Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Veronika bevallotta,hogy lefeküdt Péterrel is

 

 

Péternek mégiscsak sikerült hát meghódítani az annyira vágyott várfokot. Tulajdonképpen fő küldetésének is volt tekinthető, hogy bejusson a baromfiudvar legszebb pekingi kacsájának alsóneműje alá. Sokan nevettek a jóslatunkon, amikor kijelentettük, hogy egyszer siker koronázza majd a próbálkozást, pedig mi éreztük, hogy egy ilyen intelligens és kifinomult férfinak biztosan tartogat még valamit az élet.

A nézők ugyan végül a csúcsjelenet élőben való élvezetéről lemaradtak, mert Csaba durván félbeszakította az alakuló románcot. De sebaj, a mi Petink sohasem adja fel, így miután őt meg kiakolbólította Kinga, újra harcba indult a legnehezebben megkapható valósághős leányzó kegyeiért.

Kitartás Peti a neved! A lehetetlen küldetés sikeresen teljesítve. Veronika végül tegnap ország-világ-Crisztofel előtt bevallotta, hogy a harmadik ValóVilág szereplőnek is megvolt. Alekosz – Crisztofel – Péter. Ez végül is egyfajta fejlődésnek is felfogható. Ha jövő héten arról értesülünk, hogy Csőrikénket a Magyar Tudományos Akadémia elnökének ágyból látták kimászni meg is nyugodhatunk, hiszen egyértelműen jó irányba halad a folyamat.

Cristofel szembesül a szörnyű igazsággal

Egy kubai macsó számára egy ilyen hír viszont maga a végzet és a pusztulás. Az ő csodálatos felépítésű testét és kiemelkedő intellektusát lecserélni egy Sancho Panza utánzatra? Mire jutott már ez a világ? Péter ráadásul azt állítja, hogy az eltelt időszakban többet szeretkeztek, mint a kenderültetvényre tévedt nyulak. Ezt add össze Criss! Veronika viszont sírva-ríva könyörög, hogy már ezt azért ne. Oké tényleg ágyba bújt egyszer egy reménytelennek tűnő hajnalon ezzel a csodapasival, de csupán azért, mert a kubai annyira, de annyira izésen viselkedett vele már napok óta, hogy egyszerűen nem bírta már tovább a megaláztatást. Viszont miután Péter visszaadta a nőiességébe vetett hitét arra is rájött párhuzamosan, hogy több nap, mint kolbász és a lehető leggyorsabban el is szerette volna felejteni az egészet.

Cristofel természetesen a megalázó hír hallatán azonnal szakít is a cédával. Ezt vele nem lehet megcsinálni. Ha esetleg Brad Pittel lett volna valami, még talán büszke is lenne rá titokban, de, hogy ezzel a vakarékkal? Na, ezt már végképp nem!

Ettől függetlenül 3 perc 16 másodperc elteltével már újra egymással csókolózik az ifjú pár és nagyobb a szerelem, mint a kezdetekkor. Hiába az érzelmeknek nem lehet parancsolni. Agyat pedig sajnos egyelőre vásárolni nem lehet. Figyelem, kihagyhatatlan jelenetek jönnek!

Veronika már nem tagadhatja tovább, hogy Péter ágyába is bebújt

Szerkesztői levél érkezik. Seherezádé és Gergő beszéljék meg a közöttük történteket. Sittesünk azonban már olyan magasról tojik a plasztik lényre/lányra hogy szinte nem is látja már a célpontot. Rekordgyorsasággal osztja ki ismét a hápogó exét és ezzel el is van intézve a nagy összebékülés.

Kinga és Attila szintén kap még egy lehetőséget, hogy adásban rendezzék az elmúlt időszak kölcsönös ámokfutásának részleteit. Sajnos a jó szándék itt is hiábavalónak bizonyult. Az egykor talán szerelmes férfiú mára már inkább csak hányingerrel küszködik volt választottja társaságában és hamarosan el is menekül a legnagyobb hiszti közepette. Kingát azonban nem lehet ilyen könnyen leállítani. Őneki még elég sok minden nyomja a begyét és ezeket bizony ki kell mondani, mert a felgyülemlett feszültség zugevéshez és gyors elhízáshoz vezethet. A megoldás éppen annyira frappáns, mint a szőke lány összes korábbi cselekedete. Végül is egyáltalán nem zavartatva magát a partner távozása miatt, ott folytatva ahol abba sem hagyta barátságosan elcseverész a tehetetlen székkel, amely ha tehetné, nyilván egy rendkívül meleg éghajlatra kívánná Attilát, aki önző módon magára hagyta a nehéz percekben.

