Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Kiesett a szűz és a szörnyeteg

 

 

 

Szegényebbek lettünk egy illúzióval. Többek egy tapasztalattal. Mégsem lehet a nézőket teljesen hülyének nézni. Szűz Bandikát és a minden pasit lehúzó Melindát kipenderítették a játékból. Sok mindent elbír a képernyő, a műsor pedig annál is többet, de szerencsére a szavazók, a közvélekedéssel ellentétben mégsem teljesen megvezethetők.

Melinda fő taktikai csapásiránya az volt, hogy kéjes örömmel ecsetelte a többieknek és vélt rajongóinak, milyen ügyesen csapja be a férfiakat, hogyan él meg első osztályúan mások pénzéből. Nehéz volt ezt összeegyeztetni azzal, hogy máskülönben baromi ronda volt. De ettől függetlenül mi elhittük neki. Szerencsére a szavazók is úgy gondolták, hogy küldjenek rá sms-t az eddig lehúzott palimadarak, ha ez a gyengéjük. Úgy látszik azonban azok mégsem voltak annyian, hogy a soft-prostituáltat tovább juttassák.

Azután Bandinak sem sikerült valamiért megélnie a nevetségesen nézek ki, de még nagyon szerencsétlen is vagyok sztoriból. Annyira nyomi volt a srác, hogy inkább kínos érzéseket keltett a nézőkben, mint sem bármilyen szimpátiát. Jobban emlékeztetett egy külvárosi szatírra, mint egy szánni való magányos srácra. A VV szüzet villámcsapásként érte a döntés, hogy távoznia kell.  Rögtön sírva is fakadt, temetve a reményt, hogy még egyszer tapintható közelségébe keveredhet Dyának, vagy bármely másik lánynak. Amikor megtudta sorsát nem is nagyon akart kimenni, Lilunak többször is fel kellett szólítania a távozásra, mire hajlandó volt megindulni kifelé.

 

 

Kemény 10 napig volt odabent. Ezalatt a rövid idő alatt azért nem kevés dolgot tett le az asztalra. Összetapizta a playmatet, perverzkedett Veronikával és Verával a zuhany alatt és részt vett a buták kétszemélyes szövetségében is. Most ha szerencséje van, akkor a minimális hírneve révén megváltozik majd a lányok hozzáállása és talál egy jelentkezőt annak a bizonyos szüzességnek az elvételére.

 

Perverz masszázs a szűzfiútól

Vera és Bandi rúdja

Bandi meztelenül riogatja Veronikát

 

Melinda igyekezett méltóságteljesen tudomásul venni a tényt, hogy nem jött be a celebélet és, hogy tovább kell majd folytatni a megélhetési pasizást. Kinga sírva búcsúztatta, ami a tegnapi csókolózásuk függvényében nagyon is érthető, hiszen ő aztán mindent megtett a lány népszerűsítéséért.

 

 Melinda és Kinga csókolózik

A VV Szüze sír és nem akar kimenni a Villából

Melindának folytatnia kell a pasizást

 

Melinda első kinti interjúja: "Bánom, hogy nem játszottm másként."

Bandi első interjúja: "Nagyon csalódott vagyok, remélem kapok nőt idekint."


 
A szimpátiaszavazás győztese egyébként Fecó lett, második helyezést ért el Dya, harmadik Gergő lett. A további sorrend: Attila, Péter, Kinga, Veronika, Cristofel, Annamária, Seherezádé, Melinda, Bandi. Tehát nagyon érdekes, hogy annak ellenére, hogy a levegőben lóg Gergő és Seherezádé románca, kevésen múlt, hogy a lányt haza nem küldték.

A megüresedett helyekre azonnal jött is két másik játékos. Ekkora hátrányból egyébként már igazán komoly fegyverténynek számítana, ha pár hétnél tovább bennmaradnának.

Az egyikük beköltözése ürügyén ismételten érdekes kérdések merülnek fel a ValóVilág és az emelt díjas szavazás kapcsán.

Eszter, aki elméletben sikeres ügyvéd és saját irodája van, kísértetiesen hasonlít VV4 Lacira, aki egy komoly vállalkozást adott fel, hogy azóta folyamatosan hülyét csináljon magából. De ez persze mindenkinek a magánügye. Ami inkább a nézőkre tartozik az az, hogy a lányért nem más kampányolt a Facebookon a szavazatokért, mint az RTL-es Ördög Nóra, akinél önbizalom tréningen járt az új Villalakó.

