Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

VV Éva mattrészegen élő adásban

Illusztráció: photoshop-briganti.blog.hu

.

.

Évának úgy látszik tényleg alkoholproblémái vannak. Nem kicsit nagyon. Eddig már több videó is szárnyra kapott, amiben kissé illuminált állapotban mond olyan dolgokat, amit józanul nem feltétlenül fecseg el az ember. A szerdai BeleValóban viszont a műsorvezető és a nézők legnagyobb megdöbbenésére már az adás elején láthatólag teljesen be volt állva. Kezdésként üzent egy jóízűt Bécinek, ami máris megalapozta a hangulatot. Hiába kérlelte Olivér kétségbeesetten és emlékeztette, hogy az adás elején megbeszélték, hogy bizonyos dolgokról nem beszél. A láthatólag valamilyen szer hatása alatt lévő lány egyre kevéssé tudott uralkodni magán. Később betelefonált Vera testvére és ez volt az igazán súlyos szerkesztői hiba. Mármint nem az, hogy beadták adásba a telefonhívást, hanem az, hogy Éva mikrofonját nem keverték le időben. Borban az igazság, tartja a mondás és tényleg. A pornózástól kezdve Éva magánvéleményéig minden adásba került, miközben Olivér véres verejtéket izzadva próbálta megfékezni a vendéget. Ennyi ideig, ilyen állapotú ember még nem szerepelt magyar televízióban. Lehet, hogy az esetből okulva ezentúl szondás beléptető rendszert alkalmaznak majd a stúdió kapujában.

Médiatörténeti pillanat: Éva részegen átveszi a hatalmat


A ValóVilághoz kapcsolódó elképesztő eseményeknek nincs vége. Ugyanis VV Péter megfogadta, hogy talál egy Kinga hasonmást Attilának. El is indult egy kamera kíséretében egy vidéki szórakozóhelyre. Az eredmény valami döbbenetesre sikeredett. Ha akar a kedves Olvasó ízig-vérig szalonna-discót látni, akkor ne hagyja ki ezt a fergetegesen hátborzongató élményt. A felvételek valahol egy olyan értelmi feketelyukban készültek, ami példa nélküli még a VV történetében is.

Ez a videó még az Évásat is übereli, IQ katonák támadása


Kapcsolódó videó:

Éva részegen titkokat fecseg ki Dopemannak

(Alekosz egy buzi, stb.)


Vera szívének nem esik jól, hogy Eszter párbajra hívta. Idegei percről-percre ziláltabbak. Éjszaka már Fecóval is összeveszik, mert az túl hangosan röhög a hálóban. Másnap újra előkerülnek a szerepek, igen ám, de Lady Kinga mégis meggondolja magát. Alaposan átgondolta ő ezt a dolgot és mégsem szeretne szolgáló lenni. Na puff neki! Kezdődhet a győzködés elölről. Attilának a rendezéssel vannak problémái. Számára a színdarab legfontosabb koncepciója az, hogy ne kelljen Verához három méternél közelebb kerülnie. Az érintett megint kiakad és ezúttal már Fecó szerint is túlzás, amit művel.

Már Fecó is kivan Verától


Kezdődne a próba, kiosztják a szövegkönyveket. De sajnos a nemzet színészeinek ismét fenntartásaik vannak. Attila is azon a véleményen van, hogy Brad Pitt sem vállal el akármit, ezért őket is megilletné egy jobb, markánsabb, jobban fizető, hősiesebb szerep. Kinga Jolie természetese minden szavával egyetért.

A színészpalánták, Attila és Kinga már komolyabb megbecsülést igényelnek



Valahogy eltelik az idő a kihívásig, a többség eléggé ideges. Nehéz eldönteni, hogy kire teszi a kendőt a folyamatosan vigyorgó Eszter. Végül, mint tudjuk Vera lesz a vasárnap másik főszereplője, aki később Fecónak panaszkodik, hogy az ügyvédek szégyene milyen csúnyán megfenyegette őt.

