Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Médiatörténeti pillanat: Éva átveszi a hatalmat

1 Tovább

Seherezádé már 16 évesen go-gozni kezdett

 

 

Pizsamapartit rendeztek a lányok, persze amúgy ValóVilág módra. A gráciák megfelelő mennyiségű bódító ital kíséretében körbeülték az est díszvendégét, egy nagy pezsgősüveget. Miután kellőképpen csillapodni kezdett kínzó szomjúságuk, megkezdődött a csapatépítés egy felelj vagy merj játék keretében. Elsőként Vera kapott egy intim kérdést Seherezádétól. Van–e bent olyan hím, aki őt szexuálisan izgatja?  Hát persze, hogy van, nyílván több is, mert a kérdezett irul-pirul és nem akaródzik neki válaszolni. A lány nemrégen kiderült előélete kapcsán még inkább érdekes a kérdés.

Választ végül nem kapunk, mert az túl ciki lenne, ezért Vera inkább elvállal egy hasonlóan kínos feladatot. Meg kell csókolnia Pétert. Az nem is zárkózna el a dologtól, de Vera valahogy elfelejti, hogy már többször is voltak egymás szájában és látványosan úgy tesz, mint aki zavarban van, végül csak egy orca puszit lehel a hoppon maradt Peti képesebbik felére. A következő, akit a lányok kiválasztanak maguk közül Eszter. Ugyan Eszti, mond már el a véleményedet rólunk, de az igazat ám!

Ha valaki azt remélte közülük, hogy az ügyvédnő esetleg gátlásosságában nem mer majd őszintén válaszolni az rossz lóra tett. Nem így történt, neki már úgy is mindegy alapon vesz egy nagy levegőt és egy szuszra lezúzza a levegőért kapkodó társaságot.

Dya szerinte egy olyan lány, aki az IQ-t összetéveszti az M&M cukorkával. Rendkívül ostobának tartja és felháborítja, hogy 25 éves létére soha egyetlen percet sem dolgozott. A playmate obstruál és felfedi egyéni ars poeticáját: Ki ne szeretné, ha eltartanák?

Meg kell azért jegyezni, hogy Eszter erősen igazságtalan volt. Igenis komoly munkának számít egy pőre testet egész nap mutogatni, mindenféle fotósoknak. Arról nem is beszélve, hogy milyen hideg lehet ilyenkor és napi több órában dideregni azért igenis megterhelő dolog.

 

 

Ezután Seherezádé került sorra, akinek ribancos mozgása éles ellentétben van azzal, amilyen képet szeretne festeni magáról. Legalábbis Eszter véleménye szerint. (valószínűleg nincs egyedül vele) Azt pedig, hogy ezzel a viselkedéssel, csak egyetlen férfinak adta volna oda magát egyszerűen nevetségesnek tartja. Seri komolyan csücsöríti a száját, mint amikor nagyon gondolkodik. Végül annyit bök ki a vádakra, hogy mérhetetlen szenvedélyessége miatt tűnhet a felületes szemlélőnek úgy, mintha kicsit lazábban állna a másik nem tagjaihoz.

Itt érdemes közbeszúrni egy friss információt, ami talán segíthet megérteni a szőke kebelcsoda életszemléletét. Idézet a lány anyukájának vallomásából:

Tizenhat évesen engedtem ki először Vivit Máltára táncolni. A tánctanárnője vitte ki magával oda, majd nem sokkal később én is kimentem, hogy lássam, mit is csinál a lány. Én soha nem voltam a go-go tánc ellen, hiszen többet látnak a férfiak a lányokból a strandon, mint a színpadon.

Soha nem voltam szigorú anya, azonban amikor az akartam lenni, Vivi rendszerint kitért a kéréseim elől. Így volt ez akkor is, amikor a tudtom nélkül megműttette a mellét. Vivinek nagyon pici volt a melle. A lányom még előttem is takargatta magát. A nagymamája a fellépéseihez éjszakákon át varrta az olyan felsőket, amiben legalább nyolcvanasnak tűnnek a mellei. Vivi annyira csúnyának érezte magát, hogy végül pánikbeteg és depressziós lett. Mivel én mindig is kislányomként gondoltam rá, az édesanyámnak sikerült velem megértetnie, hogy fogadjam el a lányom döntését, és ne hadakozzam tovább ellene.

 

Ennyire volt depressziós Seherezádé kicsi melleivel

Seherezádé "szende" fotói


A tizenhat éves lány kálváriája, akit éhes férfi szemek előtt táncolni, majd mellet nagyobbítatni kényszerített az élet, talán árnyalhatja a fenti igaztalan vádakat. Így talán mi is megérthetjük mérhetetlen szenvedélyességének okait és biztosíthatjuk őt megértésünkről.

