Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

VV Éva mattrészegen élő adásban

Illusztráció: photoshop-briganti.blog.hu

.

.

Évának úgy látszik tényleg alkoholproblémái vannak. Nem kicsit nagyon. Eddig már több videó is szárnyra kapott, amiben kissé illuminált állapotban mond olyan dolgokat, amit józanul nem feltétlenül fecseg el az ember. A szerdai BeleValóban viszont a műsorvezető és a nézők legnagyobb megdöbbenésére már az adás elején láthatólag teljesen be volt állva. Kezdésként üzent egy jóízűt Bécinek, ami máris megalapozta a hangulatot. Hiába kérlelte Olivér kétségbeesetten és emlékeztette, hogy az adás elején megbeszélték, hogy bizonyos dolgokról nem beszél. A láthatólag valamilyen szer hatása alatt lévő lány egyre kevéssé tudott uralkodni magán. Később betelefonált Vera testvére és ez volt az igazán súlyos szerkesztői hiba. Mármint nem az, hogy beadták adásba a telefonhívást, hanem az, hogy Éva mikrofonját nem keverték le időben. Borban az igazság, tartja a mondás és tényleg. A pornózástól kezdve Éva magánvéleményéig minden adásba került, miközben Olivér véres verejtéket izzadva próbálta megfékezni a vendéget. Ennyi ideig, ilyen állapotú ember még nem szerepelt magyar televízióban. Lehet, hogy az esetből okulva ezentúl szondás beléptető rendszert alkalmaznak majd a stúdió kapujában.

Médiatörténeti pillanat: Éva részegen átveszi a hatalmat


A ValóVilághoz kapcsolódó elképesztő eseményeknek nincs vége. Ugyanis VV Péter megfogadta, hogy talál egy Kinga hasonmást Attilának. El is indult egy kamera kíséretében egy vidéki szórakozóhelyre. Az eredmény valami döbbenetesre sikeredett. Ha akar a kedves Olvasó ízig-vérig szalonna-discót látni, akkor ne hagyja ki ezt a fergetegesen hátborzongató élményt. A felvételek valahol egy olyan értelmi feketelyukban készültek, ami példa nélküli még a VV történetében is.

Ez a videó még az Évásat is übereli, IQ katonák támadása


Kapcsolódó videó:

Éva részegen titkokat fecseg ki Dopemannak

(Alekosz egy buzi, stb.)


Vera szívének nem esik jól, hogy Eszter párbajra hívta. Idegei percről-percre ziláltabbak. Éjszaka már Fecóval is összeveszik, mert az túl hangosan röhög a hálóban. Másnap újra előkerülnek a szerepek, igen ám, de Lady Kinga mégis meggondolja magát. Alaposan átgondolta ő ezt a dolgot és mégsem szeretne szolgáló lenni. Na puff neki! Kezdődhet a győzködés elölről. Attilának a rendezéssel vannak problémái. Számára a színdarab legfontosabb koncepciója az, hogy ne kelljen Verához három méternél közelebb kerülnie. Az érintett megint kiakad és ezúttal már Fecó szerint is túlzás, amit művel.

Már Fecó is kivan Verától


Kezdődne a próba, kiosztják a szövegkönyveket. De sajnos a nemzet színészeinek ismét fenntartásaik vannak. Attila is azon a véleményen van, hogy Brad Pitt sem vállal el akármit, ezért őket is megilletné egy jobb, markánsabb, jobban fizető, hősiesebb szerep. Kinga Jolie természetese minden szavával egyetért.

A színészpalánták, Attila és Kinga már komolyabb megbecsülést igényelnek



Valahogy eltelik az idő a kihívásig, a többség eléggé ideges. Nehéz eldönteni, hogy kire teszi a kendőt a folyamatosan vigyorgó Eszter. Végül, mint tudjuk Vera lesz a vasárnap másik főszereplője, aki később Fecónak panaszkodik, hogy az ügyvédek szégyene milyen csúnyán megfenyegette őt.