Vera nagyon fél a párbajtól (vajon miért...?)

A hűséges barát természetesen bőszen helyesel. Emlékszünk még a régi szép időkre, amikor minden Wartburg hátsó szélvédője alatt ott lapult egy bólogató kiskutya? Mekkora biznisz lenne most ugyanezt megcsinálni Fecó kiadásban. Csoda, hogy még senkinek nem jutott eszébe.

Fecó bólogat, nemsokára Suzuki-dísz lesz belőle


Egy napja komoly hír, hogy Fecó „felesége” plasztikkal javítja fel kebleit. Az ellenfél rajongói vércseként csaptak le a könnyelműen kiszivárogtatott információra. Angéla nem először tesz keresztbe meggondolatlan fecsegésével a „férjének”. Sokak számára nehéz összeegyeztetni azt a tényt, hogy a család folyamatosan rendkívül nehéz anyagi helyzetét kommunikálja és közben drága műtétet végeztet magán a hiú hölgy. Mi végül hosszas tusakodás után úgy döntöttünk nem szentelünk ennél több figyelmet egyelőre a dolognak. Az új ciciket valószínűleg ajándékba kapta valamelyik magát reklámozni kívánó orvostól Angéla. Ha lett volna annyi esze, hogy magában tartja az információt, akkor most nem szednék ízekre a kicsit sarkosabban gondolkodó szurkolók, sem őt sem a rá váró gyönyöröket nem is sejtő Fecót.

A két párpajozó hölgy egyikére sem lehet mondani, hogy az a kifejezett szende szűzike lenne, a következő jelenetekből árnyalt képet lehet nyerni eddigi munkásságukból. A videók kivétel nélkül korhatárosak!

Eszter lejárató, rendkívül kínos videója

Eszter nem szégyenli a dolgokat: Egy büdös ku*va vagyok!

VV Vera pornófilmje

Eszter általában párbaj előtt mutat egy kis cicit, majd rámászik valakire

Eltitkolt jelenet: Vera leköpi Attilát / a köpés 05:22 nél látható

VV Vera fiatalkori képei


A jobb oldali sávban mindenki szavazhat kedvencére.

Kedves Olvasóink, kérjük lájkolják a Facebook oldalunkat, és a napi cikket, mert ezzel a szerkesztőség napját aranyba öntik egyetlen kattintással.


Legnézettebb videók:

>>VV Vera pornófilmje<<

Liliu: Szop*atok le mind!

Eszter megmutatja titkos énjét, avagy mit ne csinálj a tárgyalóteremben

Eltitkolt jelenet: Vera leköpi Attilát

Kinga leleplező videója

A titkos, rejtett kamerás felvétel, hol Gigi tárgyal a pornózásról

Gigi Playboynál készült erotikus videója 18+

VV5 Online közvetítés

42 Tovább

Médiatörténeti pillanat: Éva átveszi a hatalmat

1 Tovább

Seherezádé már 16 évesen go-gozni kezdett

 

 

Pizsamapartit rendeztek a lányok, persze amúgy ValóVilág módra. A gráciák megfelelő mennyiségű bódító ital kíséretében körbeülték az est díszvendégét, egy nagy pezsgősüveget. Miután kellőképpen csillapodni kezdett kínzó szomjúságuk, megkezdődött a csapatépítés egy felelj vagy merj játék keretében. Elsőként Vera kapott egy intim kérdést Seherezádétól. Van–e bent olyan hím, aki őt szexuálisan izgatja?  Hát persze, hogy van, nyílván több is, mert a kérdezett irul-pirul és nem akaródzik neki válaszolni. A lány nemrégen kiderült előélete kapcsán még inkább érdekes a kérdés.