 

 

 Seherezádé édesanyja videó

Seherezádé édesanyjának fotói

Seherezádé titkos fotói


 

Na de menjünk tovább, Eszter is ezt tette és Veronikát vette górcső alá.

Csőrikét nemes egyszerűséggel a legősibb mesterséget űző nőkhöz hasonlította, aki még rá is játszik a sztorira és ezzel elveszíti a szerethető énjét. A reakció a szokásosan együgyű, de éppen ezért vicces kategóriába tartozó Veronika féle értelme nincs, de én azt hiszem, hogy van- hablaty volt.

A lányok nem teljesen ilyen minősítésekre vártak, így kellett néhány perc, amíg kiheverték a sokkot. Viszonzásul Eszternek kitaláltak egy színvonalas feladatot, amiben meg kellett nyalnia Attila arcát. Tulajdonképpen még örülhetett is, hogy az előzmények után nem valamelyik másik testrészét jelölték meg célpontként.

Ki a páciens? – kérdezi Attila, amikor a lánysereg megjelenik előtte és láthatólag akarnak is valamit. Majd biztos, ami biztos alapon kiköti, hogy bármit is akarnak Eszter, Vera és Annamária nem érhet hozzá. Ezek után Kinga elé áll mintha ő lenne a kijelölt, Seherezádé befogja a szemét, Eszter pedig szelíd bocika módjára nyal egy nyálasat.

Megmondtam, hogy csak a tehenet ne! A büdös pofáddal nyalogatsz?  Attila rángatózva üvölt és igyekszik szabadulni. Eszter vérvörösen konstatálja, hogy nem igazán jött be a testi varázsa és a többiekkel egyetemben villámgyorsan lelépnek, magukra hagyva a mérgében fuldokló nyálas Attilát.

 

Eszter elmondja a véleményét, Attiláról folyik nyál

 

A nap folyamán volt még meditáció, amit Shadi tartott, hogy megnyugtassa a kiválasztás során felzaklatott lelkeket. Ez annyira jól sikerül, hogy Seherezádé az első percben sírógörcsöt kapott és a hálóba futott, hogy lecsillapodjék.

 

Seherezádé rosszul lesz Shadi meditációján

 

Volt még ajándékozás is. Természetesen megint inkább veszekedés és sértődés lett a dologból, mint sem örömteli meglepetés. Kezdjük ott, hogy Eszter semmit sem kapott, mert a kutyát nem érdekelte mit is szeretne. Aztán Fecó ismét nem tudott választani két szívszerelme között és Attila kifejezett kérése ellenére Csabával szimultán ajándékozta meg őt, amiből megint óriási ramazuri lett.

 

 

Kedves Olvasóink, kérjük lájkolják a Facebook oldalunkat, és így nem maradnak le egyetlen hírről sem.

 

Videó ajánló:

 VV5 Online közvetítés

 Dyát a Playboyban meztelenül fotózzák - kisfilm

Eszter hátulról izgatja Cristofelt

14 test a zuhany alatt

VV Vera botrányos felnőttfilmes képei

 Újra lecsúszott a bugyi (vágatlan verzió 18+) 

 Veronika furulyaművésszé lépett elő, a hangszer Cristofel lett

 Cristofel és Veronika, szex a közös hálóban

Forró szenvedély a WC-ben

Cristofel őrjöng, majdnem elcsattan a pofon

Vera és Cristofel a zuhany alatt egy szál szivacs társaságában

Vera! Ne csináld már, áll a fa...om!

Cristofel ledobja a gatyáját

(szigorúan 18+)

Mutasd a popsid Dya!

 Seherezádé elolvadt a medencében

Perverz masszázs a szűzfiútól - videó

A halál angyala zuhanyozik

Seherezádé levetkőzi gátlásait a jacuzziban

Seherezádé titkos fotói

 A lányok a zuhany alatt

Vera és Bandi rúdja

 Gergő a zuhany alatt sem szégyenlős

 Erotikus birkózás a gumimatracon


ÖsszeEsküvők non-stop élő közvetítés

1. Élő kamera

2. Élő kamera

3 Tovább

Vad szexjátékok a továbbjutásért

 Fotó: RTL Klub/Bársony Bence

 

 

Tökéletesen bejött a szerkesztők elképzelése, amikor meglengették a játékosok előtt a távozás rémét. Azóta nincs olyan nap, hogy páran ne dobnák le magukról a szerkót, vagy nem esnének egymásnak, mint a nyulak. Ha ez így folytatódik tovább, órákon belül össznépi gruppen várható a nappaliban, amelyből szűz Bandika is legfeljebb kényszerűségből marad majd ki.