Gergő Seherezádét, Attila Kingát alázza

Kinga és egy üres szék, avagy ha elgurul a gyógyszer

Fecó sokáig őrlődött mit is kezdjen a másik kendővel. Sok választása nem lévén végül becsülhető módon úgy döntött, hogy ha már pusztulni kell, akkor legalább látványosan történjen meg az elkerülhetetlen esemény. Mi élvezet lenne abban, ha Seherezádé ellen esne ki? Kemény legény vagy ezt most nyilvánosan mi is elismerjük. Attila megkapta az újabb meghívást egy párbajra, aminek kb. annyira örült, mintha Kingát Verával látná egy produkcióban. De hát nincs mit tenni kénytelen lesz egyszer még nekidurálni magát. Ha Fecó ellen esetleg alulmaradna, akkor végül is teljesen mindegy, hogy most vagy később esik ki, mert a döntőbe már csak a nagyágyúknak van hely. Ketten máris hátradőlhetnek. Seherezádé, akinek teljes rokonsága már állítólag 1.5 millió forintot költött SMS szavazatokra és Csaba, aki szintén meglehetős anyagi kapacitással néz a megmérettetés elébe.

 

Fecó bátran döntött, enyhén összefüggéstelen szónoklata után, Attilát viszi párbajozni

Az előzetesből pedig ismét egy bombahír kandikál kifelé. Dya, aki nemrégen szakított Shadival, újra egy hozzá illő ideált választott magának. A rendkívül valószínű érdeklődés célpontja ismételten egy szuperhím, akárcsak elődje. Aki csodát akar látni, az nézze meg kit nézett ki magának

 

Dya ismét szerelmes, de ugyan kibe?

A régiek most már elbúcsúznak, az elválás bár fájó lesz, enyhítik egy kis bulizással, amikor is hirtelen kitör a kölcsönös béke és szeretet.


Retro party, béke és szeretet



A jobb oldali sávban mindenki szavazhat kedvencére.

Kedves Olvasóink, kérjük lájkolják a Facebook oldalunkat, és a napi cikket, mert ezzel a szerkesztőség napját aranyba öntik egyetlen kattintással.


Legnézettebb videók:

A titkos információk a nyertes személyéről

 VV Éva vall az alkoholizmusáról, de valami már megint nem stimmel vele

A szépséges VV4 Anikó kevéssé ismert zuhanyzós felvétele

>>VV Vera pornófilmje<<

Szaftos beszámoló a swingerklubos kalandokról

Médiatörténeti pillanat: Éva részegen átveszi a hatalmat a stúdióban

Lilu: Szop*atok le mind!

Eltitkolt jelenet: Vera leköpi Attilát

VV5 Online közvetítés


139 Tovább

Kiderült Kinga hazugsága, robbant a botrány

Kingát óriási sokk érte. Az odakint töltött néhány hét alatt még képtelen volt felismerni azt az egyszerű összefüggést, hogy ha a kamerák forognak, akkor, ami bent történik annak visszanézhető nyomai maradnak. Miután kiesett, ebbe valahogy nem akarta mélyebben beleásni magát. Így viszont a visszaköltözés után azzal kellett szembesülnie, hogy pusztán az ő állítása már nem elég annak cáfolatára, hogy bizony erőteljesen ráizgult az egykori alfahímre.

 

 

Szokás szerint nehezen indul a nap. Attila már megint azt hiszi, hogy rémálmok gyötrik. Hát ő tényleg képtelen valakitől megszabadulni végre?! Seherezádé sem ugrál a plafonig örömében, hogy a sok kenyérpusztító újra ellepte a házat.

Cristofel viszont szagot fogott és a dolgok mögé akar látni. Most akkor ez a piszkos alak valóban bejárást kapott az ő kizárólagos tulajdonát képező nősténybe, vagy csak porhintés az egész? Na jó igaz, néhányszor ledagizta és lecsúnyázta Veronikát, de ezért rögtön a ganajtúró ágyába kell futni?

A baj az, hogy a lány tagad, viszont a rovarvilág büszkesége örömmel dicsekszik a hódításaival. Ő egyáltalán nem rejti véka alá, hogy Csőrike már többször is megtapasztalta milyen is az ő fekhelyének kényelme és egyáltalán nem tartja szükségesnek a pompásan sikerült nász eltitkolását.

 Cristofel: Veronika tényleg megcsaltál?