Vera nagyon fél a párbajtól (vajon miért...?)

A hűséges barát természetesen bőszen helyesel. Emlékszünk még a régi szép időkre, amikor minden Wartburg hátsó szélvédője alatt ott lapult egy bólogató kiskutya? Mekkora biznisz lenne most ugyanezt megcsinálni Fecó kiadásban. Csoda, hogy még senkinek nem jutott eszébe.

Fecó bólogat, nemsokára Suzuki-dísz lesz belőle


Egy napja komoly hír, hogy Fecó „felesége” plasztikkal javítja fel kebleit. Az ellenfél rajongói vércseként csaptak le a könnyelműen kiszivárogtatott információra. Angéla nem először tesz keresztbe meggondolatlan fecsegésével a „férjének”. Sokak számára nehéz összeegyeztetni azt a tényt, hogy a család folyamatosan rendkívül nehéz anyagi helyzetét kommunikálja és közben drága műtétet végeztet magán a hiú hölgy. Mi végül hosszas tusakodás után úgy döntöttünk nem szentelünk ennél több figyelmet egyelőre a dolognak. Az új ciciket valószínűleg ajándékba kapta valamelyik magát reklámozni kívánó orvostól Angéla. Ha lett volna annyi esze, hogy magában tartja az információt, akkor most nem szednék ízekre a kicsit sarkosabban gondolkodó szurkolók, sem őt sem a rá váró gyönyöröket nem is sejtő Fecót.

A két párpajozó hölgy egyikére sem lehet mondani, hogy az a kifejezett szende szűzike lenne, a következő jelenetekből árnyalt képet lehet nyerni eddigi munkásságukból. A videók kivétel nélkül korhatárosak!

Eszter lejárató, rendkívül kínos videója

Eszter nem szégyenli a dolgokat: Egy büdös ku*va vagyok!

VV Vera pornófilmje

Eszter általában párbaj előtt mutat egy kis cicit, majd rámászik valakire

Eltitkolt jelenet: Vera leköpi Attilát / a köpés 05:22 nél látható

VV Vera fiatalkori képei


A jobb oldali sávban mindenki szavazhat kedvencére.

Kedves Olvasóink, kérjük lájkolják a Facebook oldalunkat, és a napi cikket, mert ezzel a szerkesztőség napját aranyba öntik egyetlen kattintással.


Legnézettebb videók:

>>VV Vera pornófilmje<<

Liliu: Szop*atok le mind!

Eszter megmutatja titkos énjét, avagy mit ne csinálj a tárgyalóteremben

Eltitkolt jelenet: Vera leköpi Attilát

Kinga leleplező videója

A titkos, rejtett kamerás felvétel, hol Gigi tárgyal a pornózásról

Gigi Playboynál készült erotikus videója 18+

VV5 Online közvetítés

42 Tovább

Médiatörténeti pillanat: Éva átveszi a hatalmat

1 Tovább

Seherezádé már 16 évesen go-gozni kezdett

 

 

Pizsamapartit rendeztek a lányok, persze amúgy ValóVilág módra. A gráciák megfelelő mennyiségű bódító ital kíséretében körbeülték az est díszvendégét, egy nagy pezsgősüveget. Miután kellőképpen csillapodni kezdett kínzó szomjúságuk, megkezdődött a csapatépítés egy felelj vagy merj játék keretében. Elsőként Vera kapott egy intim kérdést Seherezádétól. Van–e bent olyan hím, aki őt szexuálisan izgatja?  Hát persze, hogy van, nyílván több is, mert a kérdezett irul-pirul és nem akaródzik neki válaszolni. A lány nemrégen kiderült előélete kapcsán még inkább érdekes a kérdés.

Választ végül nem kapunk, mert az túl ciki lenne, ezért Vera inkább elvállal egy hasonlóan kínos feladatot. Meg kell csókolnia Pétert. Az nem is zárkózna el a dologtól, de Vera valahogy elfelejti, hogy már többször is voltak egymás szájában és látványosan úgy tesz, mint aki zavarban van, végül csak egy orca puszit lehel a hoppon maradt Peti képesebbik felére. A következő, akit a lányok kiválasztanak maguk közül Eszter. Ugyan Eszti, mond már el a véleményedet rólunk, de az igazat ám!