Választ végül nem kapunk, mert az túl ciki lenne, ezért Vera inkább elvállal egy hasonlóan kínos feladatot. Meg kell csókolnia Pétert. Az nem is zárkózna el a dologtól, de Vera valahogy elfelejti, hogy már többször is voltak egymás szájában és látványosan úgy tesz, mint aki zavarban van, végül csak egy orca puszit lehel a hoppon maradt Peti képesebbik felére. A következő, akit a lányok kiválasztanak maguk közül Eszter. Ugyan Eszti, mond már el a véleményedet rólunk, de az igazat ám!

Ha valaki azt remélte közülük, hogy az ügyvédnő esetleg gátlásosságában nem mer majd őszintén válaszolni az rossz lóra tett. Nem így történt, neki már úgy is mindegy alapon vesz egy nagy levegőt és egy szuszra lezúzza a levegőért kapkodó társaságot.

Dya szerinte egy olyan lány, aki az IQ-t összetéveszti az M&M cukorkával. Rendkívül ostobának tartja és felháborítja, hogy 25 éves létére soha egyetlen percet sem dolgozott. A playmate obstruál és felfedi egyéni ars poeticáját: Ki ne szeretné, ha eltartanák?

Meg kell azért jegyezni, hogy Eszter erősen igazságtalan volt. Igenis komoly munkának számít egy pőre testet egész nap mutogatni, mindenféle fotósoknak. Arról nem is beszélve, hogy milyen hideg lehet ilyenkor és napi több órában dideregni azért igenis megterhelő dolog.

 

 

Ezután Seherezádé került sorra, akinek ribancos mozgása éles ellentétben van azzal, amilyen képet szeretne festeni magáról. Legalábbis Eszter véleménye szerint. (valószínűleg nincs egyedül vele) Azt pedig, hogy ezzel a viselkedéssel, csak egyetlen férfinak adta volna oda magát egyszerűen nevetségesnek tartja. Seri komolyan csücsöríti a száját, mint amikor nagyon gondolkodik. Végül annyit bök ki a vádakra, hogy mérhetetlen szenvedélyessége miatt tűnhet a felületes szemlélőnek úgy, mintha kicsit lazábban állna a másik nem tagjaihoz.

Itt érdemes közbeszúrni egy friss információt, ami talán segíthet megérteni a szőke kebelcsoda életszemléletét. Idézet a lány anyukájának vallomásából:

Tizenhat évesen engedtem ki először Vivit Máltára táncolni. A tánctanárnője vitte ki magával oda, majd nem sokkal később én is kimentem, hogy lássam, mit is csinál a lány. Én soha nem voltam a go-go tánc ellen, hiszen többet látnak a férfiak a lányokból a strandon, mint a színpadon.

Soha nem voltam szigorú anya, azonban amikor az akartam lenni, Vivi rendszerint kitért a kéréseim elől. Így volt ez akkor is, amikor a tudtom nélkül megműttette a mellét. Vivinek nagyon pici volt a melle. A lányom még előttem is takargatta magát. A nagymamája a fellépéseihez éjszakákon át varrta az olyan felsőket, amiben legalább nyolcvanasnak tűnnek a mellei. Vivi annyira csúnyának érezte magát, hogy végül pánikbeteg és depressziós lett. Mivel én mindig is kislányomként gondoltam rá, az édesanyámnak sikerült velem megértetnie, hogy fogadjam el a lányom döntését, és ne hadakozzam tovább ellene.

 

Ennyire volt depressziós Seherezádé kicsi melleivel

Seherezádé "szende" fotói


A tizenhat éves lány kálváriája, akit éhes férfi szemek előtt táncolni, majd mellet nagyobbítatni kényszerített az élet, talán árnyalhatja a fenti igaztalan vádakat. Így talán mi is megérthetjük mérhetetlen szenvedélyességének okait és biztosíthatjuk őt megértésünkről.

 

 

 Seherezádé édesanyja videó

Seherezádé édesanyjának fotói

Seherezádé titkos fotói


 

Na de menjünk tovább, Eszter is ezt tette és Veronikát vette górcső alá.

