Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

VV Éva mattrészegen élő adásban

Illusztráció: photoshop-briganti.blog.hu

.

.

Évának úgy látszik tényleg alkoholproblémái vannak. Nem kicsit nagyon. Eddig már több videó is szárnyra kapott, amiben kissé illuminált állapotban mond olyan dolgokat, amit józanul nem feltétlenül fecseg el az ember. A szerdai BeleValóban viszont a műsorvezető és a nézők legnagyobb megdöbbenésére már az adás elején láthatólag teljesen be volt állva. Kezdésként üzent egy jóízűt Bécinek, ami máris megalapozta a hangulatot. Hiába kérlelte Olivér kétségbeesetten és emlékeztette, hogy az adás elején megbeszélték, hogy bizonyos dolgokról nem beszél. A láthatólag valamilyen szer hatása alatt lévő lány egyre kevéssé tudott uralkodni magán. Később betelefonált Vera testvére és ez volt az igazán súlyos szerkesztői hiba. Mármint nem az, hogy beadták adásba a telefonhívást, hanem az, hogy Éva mikrofonját nem keverték le időben. Borban az igazság, tartja a mondás és tényleg. A pornózástól kezdve Éva magánvéleményéig minden adásba került, miközben Olivér véres verejtéket izzadva próbálta megfékezni a vendéget. Ennyi ideig, ilyen állapotú ember még nem szerepelt magyar televízióban. Lehet, hogy az esetből okulva ezentúl szondás beléptető rendszert alkalmaznak majd a stúdió kapujában.

Médiatörténeti pillanat: Éva részegen átveszi a hatalmat


A ValóVilághoz kapcsolódó elképesztő eseményeknek nincs vége. Ugyanis VV Péter megfogadta, hogy talál egy Kinga hasonmást Attilának. El is indult egy kamera kíséretében egy vidéki szórakozóhelyre. Az eredmény valami döbbenetesre sikeredett. Ha akar a kedves Olvasó ízig-vérig szalonna-discót látni, akkor ne hagyja ki ezt a fergetegesen hátborzongató élményt. A felvételek valahol egy olyan értelmi feketelyukban készültek, ami példa nélküli még a VV történetében is.

Ez a videó még az Évásat is übereli, IQ katonák támadása


Kapcsolódó videó:

Éva részegen titkokat fecseg ki Dopemannak

(Alekosz egy buzi, stb.)


Vera szívének nem esik jól, hogy Eszter párbajra hívta. Idegei percről-percre ziláltabbak. Éjszaka már Fecóval is összeveszik, mert az túl hangosan röhög a hálóban. Másnap újra előkerülnek a szerepek, igen ám, de Lady Kinga mégis meggondolja magát. Alaposan átgondolta ő ezt a dolgot és mégsem szeretne szolgáló lenni. Na puff neki! Kezdődhet a győzködés elölről. Attilának a rendezéssel vannak problémái. Számára a színdarab legfontosabb koncepciója az, hogy ne kelljen Verához három méternél közelebb kerülnie. Az érintett megint kiakad és ezúttal már Fecó szerint is túlzás, amit művel.

Már Fecó is kivan Verától


Kezdődne a próba, kiosztják a szövegkönyveket. De sajnos a nemzet színészeinek ismét fenntartásaik vannak. Attila is azon a véleményen van, hogy Brad Pitt sem vállal el akármit, ezért őket is megilletné egy jobb, markánsabb, jobban fizető, hősiesebb szerep. Kinga Jolie természetese minden szavával egyetért.

A színészpalánták, Attila és Kinga már komolyabb megbecsülést igényelnek



Valahogy eltelik az idő a kihívásig, a többség eléggé ideges. Nehéz eldönteni, hogy kire teszi a kendőt a folyamatosan vigyorgó Eszter. Végül, mint tudjuk Vera lesz a vasárnap másik főszereplője, aki később Fecónak panaszkodik, hogy az ügyvédek szégyene milyen csúnyán megfenyegette őt.

Vera nagyon fél a párbajtól (vajon miért...?)

A hűséges barát természetesen bőszen helyesel. Emlékszünk még a régi szép időkre, amikor minden Wartburg hátsó szélvédője alatt ott lapult egy bólogató kiskutya? Mekkora biznisz lenne most ugyanezt megcsinálni Fecó kiadásban. Csoda, hogy még senkinek nem jutott eszébe.