Ezt viszont már a rosszhírbe hozott lány nem tűrheti és kérdőre vonja feltételezhető hálótársát, hogy ugyan mi a jó fenének teregeti ki a kettőjük között történteket. A válasz egyszerű: az önfeláldozó Péter mindezt a kellemetlenséget azért vállalja, hogy segítsen Veronikának megszabadulni a sárgakártyás barátjától. Ki vethetne több követ ezek után az irgalmas szamaritánusra?

Cristofel szembesül a szörnyű igazsággal

Seherezádé és Gergő is évődnek kicsit.  Ez persze már nem teljesen ugyanolyan, mint az elején. Gergő már mintha nem lenne annyira toleráns a Barbie babával. Néhány rövid felvezető csörteváltás után az egykori sittes előveszi a legszebb modorát úgy, ahogy azt kell, kiosztja a szemtelen leányzót.

A szerkesztő gárda ekkor hirtelen a homlokára csap. Áh! Van nekünk egy jó kis videónk éppen ide illenék. Levetítik hát a hápogó társaságnak a kedves jeleneteket, amikor Kinga és Gergő éppen csak, hogy fel nem falták egymást nagy nemi izgalmukban. Ez elsősorban a magát eddig teljesen ártatlannak valló Kinga számára kínos, aki nemrégen majdnem agyba-főbe verte Verát, aki mintha valami hasonlót állított volna.

A lelketlen szerkesztők nem átallják még azokat az ominózus fürdőszobai képsorokat is bejátszani, amikor is Gergő ádámkosztümben kínálja fel Kingának a tutit és a lányt már csak egy gyűszűnyi pálinka választja el, hogy birtokba vegye a sittes kismicsodáját.

Ezt a baromi nagy égést! Kinga, mint mondtuk valamiért azt hitte, hogy ezekben a pillanatokban éppen műszaki hiba volt, vagy az operatőrök talán sztrájkoltak. Mindesetre villámcsapásként érik a látottak.  Attila fejében hallhatóan csikorogni kezdenek a fogaskerekek. Na Gergőkém elmész te a jó nénikédbe! Hát nem megígérted, hogy nem mászol rá Kingára? Ez a kis repedtsarkú meg az orromnál vezetett öt teljes hónapon át? Hát mi vagyok én egy hatökör?

Úgy tűnik, igen a válasz az összes kérdésre, ezért aztán legalább elmondja a magáét Kingának.

Én a helyedben ezután a videó után nagyon kínosan érezném magam. Te itt átvertél engem, és átvertél mindenkit. Én hülye pedig még ki is álltam melletted Vera levelével szemben, holott tudtam, hogy neked valóban tetszik. Nem gondoltam volna, hogy vár rám még egy törés. Én egy balek vagyok, egy igazi szerencsétlen hülye!

 Kinga nagyon ég, mert a kamerák sajnos dolgoztak

A lánynak egyébként is hihetetlen módon vöröslenek óriási fülei a szégyentől, a nyíltszíni alázás fokozását már nem tudja elviselni. Ő megy most azonnal haza. Az ilyen terror már sok neki. El is kezd bepakolni a kis bőröndjébe, amikor a majdnem hapsija valahogy visszarántja a valóságba. A számtalan felsorolt érv közül feltehetően az lehetett a leginkább nyomós, hogy bizony, ha kimész, egy büdös vasat sem fogsz kapni a szereplésért. Kinga nyel tehát egy nagyot és továbbra is mutatva az orbitálius cristofelos egyértelmű jeleit, letesz a távozási szándékáról.

Fecóra is rájár a rúd, valami történhetett. A szerencseing nem lett rendesen kimosva, vagy kevés volt a hajzselé, de ezek a hálátlan bitangok kiválasztották. Hát pont itt a győzelem kapujában kell elbuknia? Mint a régi szép időkben a csalódott fiú keserves sírásra is fakad. Tegnap az óriási csalódás, ma meg ez? Hogyan is lehetne elviselni ennyi csapást lelki törés nélkül? Hiszen még azt sem tudta feldolgozni, hogy az eddig Jeanne d’Arc-ént tisztelt Verától face to face kellett megtudnia, hogy Mária Magdalénaként próbálta meg bájait aprópénzre váltani.