Csőrikét nemes egyszerűséggel a legősibb mesterséget űző nőkhöz hasonlította, aki még rá is játszik a sztorira és ezzel elveszíti a szerethető énjét. A reakció a szokásosan együgyű, de éppen ezért vicces kategóriába tartozó Veronika féle értelme nincs, de én azt hiszem, hogy van- hablaty volt.

A lányok nem teljesen ilyen minősítésekre vártak, így kellett néhány perc, amíg kiheverték a sokkot. Viszonzásul Eszternek kitaláltak egy színvonalas feladatot, amiben meg kellett nyalnia Attila arcát. Tulajdonképpen még örülhetett is, hogy az előzmények után nem valamelyik másik testrészét jelölték meg célpontként.

Ki a páciens? – kérdezi Attila, amikor a lánysereg megjelenik előtte és láthatólag akarnak is valamit. Majd biztos, ami biztos alapon kiköti, hogy bármit is akarnak Eszter, Vera és Annamária nem érhet hozzá. Ezek után Kinga elé áll mintha ő lenne a kijelölt, Seherezádé befogja a szemét, Eszter pedig szelíd bocika módjára nyal egy nyálasat.

Megmondtam, hogy csak a tehenet ne! A büdös pofáddal nyalogatsz?  Attila rángatózva üvölt és igyekszik szabadulni. Eszter vérvörösen konstatálja, hogy nem igazán jött be a testi varázsa és a többiekkel egyetemben villámgyorsan lelépnek, magukra hagyva a mérgében fuldokló nyálas Attilát.

 

Eszter elmondja a véleményét, Attiláról folyik nyál

 

A nap folyamán volt még meditáció, amit Shadi tartott, hogy megnyugtassa a kiválasztás során felzaklatott lelkeket. Ez annyira jól sikerül, hogy Seherezádé az első percben sírógörcsöt kapott és a hálóba futott, hogy lecsillapodjék.

 

Seherezádé rosszul lesz Shadi meditációján

 

Volt még ajándékozás is. Természetesen megint inkább veszekedés és sértődés lett a dologból, mint sem örömteli meglepetés. Kezdjük ott, hogy Eszter semmit sem kapott, mert a kutyát nem érdekelte mit is szeretne. Aztán Fecó ismét nem tudott választani két szívszerelme között és Attila kifejezett kérése ellenére Csabával szimultán ajándékozta meg őt, amiből megint óriási ramazuri lett.

 

 

Kedves Olvasóink, kérjük lájkolják a Facebook oldalunkat, és így nem maradnak le egyetlen hírről sem.

 

Videó ajánló:

 VV5 Online közvetítés

 Dyát a Playboyban meztelenül fotózzák - kisfilm

Eszter hátulról izgatja Cristofelt

14 test a zuhany alatt

VV Vera botrányos felnőttfilmes képei

 Újra lecsúszott a bugyi (vágatlan verzió 18+) 

 Veronika furulyaművésszé lépett elő, a hangszer Cristofel lett

 Cristofel és Veronika, szex a közös hálóban

Forró szenvedély a WC-ben

Cristofel őrjöng, majdnem elcsattan a pofon

Vera és Cristofel a zuhany alatt egy szál szivacs társaságában

Vera! Ne csináld már, áll a fa...om!

Cristofel ledobja a gatyáját

(szigorúan 18+)

Mutasd a popsid Dya!

 Seherezádé elolvadt a medencében

Perverz masszázs a szűzfiútól - videó

A halál angyala zuhanyozik

Seherezádé levetkőzi gátlásait a jacuzziban

Seherezádé titkos fotói

 A lányok a zuhany alatt

Vera és Bandi rúdja

 Gergő a zuhany alatt sem szégyenlős

 Erotikus birkózás a gumimatracon


ÖsszeEsküvők non-stop élő közvetítés

1. Élő kamera

2. Élő kamera

3 Tovább

A Villa rondája dobta a playmatet, Csabát meg kiválasztották

Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence

 

 

Tegnap kiválasztás volt.  Az előzetes várakozásoknak megfelelően Csabát, a bizonytalan nemi identitású szépfiút szeretné a többség a mami szoknyájához visszaküldeni.