Fecó bólogat, nemsokára Suzuki-dísz lesz belőle


Egy napja komoly hír, hogy Fecó „felesége” plasztikkal javítja fel kebleit. Az ellenfél rajongói vércseként csaptak le a könnyelműen kiszivárogtatott információra. Angéla nem először tesz keresztbe meggondolatlan fecsegésével a „férjének”. Sokak számára nehéz összeegyeztetni azt a tényt, hogy a család folyamatosan rendkívül nehéz anyagi helyzetét kommunikálja és közben drága műtétet végeztet magán a hiú hölgy. Mi végül hosszas tusakodás után úgy döntöttünk nem szentelünk ennél több figyelmet egyelőre a dolognak. Az új ciciket valószínűleg ajándékba kapta valamelyik magát reklámozni kívánó orvostól Angéla. Ha lett volna annyi esze, hogy magában tartja az információt, akkor most nem szednék ízekre a kicsit sarkosabban gondolkodó szurkolók, sem őt sem a rá váró gyönyöröket nem is sejtő Fecót.

A két párpajozó hölgy egyikére sem lehet mondani, hogy az a kifejezett szende szűzike lenne, a következő jelenetekből árnyalt képet lehet nyerni eddigi munkásságukból. A videók kivétel nélkül korhatárosak!

Eszter lejárató, rendkívül kínos videója

Eszter nem szégyenli a dolgokat: Egy büdös ku*va vagyok!

VV Vera pornófilmje

Eszter általában párbaj előtt mutat egy kis cicit, majd rámászik valakire

Eltitkolt jelenet: Vera leköpi Attilát / a köpés 05:22 nél látható

VV Vera fiatalkori képei


A jobb oldali sávban mindenki szavazhat kedvencére.

Kedves Olvasóink, kérjük lájkolják a Facebook oldalunkat, és a napi cikket, mert ezzel a szerkesztőség napját aranyba öntik egyetlen kattintással.


Legnézettebb videók:

>>VV Vera pornófilmje<<

Liliu: Szop*atok le mind!

Eszter megmutatja titkos énjét, avagy mit ne csinálj a tárgyalóteremben

Eltitkolt jelenet: Vera leköpi Attilát

Kinga leleplező videója

A titkos, rejtett kamerás felvétel, hol Gigi tárgyal a pornózásról

Gigi Playboynál készült erotikus videója 18+

VV5 Online közvetítés

42 Tovább

Médiatörténeti pillanat: Éva átveszi a hatalmat

1 Tovább

Veronika és Cristofel forró pásztorórája

 

 

Veronika eddig már két különböző műsorban hált, két különböző férfival a nagyközönség szeme láttára. A bugyijába bejutott udvarlók viszonylag rövid idő alatt célhoz értek, azzal a különbséggel, hogy Alekosznak nagyságrendekkel könnyebb dolga volt, mint a kubai latin srácnak.

Veronika úgy gondolta, hogy vicces lesz, ha majd kicsit kokettál a csekély intelligenciájú macsóval és jót nevetnek majd a többiekkel azon, ha később felelevenítik a történteket egy lányos buli keretein belül. Ehhez képest drámai felvételek vannak a birtokunkban, amin szegény lány kétségbeesetten küzd az erényéért a letolt gatyájú Cristofellel szemben.

 

Megszívatom Cristofelt! - és ami lesz belőle...

Cristofel letolta gatyáját, Veronika küzd az erényeiért

 

Emlékszünk még, amikor Cristofel meglengette kis barátját a zuhanyzóban Veronika előtt? Na már akkor tudni kellett volna, hogy nem érdemes viccelni vele.

 

 Veronika megrémül Cristofel meztelenségétől

Veronika: nem csepp alakú a mellem

 

 

Mivel a jövő héten két ember máris megy haza, ezért senki sem akar lemaradni a népszerűségi csatában. Jó példa erre Annamari a halál angyala, aki egyelőre nem talált jelentkezőt a lepedő akrobatikára, de a megfelelő lépéseket ez irányba még ő is megtette.

A villarandi keretében szerelmet vallott Péternek, aki persze elég jó taktikus ahhoz, hogy kihasználja a lehetőséget és eltitkolja meglepetését. Azért a kisfilmen jól látszik megdöbbenése az első pillanatban, amikor konstatálja, hogy a villa legcsúnyább nője pont rá vetette ki a hálóját. A lány érzelmeiről a riportszobában is felsőfokon nyilatkozott, állítása szerint egy hét alatt annyira szerelmes lett, hogy majdnem gutaütést kap amikor az álompasi a közelébe kerül.