„Eszter élete most olyan szakaszba érkezett, amikor rettentően igényli a pozítív visszajelzéseket. Tőlünk csak megerősítést kapott, hisz minden megvan benne, amire egy igazi nőnek szüksége van. Büszke vagyok rá. A személyisége átsüt a képernyőn, és én támogatom, hogy egy ilyen lány is bekerüljön a villába. Eszter érdekes egyéniség, na és kulturált is, amihez biztosan hozzájárul, hogy diplomata szülők gyermekeként igyekezett az elvárásoknak megfelelni, több nyelven beszél, és saját ügyvédi irodája van. Már kamaszévei is a tanulásról szóltak, most viszont szeretné egy kicsit kitombolni magát.”  

Oké, csak hát azért felvetődik a kérdés, ugyan mennyire volt ilyen kampány mellett esélye a másik kettő jelentkezőnek és így mennyire etikus eltenni a rájuk küldött sms- szavazatokból érkezett pénzt? 

 

A tuti nyertes Eszter bemutatkozása

 

A másik ágon Shadi jutott be, aki nagyon szeretne egy korsó sört Attila fejére önteni, több ezer nő üzeneteként. Meglátjuk odabent is ekkora lesz-e az arca, vagy csak a füst volt nagy, mert lángot nem sokat nézünk ki a fiúból.

 

Shadi, a kemény legény bemutatkozása

 Nem túlzottan örültek az új Villalakóknak a többiek

 

 

Cristofel tovább folytatja a nyomulást Veronikára, aki óráról-órára többet enged meg az állítólag utálatos srácnak.

 

 Cristofel imád nyögni és Veronika is

Veronika végül megadja magát Cristofelnek

Veronika: nem csepp alakú a mellem

Cristofel letolta gatyáját, Veronika küzd az erényeiért

 

A nap „érdekes” híre még hogy Annamari kinti testvérének gyermekeit verik az iskolában a társai, mert híres rokonuk állítólag annyira antipatikus az osztálytársaknak. A tanárok és az igazgató valamiért tehetetlenek a jelenséggel szemben, ezért az anyuka már az elköltözés fontolgatja. Nehéz erre bármit is mondani. Biztosan lesz még folytatása a dolognak.

 

A halál angyala zuhanyozik

 Annamari fél, hogy elveszíti Pétert

 

 

 Cikkajánló: Leszbicsók és leszaggatott fürdőruha

 

Videó ajánló:

 VV5 Online közvetítés

Veronika: nem csepp alakú a mellem

Cristofel letolta gatyáját, Veronika küzd az erényeiért

Vera és Cristofel a zuhany alatt egy szál szivacs társaságában

Vera! Ne csináld már, áll a fa...om!

Cristofel ledobja a gatyáját

(szigorúan 18+)

Mutasd a popsid Dya!

 Seherezádé elolvadt a medencében

Seherezádé: Jaj lecsúszott a melltartóm!

 Dyát a plázacicát a Playboyban meztelenül fotózzák

Perverz masszázs a szűzfiútól - videó

 Veronika cicije kibuggyan

A halál angyala zuhanyozik

Seherezádé levetkőzi gátlásait a jacuzziban

Seherezádé titkos fotói

Veronika megrémül Cristofel meztelenségétől

 A lányok vonaglanak, Kinga a fiúknak sztriptízel

 Veronika a zuhany alatt

 A lányok a zuhany alatt

Vera és Bandi rúdja

 Gergő a zuhany alatt sem szégyenlős

  A plázacica fürdőruhás bevonulása

 Erotikus birkózás a gumimatracon


 

ÖsszeEsküvők non-stop élő közvetítés

1. Élő kamera

2. Élő kamera

 

Kedves Olvasóink kérjük lájkolják a Facebook oldalunkat, és így nem maradnak le egyetlen hírről sem.

1 Tovább

Veronika és Cristofel forró pásztorórája

 

 

Veronika eddig már két különböző műsorban hált, két különböző férfival a nagyközönség szeme láttára. A bugyijába bejutott udvarlók viszonylag rövid idő alatt célhoz értek, azzal a különbséggel, hogy Alekosznak nagyságrendekkel könnyebb dolga volt, mint a kubai latin srácnak.

Veronika úgy gondolta, hogy vicces lesz, ha majd kicsit kokettál a csekély intelligenciájú macsóval és jót nevetnek majd a többiekkel azon, ha később felelevenítik a történteket egy lányos buli keretein belül. Ehhez képest drámai felvételek vannak a birtokunkban, amin szegény lány kétségbeesetten küzd az erényéért a letolt gatyájú Cristofellel szemben.

 

Megszívatom Cristofelt! - és ami lesz belőle...