Az ÖsszeEsküvők haldoklása kapcsán Hajdú Péter azt nyilatkozta, hogy ha kell, akkor majd mutatnak ők is ezt-azt a közönségnek.  Javasoljuk kapcsoljon át pár percre a konkurenciára és meglátja, hogyan is kell ezt csinálni.

 

 

Jelenleg úgy tűnik, hogy Vera lesz a Villa ügyeletes kurtizánja, aki végighaknizza majd a fiúk és talán a lányok ágyát is, hogy elegendő ideig bennmaradhasson ahhoz, hogy odakint is folytathassa az ipart. Vera napi szinten mosdatja a fiúkat a zuhany alatt. Múltkor még Szűz Bandit alsónadrágban csutakolta, így annak 30 pármásodpercbe is beletelt, hogy látványos erekciót produkáljon.

 

Vera és Bandi rúdja

 

Tegnap Crisztofel volt az, akit az egész napos szennyeződésektől meg kellett tisztítani. Neki már könnyebben ment a dolog, mert ők már Ádám és Éva kosztümben oldották meg a kényeztetést. Persze egyikük sem volt túlságosan szégyellős, így a nézők olyat láthattak, mint még soha.

 

Vera és Cristofel a zuhany alatt egy szál szivacs társaságában

Vera! Ne csináld már, áll a fa...om!

 

 

Vera a nap folyamán sem fogta vissza magát, egy vizimentős játék során szintén elöntötték a hormonok és Péterrel a köpcös machinátorral olyan csókolózásba fogtak mindenki szeme láttára, hogy némelyeknek folyt a nyála az irigységtől.

 

Vera és Péter szenvedélyes csókja

Péter érzéki segítségnyújtása

 

A lány úgy döntött, hogy ő aztán biztosan nem fog a héten kiesni, ha kell, akkor a biztonsági őrökön keresztül az operatőrökig mindenkit részesít kegyeiben a siker érdekében. A baj csak az, hogy a többség ugyanezt a vonalat követi és úgy gondolják, hogy ha a néző már bepillantott intim zónáikba, akkor legalább néhány sms erejéig meg is hálálja majd látványt.

Veronika szintén képtelen visszafogni magát és olyanokat produkál, ami miatt volt vőlegénye napok óta látványosan irul-pirul. Alekosz volt kedvese egy nappal ezelőtt még Cristofeltől próbálta megvédeni a bugyiját, tegnap viszont már Attila tanította meg a jaccuziban, hogyan szívja ki a nyakát.

 

Cristofel letolta gatyáját, Veronika küzd az erényeiért

Veronika: nem csepp alakú a mellem

 

A kezdeti próbálkozások nehezen mentek. „Ne szopjad a nyakamat, hanem szívjad!” -röhögött a tanár. Villarandi volt ugyanis, Attila pedig megígérte Cristofelnek, hogy az orra előtt megcsinálja Veronikát. A terv pedig máris készen. Kingát is jó lenne féltékennyé tenni. Ezért a párocska meg is tesz mindent, hogy lehúzott redőny mögül fülelő többiek szabadon fantáziálhassanak. Veronika akkorákat sikolt, hogy a féltékeny kubai macsó a fotelt kaparja kínjában. A lány pedig Attila hátán dolgozik hasonló szenvedélyességgel, körmeivel többször is végigszántja azt, bizonyítandó a tökéletes randi végkifejletét.

 

Veronika és Attila forró játékai a jacuzziban

Veronika szenvedélyes karmolászása

 

Fecó szegény nem vesz részt a magamutogatásban. Ő csak békét és nyugalmat szeretne. Azonban ebből van most a legkevesebb odabent. Egy összezördülés alkalmával annyira kiakadt, hogy többször is elsírta magát. Azután arra a következtetésre jutott, hogy 60 millió forintért nem fog senkit sem hátba támadni és inkább kilép minden szövetségből. Ezután újra sírt egy sort. Attila persze megmagyarázta neki, hogy nem úgy vannak a dolgok, mire az érzékeny szappanopera rajongó boldogan lélegzett fel és forró ölelésben forrt össze a húzódozó barátjával.

 

Fecó nem bírja a feszültséget, többször is sírvafakad

 

 

 

 

Videó ajánló:

 VV5 Online közvetítés

Cristofel ledobja a gatyáját

(szigorúan 18+)

Mutasd a popsid Dya!