 

A Halál angyala szerelmet vall

 

Péter közben igyekszik megregulázni az általa csapatba szervezett nehézbombázókat. Cristofel és Bandika bár nem értik mit is akar pontosan, de azért lelkesen tapsolnak bármilyen elképzeléséhez, amit előad nekik. Pár perccel később a riportszobában aztán a vezér megosztja velünk véleményét a csapat tagjairól.

„Bandi és Christofel együttes szókincse nem lehet több 300-nál. Ha Dya is csatlakozna hozzánk, akkor lehet, hogy ez az érték felmenne 350-re”

 

Péter a nagy taktikus gúnyolja társait


Dyának a tökéletes testű playmate lánynak azzal kellett szembesülnie a próba kiszavazáson, hogy majdnem az összes lakó őt és Csabát szeretné az ajtón kívül látni. Életében valószínűleg először történt meg vele, hogy nem sikerült mindent ajtót ledöntenie egy kis vetkőzéssel. Ezen aztán annyira kiborult, hogy berohant a hálóba, majdnem betörve annak ajtaját és keserves sírásra fakadt. Konklúzióképpen megállapította, hogy őt, mint a legnormálisabb embert senki nem tudja elviselni a Villában.

 

 

Szűz Bandira szép idők jöhetnek, ha Dya úgy dönt, hogy a bennmaradás érdekében kicsit behatóbban foglalkozik majd a fiúval.

 

Dya kiborul, mert meg akarnak szabadulni tőle

 

Tehát tökéletes pánik a házban mindenki úgy érzi, hogy nem lehet biztonságban a kieséstől és belead apait-anyait. Izgalmas hét lesz a következő már csak az a kérdés, ki hol húzza meg a határt a bevállalás tekintetében.

 

Megosztás

 

 Cikkajánló:Másodszor vetkőzött le a szégyellős Miss Hungary

 

Videó ajánló:

 VV5 Online közvetítés

Cristofel ledobja a gatyáját

(szigorúan 18+)

 Seherezádé elolvadt a medencében

Seherezádé: Jaj lecsúszott a melltartóm!

 Dyát a plázacicát a Playboyban meztelenül fotózzák

Vera és Bandi rúdja

Perverz masszázs a szűzfiútól - videó

 Veronika cicije kibuggyan

A halál angyala zuhanyozik

Seherezádé levetkőzi gátlásait a jacuzziban

Seherezádé titkos fotói

Veronika megrémül Cristofel meztelenségétől

Veronika: nem csepp alakú a mellem

 A lányok vonaglanak, Kinga a fiúknak sztriptízel

 Veronika a zuhany alatt

 A lányok a zuhany alatt

 Gergő a zuhany alatt sem szégyenlős

  A plázacica fürdőruhás bevonulása

 Erotikus birkózás a gumimatracon


 

ÖsszeEsküvők non-stop élő közvetítés

1. Élő kamera

2. Élő kamera

 

Kedves Olvasóink kérjük lájkolják a Facebook oldalunkat, és így nem maradnak le egyetlen hírről sem.

 

2 Tovább

Elkészült a Villa szexnaptára

 

 

Attila fotósként vett részt az izgalmakban, mert korábban fotóstúdiója volt és ezzel predesztinálva érezte magát, hogy ő legyen a nagy vetkőzés koordinátora. Némelyek kaptak az alkalmon, hogy elkápráztassák a nézőket vélt vagy valós testi adottságaikkal. Szokás szerint Cristofel volt az, aki a legnagyobb arccal járt kelt az előkészületek alatt. Sőt nem volt szégyellős és mindenki előtt tolta le az alsóját a hálóban, vígan meglengetve himbi-limbijét. A tényleg alpári viselkedésért meg is kapta a magáét.

 

Cristofel ledobja a gatyáját

(szigorúan 18+)

 

Volt, aki síruhában képzelte el az erotikus képeket,  de a többség nem rejtette el testi adottságait. Cristofel persze tökéletes alanynak gondolta magát az ilyen munkához, hiszen véleménye szerint minden megvan benne a szexis nézéstől kezdve az imádnivaló testig. Ami biztos az a biztos alapon azért nyomott néhány fekvőtámaszt is, had dudorodjanak még jobban azok az izmok. Párja Dya lett, aki természetesen még csak nem is ér a közelébe. Ezért a képeket feljavítandó nem ártana egy kis mellnyalás és popsi fogás. Már az ő részéről természetesen.

 

Mutasd a popsid Dya!