Ha valaki azt remélte közülük, hogy az ügyvédnő esetleg gátlásosságában nem mer majd őszintén válaszolni az rossz lóra tett. Nem így történt, neki már úgy is mindegy alapon vesz egy nagy levegőt és egy szuszra lezúzza a levegőért kapkodó társaságot.

Dya szerinte egy olyan lány, aki az IQ-t összetéveszti az M&M cukorkával. Rendkívül ostobának tartja és felháborítja, hogy 25 éves létére soha egyetlen percet sem dolgozott. A playmate obstruál és felfedi egyéni ars poeticáját: Ki ne szeretné, ha eltartanák?

Meg kell azért jegyezni, hogy Eszter erősen igazságtalan volt. Igenis komoly munkának számít egy pőre testet egész nap mutogatni, mindenféle fotósoknak. Arról nem is beszélve, hogy milyen hideg lehet ilyenkor és napi több órában dideregni azért igenis megterhelő dolog.

 

 

Ezután Seherezádé került sorra, akinek ribancos mozgása éles ellentétben van azzal, amilyen képet szeretne festeni magáról. Legalábbis Eszter véleménye szerint. (valószínűleg nincs egyedül vele) Azt pedig, hogy ezzel a viselkedéssel, csak egyetlen férfinak adta volna oda magát egyszerűen nevetségesnek tartja. Seri komolyan csücsöríti a száját, mint amikor nagyon gondolkodik. Végül annyit bök ki a vádakra, hogy mérhetetlen szenvedélyessége miatt tűnhet a felületes szemlélőnek úgy, mintha kicsit lazábban állna a másik nem tagjaihoz.

Itt érdemes közbeszúrni egy friss információt, ami talán segíthet megérteni a szőke kebelcsoda életszemléletét. Idézet a lány anyukájának vallomásából:

Tizenhat évesen engedtem ki először Vivit Máltára táncolni. A tánctanárnője vitte ki magával oda, majd nem sokkal később én is kimentem, hogy lássam, mit is csinál a lány. Én soha nem voltam a go-go tánc ellen, hiszen többet látnak a férfiak a lányokból a strandon, mint a színpadon.

Soha nem voltam szigorú anya, azonban amikor az akartam lenni, Vivi rendszerint kitért a kéréseim elől. Így volt ez akkor is, amikor a tudtom nélkül megműttette a mellét. Vivinek nagyon pici volt a melle. A lányom még előttem is takargatta magát. A nagymamája a fellépéseihez éjszakákon át varrta az olyan felsőket, amiben legalább nyolcvanasnak tűnnek a mellei. Vivi annyira csúnyának érezte magát, hogy végül pánikbeteg és depressziós lett. Mivel én mindig is kislányomként gondoltam rá, az édesanyámnak sikerült velem megértetnie, hogy fogadjam el a lányom döntését, és ne hadakozzam tovább ellene.

 

Ennyire volt depressziós Seherezádé kicsi melleivel

Seherezádé "szende" fotói


A tizenhat éves lány kálváriája, akit éhes férfi szemek előtt táncolni, majd mellet nagyobbítatni kényszerített az élet, talán árnyalhatja a fenti igaztalan vádakat. Így talán mi is megérthetjük mérhetetlen szenvedélyességének okait és biztosíthatjuk őt megértésünkről.

 

 

 Seherezádé édesanyja videó

Seherezádé édesanyjának fotói

Seherezádé titkos fotói


 

Na de menjünk tovább, Eszter is ezt tette és Veronikát vette górcső alá.

Csőrikét nemes egyszerűséggel a legősibb mesterséget űző nőkhöz hasonlította, aki még rá is játszik a sztorira és ezzel elveszíti a szerethető énjét. A reakció a szokásosan együgyű, de éppen ezért vicces kategóriába tartozó Veronika féle értelme nincs, de én azt hiszem, hogy van- hablaty volt.