Balázs igyekezett valamivel feldobni az egyhangú bejelentkezést és kicsit ráijesztett az előző napi majdnem-bunyó résztvevőire. Péter ugye szétvert egy tojást Cristofel fején, mire az csaknem ízekre szaggatta. A szerkesztők szerint azonban ez még belefér a magyar átlagember viselkedési normáiba, ezért hosszas tusakodás után úgy döntöttek, hogy még ez egyszer megbocsátanak a leendő sztároknak. És persze nem hagyják leromlani a napi történéseket azzal, hogy Közép-Európa legbutább emberétől megfosztják a nézőket.  Így a bűnösök megúszták a kizárást, de a büntetés nem maradhatott el. A következő napokban, mivel gyerekként viselkedtek, gyerekként is kell élniük. Nincs pia, lefekvés mese után, a szex szintén tabu.

 

Péter tojásos támadása, aztán majdnem összeverik 

Cristofelt eltiltják a szextől

 

 

Veronika szeme elkerekedik a szigorú verdikt hallatán, túl unalmasak lesznek az éjszakák. Cris szintén hápog. Mit mutassanak így a párbaj előtt? Péter nem izgul annyira, ágyba bújnia nincs kivel, aludni meg szeret, még jól is járt.

A szavazás előtt jó szokás szerint kigyűjtötték az összes játékos balhéit és szép sorban újra megnézhettük a legkeményebb jeleneteket.

 

Ti most tényleg az én ágyamban dugtok???? 

Cristofel balhéi

A Halál angyalának balhéi

Shadi balhéi

 

Végül elkezdték felpakolni a korongokat a kiválasztó táblára. Csaba oszlopa pillanatok alatt úgy nézett ki, mint egy bárányhimlős katicabogár. A végén már rá sem fért a sok jel. A lányok kényeskedtek kicsit, mert ugye mind nagyon imádja Csabit, de hát inkább az menjen, mint ők. Attila volt az egyetlen, aki nem csinált titkot belőle, hogy gyomra forog a riválisától.

 

 

Zárszóként a zöld kendő meglelte gazdáját, akinek most pár napja lesz, hogy kigondolja, van-e olyan, aki még nála is gyengébb és lehet ellene egy halvány esélye a párbajon.

Két jelölt van igazán, akin érdemes lehet elgondolkodnia. Egyszer ott van Shadi, akit a háta mögött csak patkányként emlegetnek néhányan megjelenése és viselkedése miatt.  Aztán pedig Eszter, aki ha lehet, még Csabánál is jellegtelenebb.  Azonfelül, hogy beköltözéskor körbehordozta a nekem saját ügyvédi irodám van táblát, nem sokat látni belőle.

Talán egy virtuóz huszárvágással Attilát kellene kihívnia, mert ezzel a bátor lépéssel rengeteg támogatót szerezhetne magának. Ha pedig véletlenül nyerne, legalábbis bétahimmé lépne elő a folytatásban.

 

Csabát kiszavazták a többiek

 

A nap legfelkavaróbb jelenete a kiválasztás izgalmai ellenére egy szörnyű szerelmi szakítás volt. Shadi, az arab „szépfiú” megunta, hogy napi 3x3 perces udvarlása ellenére Dya nem omlott még a lábához, hogy jó háremhölgyhöz méltóan napi 24 órában imádja őt. Ezért radikális lépésre szánta el magát. Találkozóra hívta a playmatet és közölte vele visszavonhatatlan elhatározását. Miután valami homályos oknál fogva azt hitte van valami közöttük, bejelentette a szakítást.