 Seherezádé elolvadt a medencében

Seherezádé: Jaj lecsúszott a melltartóm!

 Dyát a plázacicát a Playboyban meztelenül fotózzák

Perverz masszázs a szűzfiútól - videó

 Veronika cicije kibuggyan

A halál angyala zuhanyozik

Seherezádé levetkőzi gátlásait a jacuzziban

Seherezádé titkos fotói

Veronika megrémül Cristofel meztelenségétől

Veronika: nem csepp alakú a mellem

 A lányok vonaglanak, Kinga a fiúknak sztriptízel

 Veronika a zuhany alatt

 A lányok a zuhany alatt

Vera és Bandi rúdja

 Gergő a zuhany alatt sem szégyenlős

  A plázacica fürdőruhás bevonulása

 Erotikus birkózás a gumimatracon


 

ÖsszeEsküvők non-stop élő közvetítés

1. Élő kamera

2. Élő kamera

 

Kedves Olvasóink kérjük lájkolják a Facebook oldalunkat, és így nem maradnak le egyetlen hírről sem.

1 Tovább

Idő előtt repül két játékos a villából

 

 

Jeleztük már, hogy érdekes bejelentés várható tegnap estére. Lilu drámai arccal közölte is az összefoglaló végén a hírt. A lakók pedig, akik végre egy kicsit ellazultak, mert nincs több beköltöző és végre lehetne egy kis nyugi, rémülten fogadták a hírt. Mielőtt mi is lelőjük a poént, lássuk mi történt még tegnap:

Veronika azzal szembesült, hogy névrokona Vera, a két napja beköltözött lány a személyiségére pályázik. Már azt is nehezményezte, hogy ugyanazzal a névvel létezik, mint ő, de ezen felül az ebédnél is a helyére ült. De ez sem elég, mert Gergőre is kivetette szerinte a hálóját, pedig ez már tényleg gusztustalan.

Hát még ha tudná, amit mi. Gergő és Vera már a civil életből is ismerik egymást. Ez persze a műsorból nem derül ki. Nyilván szigorú utasításokat kaptak, hogy ne beszéljenek róla. Lényeg az, hogy anno már majdnem szerelmi viszony alakult ki közöttük, mert megismerkedtek egy társkereső oldalon és még randiztak is. Tehát szegény Veronikának tényleg lehet mitől félnie. Jók ezek a női megérzések.

Na aztán itt van Annamari meg Péter. A lány tegnap sokat sírt, mert Péter nagyon emlékezteti a volt barátjára.  Nem csoda, hogy szegény sírógörcsöt kapott a fickó miatt, mert információk szerint annak anyja magánynyomozókkal figyeltette és úgy próbálta meg kitúrni a családból, mert nem igazán rajongott a fura lányért.

Péter próbálta vigasztalni és kicsit felvidítani. Még azon az áron is, hogy a kényeztető feladathoz (a lányok egy kis ezzel-azzal kedveskednek a fiúknak) nem Dyát hanem őt választotta.

 

Annamari sír Péter vigasztalja

 

Ez mondjuk színtiszta hőstett volt és akkor még nem biztos, hogy jól fejeztük ki magunkat. Ettől függetlenül valami nem stimmel ezzel a Péterrel. Van benne valami eredendően antipatikus.  Azt mindenki tudja, hogy a Viasat3- nál valóságshow castingoló volt, ez ugyan még nem jelenti, hogy ő a beépített ember, de mégis van benne egy olyan adag mesterkéltség, ami megkérdőjelezi minden mondatát. Ma világot látott vele kapcsolatban is egy komoly hír.

Egy ismerőse szerint, amikor Venezuelában dolgozott egy bárban, egész nap különböző szerek hatása alatt állt.

 

 

„Hátizsákos országjárásom után jó két napot buliztunk még közösen a tengerparton. Jaj de jó is volt! Ültünk egy bárban, nekem diafilmre lett volna szükségem, a srácok pedig kokót akartak venni. A pincér srác mondta, hogy szerez nekünk mindent. A kokainra három percet kellett várni, a diafilmre pedig két napot.”

„Két nap után jöttem rá, hogy VV Péter honnan ismerős. Tíz éve találkoztam vele Caracasban, a magyar ház bárjában „dolgozott" egy haverjával. A munka nagyjából úgy történt, hogy a reggel egy kis kokóval indult, napközben Cuba Libre, este pedig fű. Persze a 45-ös menekültek uralta konzervatív magyar ház mit sem vett észre a magyarországi vendégmunkások tevékenységeiből.”