A lányok nem teljesen ilyen minősítésekre vártak, így kellett néhány perc, amíg kiheverték a sokkot. Viszonzásul Eszternek kitaláltak egy színvonalas feladatot, amiben meg kellett nyalnia Attila arcát. Tulajdonképpen még örülhetett is, hogy az előzmények után nem valamelyik másik testrészét jelölték meg célpontként.

Ki a páciens? – kérdezi Attila, amikor a lánysereg megjelenik előtte és láthatólag akarnak is valamit. Majd biztos, ami biztos alapon kiköti, hogy bármit is akarnak Eszter, Vera és Annamária nem érhet hozzá. Ezek után Kinga elé áll mintha ő lenne a kijelölt, Seherezádé befogja a szemét, Eszter pedig szelíd bocika módjára nyal egy nyálasat.

Megmondtam, hogy csak a tehenet ne! A büdös pofáddal nyalogatsz?  Attila rángatózva üvölt és igyekszik szabadulni. Eszter vérvörösen konstatálja, hogy nem igazán jött be a testi varázsa és a többiekkel egyetemben villámgyorsan lelépnek, magukra hagyva a mérgében fuldokló nyálas Attilát.

 

Eszter elmondja a véleményét, Attiláról folyik nyál

 

A nap folyamán volt még meditáció, amit Shadi tartott, hogy megnyugtassa a kiválasztás során felzaklatott lelkeket. Ez annyira jól sikerül, hogy Seherezádé az első percben sírógörcsöt kapott és a hálóba futott, hogy lecsillapodjék.

 

Seherezádé rosszul lesz Shadi meditációján

 

Volt még ajándékozás is. Természetesen megint inkább veszekedés és sértődés lett a dologból, mint sem örömteli meglepetés. Kezdjük ott, hogy Eszter semmit sem kapott, mert a kutyát nem érdekelte mit is szeretne. Aztán Fecó ismét nem tudott választani két szívszerelme között és Attila kifejezett kérése ellenére Csabával szimultán ajándékozta meg őt, amiből megint óriási ramazuri lett.

 

 

Kedves Olvasóink, kérjük lájkolják a Facebook oldalunkat, és így nem maradnak le egyetlen hírről sem.

 

Videó ajánló:

 VV5 Online közvetítés

 Dyát a Playboyban meztelenül fotózzák - kisfilm

Eszter hátulról izgatja Cristofelt

14 test a zuhany alatt

VV Vera botrányos felnőttfilmes képei

 Újra lecsúszott a bugyi (vágatlan verzió 18+) 

 Veronika furulyaművésszé lépett elő, a hangszer Cristofel lett

 Cristofel és Veronika, szex a közös hálóban

Forró szenvedély a WC-ben

Cristofel őrjöng, majdnem elcsattan a pofon

Vera és Cristofel a zuhany alatt egy szál szivacs társaságában

Vera! Ne csináld már, áll a fa...om!

Cristofel ledobja a gatyáját

(szigorúan 18+)

Mutasd a popsid Dya!

 Seherezádé elolvadt a medencében

Perverz masszázs a szűzfiútól - videó

A halál angyala zuhanyozik

Seherezádé levetkőzi gátlásait a jacuzziban

Seherezádé titkos fotói

 A lányok a zuhany alatt

Vera és Bandi rúdja

 Gergő a zuhany alatt sem szégyenlős

 Erotikus birkózás a gumimatracon


ÖsszeEsküvők non-stop élő közvetítés

1. Élő kamera

2. Élő kamera

3 Tovább

ValóVilág 5

blogavatar

Valóvilág 5 Online közvetítés, különleges videók, fotók a lakók életéről. Elemzések, napi összefoglalók. VV Gergő VV Veronika VV Seherezádé VV Kinga Lilu Sebestyén Balázs

Utolsó kommentek