Dya egész nap nyűgös volt a vécésnéni-munka miatt, de végre felderülhetett kicsit. Igyekezett résztvevő arcot vágni, amíg hallgatta a szemrehányásokat. Shadi erősen nehezményezte ugyanis, hogy nem reagált megfelelően a közeledésére. A litánia végeztével igazán finoman és intelligensen csak annyit jegyzett meg, hogy neki kicsit más megjelenésű fiúk jönnek be.

 

 Shadi kirúgja Dyát, aki nem röhögi el magát

Egymást is szétmarják a lányok

 

Ezzel még nem értek véget a szerelmi szálak. A brazil szappanopera további folytatásaként Seherezádé és Gergő egy magasabb szintre léptették románcukat. A romantikus lelkületű hölgyek üljenek le egy pillanatra, mert bizony a gerlepár megcsókolta egymást és hivatalosan is házaspárként folytatják a sztorit. A boldog első csókra természetesen nem egy eldugott helyen került sor, hanem a nappaliban az összes lakó szeme láttára.

 

Szenzáció! Gergő végre megcsókolta Seherezádét

Seherezádét kényezteti Gergő az ágyban

 

Véget ért a cselédsors, a lányok felszabadultak. A nap folyamán teljesíteni kellett a pöffeszkedő hímek minden kérését. Idegőrlő időszak volt ez. Többen sírva is fakadtak.  A fiúk közül ki-ki vérmérséklete szerint bánt a szolgájával. Persze most is Cristofel volt az, aki a legundorítóbb feladatokat adta a szerencsétlen Kingának.

 

Cristofel megalázta Kingát

A kukimat is mosd meg!!

Kínlódnak a szolgasorban a Villalányok

Cselédverseny

 

A játék lezárultával az urak ajánlólevelet írtak a cselédlányoknak, amiben kiemelték jó tulajdonságaikat.  Az már meglepetés számba sem ment, hogy a kubai ismételten félreértette a feladatot és mélyen megalázta alárendeltjét.

 

Kinga: Cristofel egy undorító alak

 

 

Videó ajánló:

 VV5 Online közvetítés

 Dyát a plázacicát a Playboyban meztelenül fotózzák

14 test a zuhany alatt

 Újra lecsúszott a bugyi (vágatlan verzió 18+) 

 Veronika furulyaművésszé lépett elő, a hangszer Cristofel lett

 Cristofel és Veronika, szex a közös hálóban

Forró szenvedély a WC-ben

  A plázacica fürdőruhás bevonulása

Cristofel őrjöng, majdnem elcsattan a pofon

Vera és Cristofel a zuhany alatt egy szál szivacs társaságában

Vera! Ne csináld már, áll a fa...om!

Cristofel ledobja a gatyáját

(szigorúan 18+)

Mutasd a popsid Dya!

 Seherezádé elolvadt a medencében

Perverz masszázs a szűzfiútól - videó

 Veronika cicije kibuggyan

A halál angyala zuhanyozik

Seherezádé levetkőzi gátlásait a jacuzziban

Seherezádé titkos fotói

 A lányok a zuhany alatt

Vera és Bandi rúdja

 Gergő a zuhany alatt sem szégyenlős

 Erotikus birkózás a gumimatracon


ÖsszeEsküvők non-stop élő közvetítés

1. Élő kamera

2. Élő kamera

 

 

 

5 Tovább

Agresszió miatt majdnem kizártak két játékost

 

 

Tegnap tökéletes svédasztalt kaptunk. Volt egy kis sztriptíz, majd megvolt a napi gusztustalansági faktor, de szerencsére a szokásos Cristofel őrjöngés sem maradt el.