>>VV Vera pornófilmje<<

És most vajon kit vigyen ki párbajozni? Persze Attilát kellene, de hát nagy valószínűséggel ez egyenértékű lenne azzal, mintha a mátészalkai gyorsvonatot szeretné némi pityergéssel megállásra bírni. Azok után, hogy barátnőjét és bombaerősnek hitt harcostársát a porba alázta az előző alkalommal, ugyan mi értelme lenne felvágottat készíttetni magából?

Csaba megint csak lapáttal hordta ki az ellenfeleket, ő sem lenne valami jó alternatíva. Akkor legfeljebb marad Seherezádé, de hát ő is csak annyira tűnik vonzónak, mint Angélának vázolni a gruppenszex előnyeit. Ó bárcsak meg lehetne bújni valamelyik konyhaszekrényben még egy hétig! Eddig pedig olyan olajozottan ment a dolog. Mimikri király végül nagyot sóhajt és szomorúan tekint az elkerülhetetlen jövőbe.

 

Fecóban összetört a biztosnak tűnő világ

Hogy senki sem maradjon bizonytalanságban a szerelmi háromszög résztvevői közösen szándékoznak elkölteni vacsorájukat, hogy egyúttal megbeszéljék, hogy most akkor kié is legyen az a csodálatos kacsacsőr. Cristofelnek azonban úgy tűnik véglegesen reszeltek, mert Veronika még csak hozzászólni sem nagyon hajlandó. Ezt azért egy kubai macsóval nem lehet büntetlenül megcsinálni. Akkor ennyi is volt a triumvirátus egyeztetése, a sértett hím magára hagyja a csalfa párost és megtört szívével egyetemben új utakra indul. Peti régi motoros már a szakmában és tudja a vasat addig kell ütni, amíg meleg. Veronika most már úgy is fehéren izzik, ezért éppen ideje a támadásnak. Forró szerelmi vallomásokkal vigasztalja a lányt és bízik abban, hogy talán lehet még akkora szerencséje, hogy a képernyők előtt is megmutathassa tantrikus képességeit. Hápikacsának azonban túl sok már ez a nap és nem vevő a folytatásra. Ismételten elkezdi itatni az egereket és magára hagyja a felhevült Casanovát.

 

A két fiú megpróbálja elosztani Csőrikét

Ó, és egy fontos dolog, ami jobban megrázta a közvéleményt mint az egykori közel-keleti olajválság. Eszter terhesnek érzi magát! Hogy ki volt az a látáskárosult, aki ittasan a magját ajándékozta neki, nem tudjuk. De mit is számit ez? Lehet, hogy egy teljes szwingerklub ünnepelte az ügyvédhölgy kiszabadulását és ennek a következménye a nem várt fejlemény. A fontos az, hogy Eszter áldott állapotban érzi magát és ezt pontosan most tartja fontosnak bejelenteni és egy erre a célra rendszeresített eszköz használatával ki is deríteni. Akit érdekel, hogy mi az igazság, az szembesítse magát a jelenettel, amikor Eszti elkezdi felhasználni a gyorstesztet.

Eszter talán terhes és ezt ellenőriznie kell

Zajlik az élet odabent. Még ha tudjuk is, hogy többnyire mesterségesen generált konfliktusok szappanoperaszerű előadását látjuk, legalább nem a szú percegését kell napi 24 órában hallgatnunk a szerkesztői kreativitás jegyében.

49 Tovább

Fecó ki, mindenki más be

Utolsó szakaszába érkezett a VV5, és ezt a szerkesztők is érzik. Négy emberrel, hármas döntőre készülve nem annyira egyszerű ám fenntartani az izgalmakat, így hát visszaküldtek mindenkit, akit csak tudtak: ismét benépesült a Villa, már megint tizennégyen boldogítottak minket. Ez persze számtalan zamatos vitára adott lehetőséget.

Csaba és Fecó némi udvari hóturkálással igyekezték elütni az időt, így ők voltak az elsők, akik szembesülhettek a beáramló emberhalommal. Először persze mindenki örült, aztán néhányan elkezdtek gondolkodni is: Attilában felmerült a kérdés, meddig is maradnak itt ezek, akiket a nézők már kiselejteztek.

Mondanunk sem kell, egyáltalán nem örült a hírnek, hogy az öt hónap alatt kemény munka árán kiebrudalt játékosok visszatérnek és belezavarnak a játék utolsó hetébe.

Ismét benépesült a Villa

Volt nagy barátság és öröm. Kinga igaz barátságról tanúskodó igibari feliratú pólót hozott Csabának. Mondanunk sem kell, ennek sem örült a párbajgyőztes összeférhetetlen. Annak már igen, amit Veronika hozott neki: egy CTBT feliratú pólót, ami a régi szép időkre, a Cinkostárs Bt.-re utalt.