Cristofel letolta gatyáját, Veronika küzd az erényeiért

 

Emlékszünk még, amikor Cristofel meglengette kis barátját a zuhanyzóban Veronika előtt? Na már akkor tudni kellett volna, hogy nem érdemes viccelni vele.

 

 Veronika megrémül Cristofel meztelenségétől

Veronika: nem csepp alakú a mellem

 

 

Mivel a jövő héten két ember máris megy haza, ezért senki sem akar lemaradni a népszerűségi csatában. Jó példa erre Annamari a halál angyala, aki egyelőre nem talált jelentkezőt a lepedő akrobatikára, de a megfelelő lépéseket ez irányba még ő is megtette.

A villarandi keretében szerelmet vallott Péternek, aki persze elég jó taktikus ahhoz, hogy kihasználja a lehetőséget és eltitkolja meglepetését. Azért a kisfilmen jól látszik megdöbbenése az első pillanatban, amikor konstatálja, hogy a villa legcsúnyább nője pont rá vetette ki a hálóját. A lány érzelmeiről a riportszobában is felsőfokon nyilatkozott, állítása szerint egy hét alatt annyira szerelmes lett, hogy majdnem gutaütést kap amikor az álompasi a közelébe kerül.

 

A Halál angyala szerelmet vall

 

Péter közben igyekszik megregulázni az általa csapatba szervezett nehézbombázókat. Cristofel és Bandika bár nem értik mit is akar pontosan, de azért lelkesen tapsolnak bármilyen elképzeléséhez, amit előad nekik. Pár perccel később a riportszobában aztán a vezér megosztja velünk véleményét a csapat tagjairól.

„Bandi és Christofel együttes szókincse nem lehet több 300-nál. Ha Dya is csatlakozna hozzánk, akkor lehet, hogy ez az érték felmenne 350-re”

 

Péter a nagy taktikus gúnyolja társait


Dyának a tökéletes testű playmate lánynak azzal kellett szembesülnie a próba kiszavazáson, hogy majdnem az összes lakó őt és Csabát szeretné az ajtón kívül látni. Életében valószínűleg először történt meg vele, hogy nem sikerült mindent ajtót ledöntenie egy kis vetkőzéssel. Ezen aztán annyira kiborult, hogy berohant a hálóba, majdnem betörve annak ajtaját és keserves sírásra fakadt. Konklúzióképpen megállapította, hogy őt, mint a legnormálisabb embert senki nem tudja elviselni a Villában.

 

 

Szűz Bandira szép idők jöhetnek, ha Dya úgy dönt, hogy a bennmaradás érdekében kicsit behatóbban foglalkozik majd a fiúval.

 

Dya kiborul, mert meg akarnak szabadulni tőle

 

Tehát tökéletes pánik a házban mindenki úgy érzi, hogy nem lehet biztonságban a kieséstől és belead apait-anyait. Izgalmas hét lesz a következő már csak az a kérdés, ki hol húzza meg a határt a bevállalás tekintetében.

 

Megosztás

 

 Cikkajánló:Másodszor vetkőzött le a szégyellős Miss Hungary

 

Videó ajánló:

 VV5 Online közvetítés

Cristofel ledobja a gatyáját

(szigorúan 18+)

 Seherezádé elolvadt a medencében

Seherezádé: Jaj lecsúszott a melltartóm!

 Dyát a plázacicát a Playboyban meztelenül fotózzák

Vera és Bandi rúdja

Perverz masszázs a szűzfiútól - videó

 Veronika cicije kibuggyan

A halál angyala zuhanyozik

Seherezádé levetkőzi gátlásait a jacuzziban

Seherezádé titkos fotói

Veronika megrémül Cristofel meztelenségétől

Veronika: nem csepp alakú a mellem

 A lányok vonaglanak, Kinga a fiúknak sztriptízel

 Veronika a zuhany alatt

 A lányok a zuhany alatt

 Gergő a zuhany alatt sem szégyenlős

  A plázacica fürdőruhás bevonulása

 Erotikus birkózás a gumimatracon


 

ÖsszeEsküvők non-stop élő közvetítés

1. Élő kamera

2. Élő kamera

 

Kedves Olvasóink kérjük lájkolják a Facebook oldalunkat, és így nem maradnak le egyetlen hírről sem.

 

2 Tovább

ValóVilág 5

blogavatar

Valóvilág 5 Online közvetítés, különleges videók, fotók a lakók életéről. Elemzések, napi összefoglalók. VV Gergő VV Veronika VV Seherezádé VV Kinga Lilu Sebestyén Balázs

Utolsó kommentek