 

 

Fecó úgy gondolta, hogy ha megjelenésben nem is tud versenyre kelni narcisztikus lakótársával akkor  viccesre veszi a figurát és nőnek öltözött. Bikini-felsőt, magas-sarkút húzott, majd alaposan kirúzsozta a száját és egy óriási nagy kalapot csapott a fejébe.

Bandika a szűzfiú Veronikát kapta párnak, akinek mellei közé behajolni az utóbbi tíz év non plus ultrája volt számára.

 

Veronika: Kifittyednek a melleim

 

A képek elkészültek, nemsokára bárki megcsodálhatja őket. Jövőre lekerülnek a műhelyek falairól a Pamela Anderson naptárak és helyettük szűz Bandika Fecó és Cristofel fogadja majd a megfáradt melósokat.

 

Így készült az erotikus naptár

 

Este megtudta a csapat, hogy egy hét múlva ketten repülni fognak. Tökéletes kétségbeesés. Seherezádé Dya nyakában eregeti krokodil könnyeit.

„De hát mi lesz ha olyan esik ki, akit én nagyon szeretek? Azt nem bírnám ki!”

Az fel sem merült benne, hogy esetleg ő lesz az, akit máris meguntak a nézők.  Cristofel feje egy tanulmány volt a bejelentéskor. Látszott, hogy nagyon érzi a vesztét. Most az egyszer valóban jók az érzései, mert komoly esélye van a távozásra.

 

 

Attila szerint érdemes lenne néhány vérbő ágyjelenettel elkápráztatni a nézőket, ez esetben biztos a bent maradás.Fel is ajánlotta Kingának, hogy azon nyomban essenek is túl a dolgon. Sajnos a szőke lány nem vette elég komolyan a veszélyes határidőt és elutasította az önfeláldozó hímet. Ő azonban nem keseredett el, hanem azonnal ott termett Veronikánál és a takaró alatt máris neki látott az aktus imitálásának. Gergő sem akart kimaradni a tuti buliból, így ő meg Attilát kapta el hátulról. Hogy teljes legyen a gruppen Fecó is beállt a sorba.

 

Szex a bentmaradásért

 

Annamari és Vera a teljes nap folyamán marta egymást. Mindketten sanszosak a jövő heti kiesésre, de ha mégis megmenekülnének, jó esélyünk lehet látni az első női hajtépő bajnokság élő közvetítését. A szándék és a hajlam erősen megvan mindkettőjükben.   

 

Vera és Annamari marja egymást

 

 

Cikkajánló: Másodszor vetkőzött le a szégyellős Miss Hungary

 

Videó ajánló:

 VV5 Online közvetítés

   A plázacica fürdőruhás bevonulása

Dyát a plázacicát a Playboyban meztelenül fotózzák

Vera és Bandi rúdja

Perverz masszázs a szűzfiútól - videó

 Veronika cicije kibuggyan

A halál angyala zuhanyozik

Seherezádé levetkőzi gátlásait a jacuzziban

Seherezádé titkos fotói

Veronika megrémül Cristofel meztelenségétől

Veronika: nem csepp alakú a mellem

 A lányok vonaglanak, Kinga a fiúknak sztriptízel

 Veronika a zuhany alatt

 A lányok a zuhany alatt

 Gergő a zuhany alatt sem szégyenlős

 Erotikus birkózás a gumimatracon

A valaha volt legbutább valósághősök

 

ÖsszeEsküvők non-stop élő közvetítés

1. Élő kamera

2. Élő kamera

 

Kedves Olvasóink kérjük lájkolják a Facebook oldalunkat, és nem így maradnak le egyetlen hírről sem.

 

0 Tovább

A Villa szüze stílust vált

 

 

Megtelt a ház, az utolsó lakó is megérkezett, most már teljes erővel indulhat a helyezkedés. A szó átvitt és valódi értelmében is szükség van erre, mert a szavazás értelmében újra fel kellett osztani a hálóhelyeket. Csabát találták a leghelyesebb fiúnak a nézők a tegnapi beszavazón, így neve mostantól a keresztségben VV Csaba lesz. A kategória szűkös keretein belül szerencsésen alakult a választás, sikerült ezúttal a normálisabb játékost választani. Állítása szerint a legőrültebb dolog, amit eddigi életében tett: gördeszkával fék nélkül Normafától a Déli-pályaudvarig gurult éjjel az Istenhegyi úti forgalomban. Legrosszabb álma, hogy egy égő házból menekül, majd megfullad a tűzoltók vízágyúitól. Ez mondjuk tényleg egy reális és komoly veszély.