Mások meg összekaptak persze, Seherezádé például akut pofai bőrlesülést ajánlott Christofelnek. Mint már említettük, Vera meg elébe ment a legrosszabbnak és félrehívta Fecót, na nem azért, hogy gyakorlatban is megmutassa, mit csinált a pornóforgatáson, hanem, hogy közölje vele a rettentő tényeket idevágó munkásságáról.


>>VV Vera pornófilmje<<

Vera megvallja pornós múltját

Vera: Szexfilmmel akartam foglalkozni

Vera teljes vallomása a BeleValóban

Fecó trademark tulajdonságát vette elő és sírni kezdett. Ó, összetört benne a Veráról alkotott kép. Persze most mindent jól át kell gondolnia. Meg jó sokat sírnia. Majd odamennie Csabához, és elmondania neki mindent. Aki majd közli az egészet Attilával. Ő egyébként kijelenti, hogy büszke Vera színészi képességeire. Egyik dolog a másikat követi, s pár percen belül boldogult Magdi nénin kívül már mindenki tudja, mit és hogyan csinált Vera.

Ezek után olyan szinten támadták le, hogy a Villából való újbóli távozást fontolgatja, de végül pont Attila az, aki mellé áll, „most már mindegy” alapon.

Nagy szerelmi történeteket is bogozgatott a társaság, Veronika Cristofellel vonult félre, hogy a végén arra jusson, hogy igazából nem is akar semmit, majd a srác kérdésére meglebegtesse, hogy lehet, a fene se tudja, igazából hmhmhm, hogy lefeküdt-e Péterrel. Cristofel most szembesült azzal, hogy volt rá alkalom, amikor Veronika Péternél aludt. Érdekes módon mind a két fél másként emlékezett az ágybéli eseményekre.

Péter ágyában vigasztalódik Veronika?

Péter állította, hogy Veronika hazudik, ő pedig végül annyit bevallott, hogy egyszer valóban ott aludt Petinél, majd elsírta magát, hogy boldogtalan a kapcsolatban. Vera is rákérdezett, hogy miért nincsenek jóban Péterrel. Péter akkor is azt állította, hogy időről-időre magáévá teszi Veronikát és ez érhető okokból nem tesz jót a kubai kollégával való viszonyával.

Az utolsó kiválasztás is megesett, mondanunk sem kell, hogy ilyenkor kiesni az extra szívás kategória. Sírógépünknek már van 50% esélye, hogy ez lesz a sorsa: Seherezádé és Attila jeleivel meg is kapta a minősített többséget. Fecó úgy gondolta, hogy Ő lesz a kiválasztott és megy párbajozni.Igaza is lett. Nagy, nagy sírás várható. Most az egyszer nem biztos, hogy ő fog sírni…

Fecót küldik az oroszlánok elé

A jobb oldali sávban mindenki szavazhat kedvencére.

Kedves Olvasóink, kérjük lájkolják a Facebook oldalunkat, és a napi cikket, mert ezzel a szerkesztőség napját aranyba öntik egyetlen kattintással.


Legnézettebb videók:

A titkos információk a nyertes személyéről

 VV Éva vall az alkoholizmusáról, de valami már megint nem stimmel vele

A szépséges VV4 Anikó kevéssé ismert zuhanyzós felvétele

>>VV Vera pornófilmje<<

Szaftos beszámoló a swingerklubos kalandokról

Médiatörténeti pillanat: Éva részegen átveszi a hatalmat a stúdióban

Lilu: Szop*atok le mind!

Eltitkolt jelenet: Vera leköpi Attilát

VV5 Online közvetítés


53 Tovább

Vera első napján szembesült a valósággal

 

Vera, mint várható volt csak kapkodta a fejét kiesése után. Már az első percekben sem volt hiány jelentkezőkben, akik alig várták, hogy az orra alá dörgölhessék az idekint történteket. A jó egy órával később kezdődött Belevalóban, Anikó és Olivér szintén tűkön ült már, hogy szembesíthessék a lányt a múltjával. Mire a műsor megkezdődött azonban már módja volt tájékozódni és ha felkészülni nem is tudott, azért legalább derült égből villámcsapásként nem érte az élő adásban feltett kérdés. Ettől függetlenül a felvételeken jól látszik, hogy mennyire kínosan érzi magát, amikor kénytelen az eddigi eltitkolt múltjáról beszélni. Kegyetlen a média világa, Vera mégis ott szeretne boldogulni, mint mondta, ha ezen a pályán sikerülne megtalálnia a betevőt, akkor szívesen próbálná ki magát valamilyen szerepben.