Komoly vádak, Péterről van is egy fénykép, amin éppen a pipáját gyújtja meg, amiben nem éppen dohány van.

 

VV Peti éppen jól érzi magát egy pipa társaságában

 

Na ez a Péter az, akit tegnap  lányok meg akartak viccelni és leitatni vodkával. Maguknak viszont csak vizet töltöttek. Borult is a homály Peti szemére villámgyorsan. De a szerencsétlen Vera még ekkor is olyan amatőr volt, hogy a vizespoharat adta oda neki. Persze annyira még nem volt részeg, hogy ne jöjjön rá, mire is megy ki a játék. Ezek után lehetett volna egy jót nevetni, de a Venezuelában edződött fiú totálisan kiborult, mert valaki manipulálni akarta őt.

Olyan módon és olyan szavakkal támadta le Verát, ami még akkor is furcsán jön ki, ha már begurított volna néhány szippantást.

Az elméletben két diplomás Péter kezdetnek csak elmondta mi a véleménye a lányról: "Kinyírlak,eltiporlak, f.sz vagy!" Azután gyakorlatilag megzsarolta a szepegő lányt.

 

Leitatás és elszabadul a pokol

 

Az utolsónak beköltöző Csaba, a szépfiú,a  gitárját is hozta. Ezzel rögtön le is vette a lábáról a lányokat, persze Péternek ez sem tetszet és azzal vádolta őket, hogy néhány húrpengetés után már szét is nyitják a lábukat.

 

Csaba gitározik, a lányok olvadoznak

 

Bandi a szűzfiú ismételten nem tagadta meg magát. Vera a nap folyamán feladatul kapta a kényeztetését. Ez oly módon történt meg, hogy a zuhany alatt alaposan megmosdatta majdnem mindenét. A kimaradt részeket egy alsónadrág takarta. De Bandit ez nem zavarta és olyan erekciót produkált, amivel majdnem kiütötte Vera szemét. Természetesen nem is mulasztotta el rá felhívni a lány figyelmét.

 

Vera és Bandi rúdja

 

És végül a nagy hír:

A jövő héten rendezik meg a ValóVilág5 első megmérettetését. Ez azt jelenti, hogy a játékosoknak meg kell küzdeniük a ValóVilág arénájában. Az a fiú és lány, aki megnyeri a versenyt, védettséget kap.

Október 5-én - a szerdai összefoglaló végén - elindul a szavazás, a nézők arra voksolhatnak, akit továbbra is a játékban szeretnének tartani. ( jobb üzlet mintha csak két emberre lehetne szavazni, kolosszális ötlet…)

 

A nagy bejelentés és a rémület

 

A szimpátia szavazás egy napig tart, csütörtökön a 14 játékosból kettőnek, annak a fiúnak és lánynak, akik a legkevesebb szavazatot kapták, azonnal el kell hagyniuk a Villát. Természetesen a helyük nem marad üresen, még aznap egy dupla beszavazó-showt láthatnak a nézők, ahol eldől ki lesz a két új beköltöző. A két "meglepetés" kategória; a Feltörekvők és a Karrieristák jelöltjeire már lehet szavazni.

 

Videó ajánló:

Perverz masszázs a szűzfiútól - videó

A halál angyala zuhanyozik

Seherezádé levetkőzi gátlásait a jacuzziban

Seherezádé titkos fotói

Veronika megrémül Cristofel meztelenségétől

   A plázacica fürdőruhás bevonulása

Dyát a plázacicát a Playboyban meztelenül fotózzák

Veronika: nem csepp alakú a mellem

 A lányok vonaglanak, Kinga a fiúknak sztriptízel

 Veronika a zuhany alatt

 A lányok a zuhany alatt

 Gergő a zuhany alatt sem szégyenlős

 Veronika cicije kibuggyan

 Erotikus birkózás a gumimatracon

A valaha volt legbutább valósághősök

 VV5 Online közvetítés

 

ÖsszeEsküvők non-stop élő közvetítés

1. Élő kamera

2. Élő kamera

 

Kedves Olvasóink kérjük lájkolják a Facebook oldalunkat, és nem így maradnak le egyetlen hírről sem.

0 Tovább

ValóVilág 5

blogavatar

Valóvilág 5 Online közvetítés, különleges videók, fotók a lakók életéről. Elemzések, napi összefoglalók. VV Gergő VV Veronika VV Seherezádé VV Kinga Lilu Sebestyén Balázs

Utolsó kommentek