 

A fantasztikus testű Csaba bemutatkozása

 

Cristofel a nap folyamán úgy döntött, hogy VV perverz Bandi külseje elfogadhatatlan. Ezért ha tényleg arra hajt, hogy Dyát vagy bárki mást az ágyba cipelje, akkor egy radikális stílusváltásra lesz szüksége. A kubai fiú ideiglenesen tanítványává fogadta a szűz fiút, és igyekezett átadni átfogó tudását és életfelfogását. Talán más korban egy mentor olyan ostobaságokkal terhelte volna az ifjú padawan fejét, mint filozófia, művészetek, esetleg Shakespeare szonettjeinek rövid áttekintése. Ebben a szerencsés esetben viszont mind a tanár tudása, mind a tanítvány igénye kimerült a hajzselézés technikájában és a szűk pólók előnyének megismerésében.

 

 

Az átváltozás gyors volt és ütős. Szemüveg le hajzselé föl. Sietős átöltözés és máris kész szívtipró Bandi. A lányok szája tátva is maradt a csodálkozástól. Azt azonban kijelentették, hogy a szűzfiúval összefüggésben másra továbbra sem kívánják használni.

 

Cristofel megpróbálja feljavítani Perverz Bandit

 

 

Volt még össznépi kényeztetés. A fiúk egyenként választottak egy lányt maguknak, akinek egy kis masszázzsal vagy egyébbel kedveskednek majd. Szerencsétlen Attila húzta a rövidebbet, így utolsó lett a sorban, aki választhatott ezért sajnos neki már csak a selejt jutott. Amikor tudatosult benne, hogy Annamari testét kellene fél óráig masszíroznia tökéletes sokkot kapott. Először a többi fiút vonta felelősségre, hogy miért hagyták meg neki a rémet. Azután a lánnyal csapott össze, kölcsönösen biztosítva egymást utálatukról. De feladat az feladat, büntetést senki sem szeretne. Ezért kis idő elteltével már szorgalmasan kente a krémet utálata tárgyának hátsó felére.

 

Attila kénytelen megmaszírozni a Halál angyalát

 

Melinda a mosókonyhában meglepetésszerűen szerelmet vallott Fecónak, aki vasalás közben majdnem lenyelte a zsinórt a meglepetéstől. Később osztott szorzott, végül még baráti segítséget is kért ahhoz, hogy megállapítsák a vallomás kamu voltát. Aztán ki is derült, hogy Melinda csupán fogadásból szórakozott a dumagéppel.

 

Melinda szerelmet vallot Fecónak

 

Vera az új lakó hamar megtalálta a helyét. Van is bent egy titkos imádottja, akinek szívesen odaadná magát, de a mázlista kilétét egyelőre homály fedi. A többség szerint ez csak Gergő lehet. Cristofel természetesen inkább önmagára voksolt.

Titkos információnk szerint ma komoly fordulat történik a játékban, ami a szerkesztők szerint nagyban befolyásolja majd a ValóVilág további menetét.  

 

 

Cikkajánló: Osztás és szexhiány az Aranyparton

 

Videó ajánló:

Perverz masszázs a szűzfiútól - videó

A halál angyala zuhanyozik

Seherezádé levetkőzi gátlásait a jacuzziban

Seherezádé titkos fotói

Veronika megrémül Cristofel meztelenségétől

   A plázacica fürdőruhás bevonulása

Dyát a plázacicát a Playboyban meztelenül fotózzák

Veronika: nem csepp alakú a mellem

 A lányok vonaglanak, Kinga a fiúknak sztriptízel

 Veronika a zuhany alatt

 A lányok a zuhany alatt

 Gergő a zuhany alatt sem szégyenlős

 Veronika cicije kibuggyan

 Erotikus birkózás a gumimatracon

A valaha volt legbutább valósághősök

 VV5 Online közvetítés

 

ÖsszeEsküvők non-stop élő közvetítés

1. Élő kamera

2. Élő kamera

 

Kedves Olvasóink kérjük lájkolják a Facebook oldalunkat, és nem így maradnak le egyetlen hírről sem.

 

 

3 Tovább
«
12

ValóVilág 5

blogavatar

Valóvilág 5 Online közvetítés, különleges videók, fotók a lakók életéről. Elemzések, napi összefoglalók. VV Gergő VV Veronika VV Seherezádé VV Kinga Lilu Sebestyén Balázs

Utolsó kommentek