 

Vera: Szexfilmmel akartam foglalkozni

Vera teljes vallomása a BeleValóban

Amikor beköltöztem a villába, tényleg változtatni akartam mindenen, mert ezt megelőzően olyan sok negatív dolog történt velem egyszerre. Olyan szinten változott meg az anyagi helyzetem, hogy konkrétan azon kellett gondolkodnom, hogy miből fogok holnap kaját venni. A családomhoz pedig nem mentem oda kérni, mert mindig elláttam saját magamat. Ez az egész dolog tavaly történt, nem is akarom mosni magam, hogy egy tizennyolc éves butus kislány voltam, mert nem igaz. Ez egy hibás döntés volt, de egyetlen videó készült csak. Úgy indultam neki, hogy én pornósztár leszek öt éven belül, onnantól kezdve ezzel fogok foglalkozni. Ez egy hatalmas ballépés volt, utána hetekre nagyon mély depresszióba estem, kezelni kellett.

Az egy évvel ezelőtti felvételek azóta már közkincsé váltak.

>>VV Vera pornófilmje<<

A másik sikamlós téma, ami mindenkit érdekelt, hogy most vajon akkor volt szex Péterrel, vagy sem. Vera a pornózást nem tagadta, de azt már tényleg cikinek érezte, hogy elismerje valaha is lett volna komolyabb köze a Villa ganajtúrójához. Az tény, hogy volt egy kis petting a takaró alatt és ez éppen elég volt neki, hogy felmérje a rendelkezésére álló szerszám mérete alapján a liezon folytatásának nem lenne sok értelme.

Vera szerint Péter szerszáma szót sem érdemel

Vera első találkozása a rajongókkal. Kap hideget-meleget

A folytatás továbbra is izgalmasnak ígérkezik. Ma beköltöztek újra a kiesők. Arra azért nagyon kíváncsiak leszünk, hogy Attila milyen arcot vág, amikor meglátja a visszatérő Verát. Cristofel a félig sem normális fenegyerek pedig őrültebbnél őrültebb terveket sző a számára nemkívánatos személyek likvidálására.

 

Cristofel ecseteli beteges terveit

De a lényeg csak most jön. A visszaköltözés után az első sokk mégis Fecót érte, akinek Vera bevallotta mit is tett tavaly nyáron és ezzel bizony totális döbbenetet váltott ki a régi szövetségesből. Erről a videó már meg is van. A zsebkendőket kéretik előkészíteni.

Vera bejelentése a múltjáról sokkolja Fecót

A jobb oldali sávban mindenki szavazhat kedvencére.

Kedves Olvasóink, kérjük lájkolják a Facebook oldalunkat, és a napi cikket, mert ezzel a szerkesztőség napját aranyba öntik egyetlen kattintással.


Legnézettebb videók:

A titkos információk a nyertes személyéről

 VV Éva vall az alkoholizmusáról, de valami már megint nem stimmel vele

A szépséges VV4 Anikó kevéssé ismert zuhanyzós felvétele

>>VV Vera pornófilmje<<

Szaftos beszámoló a swingerklubos kalandokról

Médiatörténeti pillanat: Éva részegen átveszi a hatalmat a stúdióban

Lilu: Szop*atok le mind!

Eltitkolt jelenet: Vera leköpi Attilát

VV5 Online közvetítés

34 Tovább

Vera veszített és bevallotta múltját

 

Visszaállt a világ rendje a helyükröl kibillent erők megnyugodni látszanak. A hosszú idők óta legtöbb érzelmet (és gyanítjuk anyagiakat) megmozgató párbaj tegnap este megnyugtató módon ért véget. A versenyzők személyétől függetlenül gondoljuk ezt. Mert értsük, ők csak a képzeletünk szüleményei. Egyikük sem az, akinek látni akarjuk őket. Viszont a segítségükkel tökéletesen kivetítjük indulatainkat, félelmeinket, haragunkat a külvilágra. Azon szerencsések, akik nem ennyire komolyan nézik ezt a műsort, azok talán nem is értik mi történt itt az elmúlt hetekben. Vera viselkedés kapcsán meg kellett tapasztalnunk, hogy mennyire eltérőek a vélemények egyazon viselkedésminta megitélésekor és ez nem is különösebben probléma. Az viszont annál inkább, hogy még milyen nehezen vagyunk képesek elviselni azt, ha másoknak más a véleményük.