Kezdjük ott, hogy Dya vécés néni lett. Az új karrier miatt először sírva fakadt, de a szerkesztőkkel nem lehet vitatkozni. Így végül tudomásul vette a büntetést, amit azért kapott mert nem hordta a mikroportot.  Pár óra múlva már annyira belejött a teendőkbe, hogy komoly veszekedést generált abból, hogy a titkolódzó Veronika nem volt neki hajlandó megmondani milyen szilárdságú végterméket kíván a kagylóba elhelyezni. Az öntudatos WC portás ugyanis ragaszkodott hozzá, hogy a zárt ajtón keresztül faggassa a trónolókat mit is csinálnak éppen odabent. Hiába, egy széplánynak is lehetnek rejtett aberrációi.

 

Veronika nem tűri, hogy érdeklődjenek nála a WC-n

 

Aztán névtelen leveleket írtak egymásnak a lakók. Végre mindenki kiélhette magát és durr neki, mindent bele.  Olyan szinten lealázták egymást, ami az eddig esetleg még meglévő összetartást is porig rombolta. Mi persze tudjuk melyik levelet ki írta így különösen érdekes volt a jelenet. Egyedül persze a tudományos akadémia tiszteletbeli elnöke, Cristofel volt az, aki elárulta magát és így kiderült melyik gyalázó levél fűződik az ő nevéhez.

 

Névtelenül gyalázzák egymást a játékosok

 

A lányok cselédek lettek, teljes munkaidőben lesniük kell a fiúk akaratát. Végre egy perfekt ötlet a szerkesztők részéről. A nőstények persze kiborultak, főleg amikor kiderült, hogy miféle dolgokra kényszerítik őket a magukról megfeledkező uraik. Vegyük csak azt, hogy hatalmas elbizakodottságukban megfürdettetik magukat. Szerencsétlen Kingának perverz Cristofel jutott, aki szereti a tisztaságot és megköveteli a tökéletes munkát. A kukimat is mosd meg!- szólítja fel a szolgálót, aki köpni-nyelni nem tud a megdöbbenéstől.

 

Cristofer perverz kívánsága sokkolja Kingát

 Shadi és Kinga egymásnak esik a takarítás miatt

 

A nap fénypontja a rabszolganők tánca volt. A kéjes kansereg kívánságára tüzes sztriptízt kellett bemutatniuk. Ami meglehetősen eredetire sikeredett. Teher alatt erősödik a pálma, tartja a mondás, ami ez esetben is igaznak bizonyult, mert a zsűri végül a bűnronda Annamari táncát értékelte a legizgatóbbnak. Talán a lánynak nincs olyan formás popsija mint Seherezádénak, de a produkciója önmagáért beszélt.

 

Ó azok a csodálatos táncoslányok

 

Végül de elsősorban Cristofel ismételten megkapta a magáét, de ebből olyan balhé kerekedett, ami fogható közelségbe hozta a résztvevőket a kizáráshoz.  A kubai éppen a díványon próbált ismételten hazudni valami szerelmeset Veronikának, amikor a bősz Péter feltépte a háló ajtaját és döngő léptekkel odarohant hozzájuk. Kezében egy akkora tojás mintha egy strucc pottyantotta volna ki magából. Cris bamba fejjel néz hátra és kerek ponty szemeivel pislogva várja, hogy mit akar a mentora.

Az bizony nem habozik, hanem a tojást teljes erővel szétcsapja a magatehetetlen fiú fején, majd azzal a lendülettel szét is keni a tartalmát az arcán.

Aki látta anno a jelenetet amikor Alekosz felborította Lacit székestől az tudhatja, vannak pillanatok, amikor egy játékost csak egy epilált hangyányi távolság választ el a markáns összeveréstől.

