. Dumagép mivoltát sajnos nem sikerül bebizonyítania, de azt hogy 3 és fél mondatot tökéletesen tud üvöltve ismételgetni önmagát hergelve, azt viszont hitelesen.

 

  A bambák bevonulása v. üvöltés - videó

 

Az új VV hős a bemutatkozásában elmondta, hogy stílusát, megjelenését és szókincsének javarészét a jelenleg futó szappanoperákból meríti. Érzése szerint mind a fizimiskája mind a belső értékei adva is vannak a figura autentikus formázásához. ( és tényleg…)

 

 

Jose Armando felejthetetlen bemutatkozása - videó

 

 

- FECÓ EREJE ELNYOMTA RICSIT ÉS MÁRIÓT-

Ezzel a szalagcímmel adták tudtunkra a hivatalos weblapon az új lakó fenomenális képességeit. A nyertes egyébként egyházi segédlettel jutott túl a megmérettetésen, amit kissé igazságtalannak érzünk. A pofátlan fickó előzetesen megáldatta a fellépő ingét. Így persze, hogy gond nélkül mosta le a pogányokat a pályáról.

Brazíliában már most szívják a fogukat, hogy ezt a fantasztikus karaktert elhappolták előlük. Valóban van is mit sajnálni, mert az új sztárunk több vasat is tart a tűzben, miközben a hírnév felé menetel.

 

 

Elmondása szerint imádja a nőket. Ez okozta a vesztét is nemrégen. Mivel sem ő sem egyik kiszemeltje nem tudott ellenállni a csábításnak megcsalta menyasszonyát, aki sajnos nem tolerálta az az apró kilengést. Pedig a pedáns  Jose Armando alias Fecó minden reggel kivasalja a zokniját.

Valakinek támadt egy olyan érzése, hogy egy Alekosz klónt látott a képernyőn? Némi hasonlóság csakugyan fellelhető.

 

Balogh Ferenc egyébként raktáros, kedvence a cigánypecsenye. Választott sportága a szájkarate. A népes család természetesen a stúdióban szurkolt a hatalmas fölénnyel nyerő Fecóért. Búcsúzáskor egyikük felkiáltott: Megcsináltuk! Talán még emlékszünk Gombi hogyan jutott be az előző szériában. Persze ez esetben a hatalmas erő és az áldás is elég lehetett.

 

Fecó a nyertes és ami utána történt - videó

 

 

Videó ajánló:


A valaha volt legbutább valósághősök

 

 

 Cikkajánló:

 

Újabb lány hagyja ott az Aranypartot?

Már most visszasírjuk Szandikát. Seherezádé az új villalakó

Börtönből szabadult az első beszavazott

VV Laci elbukta mindenét, albérletbe kényszerül

 

 

 

 

8 Tovább

Már most visszasírjuk Szandikát. Seherezádé az új villalakó

 Fotó: RTL Klub/Bársony Bence

 

 

VV Seherezádé (a képen balra). Egy újabb fantasztikus elnevezéssel gazdagodott szókincsünk. Hogy a három rossz közül a legrosszabb lehetőség jött-e be, amikor a mesés nevű szőkeség jutott be a villába még nem egyértelmű. Szinte mindegy is volt ki győz majd, mert a színvonal ezen az estén egységesnek volt nevezhető. Tegnap a képernyő előtt ülőkre máris erős nosztalgia felhő ereszkedett. Ha ez így folytatódik tovább, akkor egy ország sírja majd vissza Szandikát.

A szenvedélyes nők kategória helyett számtalan más elnevezés kívánkozott ki a néző szájából az este folyamán. Bár a játékosok mindent megtettek, hogy hozzák a figurát, de mint tudjuk az árnyékát senki sem képes átlépni. A győztes persze tökéletesen teljesíti a nívót, amit elvártak tőle, de sajnos a léc annyira lentre került, hogy ezzel nem mondtunk semmi eget rengetőt.  

 

Seherezádé bemutatkozása

 

 

A három aspiráns a szavazás során egyetértett abban, hogy életük nagy lehetősége előtt állnak. Mindannyian a médiában szeretnének „dolgozni”, imádják a csillogást és a könnyű életet. És ehhez a legkönnyebben megmászható ugródeszkának jelen pillanatban a VV5 látszik. A kisfilmek közben, előtt és alatt a lányok igazán Szen-ve-dé-lye-sen  viselkedtek. Osztották egymást, sikongattak, sírtak-ríttak. Sajnos kb. annyira hitelesen mintha Gór Nagy Mária színészképzőjének vizsgaelőadását hallottuk volna.