 Attila megnyeri a párbaj Vera ellen


Vera kiesése utáni első útja rögtön a BeleValóba vezetett, ahol már repesve várták a riporterek, hogy feltegyenek számára egy-két húsbamarkoló kérdést. Hogyan, kivel, mikor, mennyiért, miért? Utálhatta eddig bárki, bármennyire a lányt az ezután következő pillanatokat senki nem kívánta neki. A műsor forgatókönyve alapján kíméletlenül neki is szögezték sorban a megkerülhetetlen kérdéseket.

 

>>VV Vera pornófilmje<<

Kulisszatitkok a párbaj alatt, Péter és Kinga egy igazán titkos dolgot is elárul Veráról

Vera végül nem sokat mismásolt, módja sem nagyon lett volna rá. Elmondta, hogy a tavaly vett rész a pornó castingon, mivel pénzre volt szüksége, és ezt látta a megszerzéséhez a legjobb megoldásnak és nem akart a családjától kérni. Bent érzete már, hogy valami nem stimmel, de konkrétumot nem tudott.  Álmodtam is róla, hogy gáz van kinn – mondta.

Tudta, hogy bevallhatta volna a szereplést, mert az nem befolyásolta volna a jelentkezését.

Úgy mentem neki, hogy én ezzel akarok foglalkozni. Kaptam is pénzt utána, hogy mennyit, azt nem mondom meg. Ennek ellenére hatalmas nagy hiba volt, nem tudok mást mondani: vállalni kell - mondta.

Az általa csak erotikusnak hívott film forgatása után hosszú ideig depressziós volt. Elmondása szerint orvos is kezelte, mert nem tudta kiheverni a történteket. Nem derült ki, hogy maga az aktus viselte meg ennyire, vagy a puszta tény, hogy a filmesek nem tartották a továbbiakban alkalmasnak a forgatásra.

Az utóbbi napokban valóban elszakadt nálam a cérna, de Attila miatt. A rólam készült erotikus videó utáni időszakban én nagyon mély depresszióba estem, hetekig kezelni kellett. Ettől az érzéstől féltem odabent, hiszen az én idegrendszerem is véges. Már tudom, hogy így volt jó, hogy most kiestem, mert nagyon féltettem magamat.

 

Most Vera nyilván tájékozódik és a családjával, majd eldönti tehet-e valamit a kiszivárogtatott film ügyében. Jelenleg erre túl sok ideje nem lesz, mert ma megy is vissza a Villába, hogy az utolsó hetet immár tét nélkül úgy szerepelje végig, hogy esetleg megmutatja, milyen is az igazi Vera valójában.

 

Nyomottan teltek az utolsó órák mindkét leendő párbajozó számára. A feszültséget enyhítendő a szerkesztők egy kis játékautózásra hívták a versenyzőket. A szponzor széles kínálatát bemutatandó, mindenkinek lehetőség adódott, hogy kiválaszthassa, melyik gépjárművet szeretné birtokolni és vezetni. Már aki persze rendelkezik jogosítvánnyal.

Igazmondó játék is belefér még a napba. A szokásos balhégeneráló tevékenység most sem végződik másképpen. Vera a tőle jól megszokott módon válaszolgat és ehhez mérten nyomja fel a kollektív közös vérnyomást a plafonig.

 

Azon már tényleg csak röhögni lehet, amikor egy újabb feladat keretében egy mókásnak is mondható házaspárbajszerűség kapcsán Vera már veréssel is fenyegeti Attilát. Mi mondjuk ezt is szívesen megnéztük volna. Seherezádé szintén alaposan megkapja a magét, mert a vitában nem áll automatikusan barátnője mellett.

Verának már csak egy kicsi kell, hogy lecsapja Attilát.

Eljön végre a párbaj. Két embernek vitathatatlanul rendkívül meghatározó lesz a nap, de ha véletlenül Vera nyerné meg az összecsapást, az bizony egy igazán érdekes gondolatmenetet fog elindítani a nézők egy részének fejében.

Attilán látszik és nem is titkolja, hogy tele a nadrágja. Jól döntött vajon, vagy túl kemény fába vágta a fejszéjét? A stúdió hangulata hasonlatos az egykori Olivér-Béci csatánál tapasztaltakhoz. Nem lehet biztosan tudni az erőviszonyokat, de a két legnagyobb rivális összecsapása mindenképpen komoly feszültséget teremt.