Péter maga is elsápad, amikor rájön, hogy mit is tett és kivel. Mert ahhoz kétség sem fér, hogy Cristofelt pezsgővel ünnepelnék a doktorok az elmeosztályon. Egy tized másodperc alatt tornázza fel magát fekvő helyzetből állóba és odapattan a merénylő elé. Közben folyik az eltorzult arcáról a tojáslé. Péter levegőért kapkod, mert esze az van és pontosan megérti a felé közeledő sebességéből, hogy most ha csak megverik még hálás is lehet. EZ MOST MIIIII VOOOOLT??!!!! - üvölti  Cristofel. A halottfehér Peti próbál makogni, hogy valaki egy tojást tett az ágyába, meg bocsánatot kér, meg egyebek, de közben az életéért retteg. Fidel Castro budapesti képviselőjét azonban nem lehet lenyugtatni. Remegnek az ablakok, ahogy tombolva üvölt. Odarohan a hűtőhöz tojást keresni, hogy elégtételt vegyen a sértésért. Sajnos a falánk társak már bepuszilták az összeset. De a dolog nem maradhat annyiban, amíg Péter megadóan vár a sorsára Cris a polcokon kutat valami támadó fegyver után. Végül egy kis mustár mellett dönt, amit kifejezendő haragjának mértékét ráfröccsent a támadó arcára. Talán meg akarta csípni vele??

Péter nem szeretne még egy kis ketchupot is kapni ezért elszökik a fürdőszobába tisztálkodni. Eközben tovább zeng a ház Crisztofeltől, aki megvadult Minotaurusként dobálódzik. A többiek rettegve nézik. Néhányan kutatatva néznek körbe - hol a kényszerzubbony? (videó lent)

 

 

A tojásos merénylő eközben nagyon gyorsan rájön, hogy amit tett azért simán kizárhatják. Agya az van, még ha nem is megfelelő dolgokra használja. Becsalogatja a megvadult macsót a fürdőbe és a megfelelő módszert alkalmazva három pillanat alatt eléri, hogy az máris boldogan vigyorogva örüljön neki, hogy fejbecsapták egy tojással. Két perc múlva már ölelkezve röhögnek. Tényleg borsónyi agya van Crisnek, de legalább elégedett vele.

Balázs az est végén megnyugtatta a nézőket, hogy bár majdnem, de mégsem zárják ki az agresszort és az áldozatát a játékból.

Így teltek a napok október idusán a Villában.

 

Péter tojásos támadása, aztán majdnem összeverik

 

 Cikkajánló:

Aranypart-végeredmény: két dugós pár kontra szűzek

 

Videó ajánló:

 VV5 Online közvetítés

 Újra lecsúszott a bugyi (vágatlan verzió 18+) 

 Veronika furulyaművésszé lépett elő, a hangszer Cristofel lett

 Cristofel és Veronika, szex a közös hálóban

Forró szenvedély a WC-ben

Cristofel őrjöng, majdnem elcsattan a pofon

Cristofel letolta gatyáját, Veronika küzd az erényeiért

Vera és Cristofel a zuhany alatt egy szál szivacs társaságában

Vera! Ne csináld már, áll a fa...om!

Cristofel ledobja a gatyáját

(szigorúan 18+)

Mutasd a popsid Dya!

 Seherezádé elolvadt a medencében

Seherezádé: Jaj lecsúszott a melltartóm!

 Dyát a plázacicát a Playboyban meztelenül fotózzák

Perverz masszázs a szűzfiútól - videó

 Veronika cicije kibuggyan

A halál angyala zuhanyozik

Seherezádé levetkőzi gátlásait a jacuzziban

Seherezádé titkos fotói

Veronika megrémül Cristofel meztelenségétől

 A lányok vonaglanak, Kinga a fiúknak sztriptízel

 Veronika a zuhany alatt

 A lányok a zuhany alatt

Vera és Bandi rúdja

 Gergő a zuhany alatt sem szégyenlős

  A plázacica fürdőruhás bevonulása

 Erotikus birkózás a gumimatracon


ÖsszeEsküvők non-stop élő közvetítés

1. Élő kamera

2. Élő kamera

 

6 Tovább
«
12

ValóVilág 5

blogavatar

Valóvilág 5 Online közvetítés, különleges videók, fotók a lakók életéről. Elemzések, napi összefoglalók. VV Gergő VV Veronika VV Seherezádé VV Kinga Lilu Sebestyén Balázs

Utolsó kommentek