 

Seherezádé nyert, lássuk hogyan vezeti le a feszültséget

 

Seherezádé, ha lett volna műnő kategória könnyed eleganciával jut tovább, de a feladatot így is teljesítette, ezért az elkövetkező hónapokban módunk lesz megismerni és vélhetőleg sokat borzongani is.

A hölgy első mondata a szavazás után ez volt: Remélem a stylistom megfelelő ruhát talál nekem a beköltözéshez.

 

Videó ajánló:


A valaha volt legbutább valósághősök

 

 

 Cikkajánló:

 

Botrány az Aranyparton

Börtönből szabadult az első beszavazott

VV Laci elbukta mindenét, albérletbe kényszerül

 

 

5 Tovább

Börtönből szabadult az első beszavazott

Fotó: RTL Klub/Bársony Bence

 

 

Nem volt kétséges, hogy Dukai Regina börtönviselt bátyja jut be az első beszavazó showban a villába.

Az előzetes hírverések és családi melodrámák hatására a Dukai család fekete báránya  toronymagasan meg is nyerte a szavazást. A fiú négy évet töltött rács mögött kábítószer ügyek miatt. Azonban mint mondta azóta teljesen új ember lett és szeretné megmutatni a világnak, hogy lehet jó és értékes ember az is, aki onnan jött ahonnan ő. Az esély mostantól adva van.

 

 

Az új villalakó mesél magáról és a börtön előzményekről - videó

 

 

A következő beszavazás holnap lesz, a Szenvedélyes nők közül kerül ki a második Villalakó.

 

 

 

Cikkajánló:


VV Laci elbukta mindenét, albérletbe kényszerül

Damu Roland hat évig rács mögött?

Kettészakadt az Aranypart

Egy vélemény a Damu itéletről

 

 Fegyenc a (luxus)börtönben

 

 

Gergő fontosabb adatai:

 

Foglalkozás:

felszolgáló, szakács

Van-e tetoválás/piercing, ha igen, akkor mit ábrázol és hol található:

Bal karomon koi ponty-oldscool kombo, bal vállamon lángoló csillag, bal mellemen DC hősök, jobb karomon felirat, tarkómon sárkány.

Kedvenc étel(ek):

Töltött paprika, minden olasz kaja, kínai, csülkös bableves, kacsamell, steak-grill zöldséggel-édes csili mártással

Kedvenc ital(ok):

Captain Morgan almalével, anyu bodza szörpje, rose

Kedvenc zene:

GN’R: Estranged, bár ez nehéz kérdés

Kedvenc film(ek):

Az összes képregény adaptáció, A 22-es csapdája, Kelly hősei, Blues Brothers

Kedvenc filmbeli karakter(ek):

Tony Stark, Kirk Lazarus

Hetente hányszor szeretkezem:

Teljesen változó, nagy a szórás

Eddig bírom ki szex nélkül:

4 év 1,5 hónap: tesztelve

Legőrültebb dolog, amit eddig tettem:

Amiért a 4 éves kényszerpihenőm létrejött.

Mi az, amit biztosan nem tennék meg a fődíjért:

Adott helyzetben majd megmondom.

Előfordulhat olyan helyzet, ami miatt feladnád a játékot:

Nem hiszem.

Legnagyobb szenvedélyem:

Tetoválások, képregény adaptációk, ill. minden, ami hozzájuk köthető.

Legutáltabb embertípus:

Negatív, energiavámpír

Legnagyobb félelmem:

Annyira fatalista vagyok, hogy igazából nem tudom, mi az, amitől félek. Ha jönnie kell, jöjjön.

Legidegesítőbb szokásom:

Erről a környezetemet kellene kérdezni.

Amire a legbüszkébb vagyok:

A húgom

Sport:

Kerékpár, úszás, fitness

Amatőr sport karrier:

Semmi, bár egyszer átmotoroztak a hátamon.

Sport hobby/ Extrém sport:

Ballance bike

Miért akar részt venni a műsorban:

Megmutatni magam, hogy milyen ember vagyok, illetve a nyeremény és a lehetőség miatt.

6 Tovább

ValóVilág 5

blogavatar

Valóvilág 5 Online közvetítés, különleges videók, fotók a lakók életéről. Elemzések, napi összefoglalók. VV Gergő VV Veronika VV Seherezádé VV Kinga Lilu Sebestyén Balázs

Utolsó kommentek