A műsor alatt már senki nem szándékozik nagyon taktikát váltani. Vera ráment a szokásos áldozat vagyok, mentsetek meg!- vonalra, amivel eddig rendkívül jól elboldogult. Eszter számára is hatékony volt ez a szerep és ameddig ki nem bújt a vérbő természete a zsákból, szórták is rá az SMS-eket az önkéntes szamaritánusok. Vera érezte, hogy jó vonal ez, de szeretett volna kicsit még csiszolni rajta. Ezért ötvözte kicsit a sok bántástól már idegileg tönkrement szabadságharcos jelmezével, ami a fórumok elemzése alapján még mindig megdöbbentően jól működött.

Vajon most mi lesz, ha egy olyan valakivel kerül szembe, akinek vitathatatlanul vannak olyan vonásai, amit a nézők egy része gyakorlatilag képtelen elviselni?

Attila viszont nem szándékozik az adok-kapokba túlságosan mélyen belemenni. Minek is? Enyhe szarkasztikussággal sokkal jobban ki lehet hozni a sodrából az ellenfelet, arról nem is beszélve, hogy ki kellhetne versenyre Verával a saját területén?

Az állás, mikor megmutatják kölcsönös döbbenet vált ki mindkét oldalon. Vajon ki az, akit ennyire ignorálnak a szavazók? Fecó mondja Vera kortesbeszédét. A „dumagép” már szintén a toalett felé kacsingat annyira ideges. Ettől függetlenül bőszen buzdítja a szavazókat barátnője érdekében. Csaba, bár Attilát várja vissza, annyira azért nem ragadtatja el magát, hogy kampányoljon is érte. Így ő önmagáért mond beszédet.

 

Attila magának mondott kortesbeszédet

76%-24% a fantomképek alatt. A levegő megfagy és óriási jégcsapok potyognak a stúdióban amíg Balázs húzza az időt és az idegeinket. Végezetül csak le kell már állítani az SMS-ek fogadását. A szerkesztők vérző szívvel megnyomják a piros gombot. Bárcsak még néhány percig ömölhetnének a 315 forintos SMS-ek! De minden jónak vége szakad egyszer és elérkezik az igazság órája. A nézők végül is úgy döntöttek, hogy nem szeretnék, ha Vera tovább folytatná az ámokfutását a képernyőn és ha szükséges, akkor részesüljön orvosi segítségben. Attila néhány pillanatig el sem nagyon hiszi, hogy megúszta a kalandot és csak egy jó perccel később jelenik meg a szokásos farkasvigyor az arcán. Vera igyekezne még néhány okító jó tanácsot osztani a győztesnek, de a vevőkészség pontosan annyi az okosságokra mint eddig.

Attilát döbbenten fogadták a visszatérésekor

Vera legjobb pillanatai

Egy nagy játékos búcsúzott a műsorban, akinek sok sikert kívánunk a továbbiakban. Mert reméljük az odabent mutatott arca csupán a taktika része volt és álmában egy egészen más világban pihente ki az önmaga számára megszabott napi szigorú menetrendet. És ha esetleg annyira profi volt, hogy az egykori pornófilmjének szintén ő a jogtulajdonosa, valamint az egész hajcihőnek a legnagyobb haszonélvezője, akkor véglegesen kalapot emelünk előtte. Attila szavaival élve: Gratulálok, mert sokkal jobb taktikus voltál, mint én!     

 

A jobb oldali sávban mindenki szavazhat kedvencére.

Kedves Olvasóink, kérjük lájkolják a Facebook oldalunkat, és a napi cikket, mert ezzel a szerkesztőség napját aranyba öntik egyetlen kattintással.


Legnézettebb videók:

A titkos információk a nyertes személyéről

 VV Éva vall az alkoholizmusáról, de valami már megint nem stimmel vele

A szépséges VV4 Anikó kevéssé ismert zuhanyzós felvétele

>>VV Vera pornófilmje<<

Szaftos beszámoló a swingerklubos kalandokról

Médiatörténeti pillanat: Éva részegen átveszi a hatalmat a stúdióban

Lilu: Szop*atok le mind!

Eltitkolt jelenet: Vera leköpi Attilát

VV5 Online közvetítés

87 Tovább

ValóVilág 5

blogavatar

Valóvilág 5 Online közvetítés, különleges videók, fotók a lakók életéről. Elemzések, napi összefoglalók. VV Gergő VV Veronika VV Seherezádé VV Kinga Lilu Sebestyén Balázs

Utolsó kommentek